A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Szentes-Borbásföldön (Szabó János Győző ásatása nyomán)

böző nagyságú, aszimmetrikus kengyelpárok e lelőhelyen nem jellemzőek. E típusok a korszak legáltalánosabban használt, még 11. században is előforduló lószerszámai. A fentiektől eltérő változatot képviselnek a 20. sír trapéz alakú, vállas kengyelei (16. kép 10-11). Legyező alakú fülüket rövid nyak választotta el a keskeny, ovális átmetszetű száraktól, melyek alul szintén homorú talpalóban végződnek. E kengyeltípussal legutóbb Kovács László foglalkozott, s anyaggyűjtéséből kitűnik: használatuk a 10. század második felében vált gyakorivá, főként a fegyveres harcosok körében (KOVÁCS 1986; KOVÁCS 1986a). Arra, hogy az akkoriban szervezett, új típusú katonai kíséret eszköztárának részei voltak a trapéz alakú, vállas kengyelek, több adat is utal. Tulajdonosai kezében mind gyakrabban tűnik fel a kétélű kard vagy a szablyamarkolatú kard (8 esetben), s csak elvétve a szablya (Csongrád-Vendelhalom, Karos-Eperjeszög 11/41. sír). Hiányoznak viszont felszerelésükből a méltó ságjelvények — az említett karosi sír veretes tarsolya kivételével —, s nem jellemzőek a FelsőTisza-vidék gazdag temetőire sem. Ugyancsak ritkák a női sírokban is, az értékelhető leletek közül csak egy ilyen akadt. Feltétlen meg kell említenünk viszont, hogy e kengyeltípuson a leggyakoribb az ezüst- vagy bronzberakás azon változata, amelyen vékony huzalokat kalapálnak a kengyelvason kialakított vájatokba. E tárgytípus szisztematikus felgyűjtése és értékelése a jövőben alapvető fontosságú feladat lesz a 10. századi időrend és területi egységek — DélMagyarország? — pontosítása céljából. A kengyelek mellett a nyereg sírba tételének másik fontos jele a hevedercsatok (4. kép 9; 5. kép 35; 8. kép 3; 9. kép 6; 11. kép 21; 15. kép 3; 16. kép 9) előfordulása (3, 5., 8-9.. 13., 15, 20. sír). A téglalap vagy ovális alakú vascsatoknak időrendi értéke nincs. Végezetül akadtak olyan sírok is, ahol magát a nyerget ékesítették aranyozott czüstveretekkel. A 8. sírban a ló lábszárcsontjai között két darab kerek, hátoldalán kétkét szeggel felerősített ezüst nyeregkápadísz feküdt. Jóval ékesebb volt viszont az 5. sírban nyugvó férfi nyerge. Az elülső és a hátsó kapára az öntött, aranyozott díszítmények három változatát erősítették fel. A legnagyobbak 2x2 cm nagyságúak, és stilizált állatfejet ábrázolnak (5. kép 10-14). Az öt szív alakú veret 1,4x1,4 cm méretű (5. kép 15-18), a harmadik változatot pedig 1 cm átmérőjű kerek veretek képviselik (5. kép 19-31). Fennmaradtak a nyeregkápák fatöredékei is

23 (5. kép 4—9). Annyi valószínű csupán, hogy mind az előmind a hátsó kapát három-három veretsor ékesítette. Egy régebbi, még a leletek első restaurálása után készített fotó a díszítmények egy részét még a famaradványokon ábrázolja. Ebből annyi deríthető ki, hogy négy összefüggő kápatöredéket emeltek ki a sírból. Egyiken két nagyméretű, a másikon egy nagyméretű és egy kerek veret, a harmadikon három kerek veret, a negyediken két szív alakú, majd három kerek díszítmény látható, szorosan egymás mellett. Mindez csak annak a rögzítésére elégséges, hogy az ismertebb csont-, illetve ezüstlemezekkel felszerelt nyergek mellett voltak öntött véretekkel ékesített nyergei a honfoglaló magyarok előkelőbbjeinek (LÁSZLÓ 1943,5-60; BÁLINT 1974; H. TÓTH 1976; MF^TERHÁZY 1980; RÉVÉSZ 1993). Utóbbiak egyik legszebb példánya — s egyben a borbásföldi lelet legjobb párhuzama — az elmúlt évek során Sárrétudvari-ITízóföld 103. sírjából került elő (M. NEPPERRÉVÉSZ 1990,21). Ezüstveretes nyergeket a 10. századi magyarság körében leginkább a tehetős — gyakran rozettás lószerszámdíszeket is használó —nők sírjaiban találunk. A férfiak felszerelésében még a legrangosabbaknál is ritkán kapott helyet (Karos D752. sír, Bodrogvécs). Éppen ezért feltűnő és nagy jelentőségű a szentesi lelet. 22 Lektori véleményében Kürti B. az 1-2. és 9. sírok kengyeleinek (2. kép 18, 3. kép 9, 9. kép 7-8) a vállába kovácsolt fülűek közé sorvlását kifogásolta. Úgy vélem azonban, a kérdéses tárgyak aligha sorolhatók a körte alakúak közé, hiszen azoktól is legalább oly mértékben különböznek. Véleményem szerint a vállába kovácsolt fiilű kengyelek egy olyan változatáról van szó, amelyek szabatos megnevezése eddig még nem történt meg. A borbásföldi példányokat a lapos szár, s az azzal egybekovácsolt fül a tárgyalt típus darabjaihoz teszi hasonlatossá, legfeljebb annak valamelyik változataként tekinthetők. A különbség abban áll, hogy a szárak külső széle ívben fut a fül Jelé. Ha mégis szabatosan meg akarjuk nevezrú ezt az altípust, talán legyező alakú kengyelként különíthetjük el a vállába kovácsoltfülűektől. 23 Az ásató a sír bontásakor a kantárdíszeknek vélt veretek három-három sorát figyelte meg, de nem ismerjük sem ezek egymástól mért távolságát, sem az egyes díszítmények egymástól való távolságát Mindezeken túl a véreteknek csak két típusát választotta el — a nagyméretűeket és a kis kerek típust—, így a díszítés rendszere sem határozható meg egyértelműen.