A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Szentes-Borbásföldön (Szabó János Győző ásatása nyomán)

LOVAS TEMETKEZES, LÓSZERSZÁM A temetőben rendkívül magas a lovas temetkezés valamilyen változatát tartalmazó sírok aránya. A 20 sír közül tízben találtak lócsontokat, további két alkalommal (13, 15. sír) csupán lószerszámot helyeztek az elhunyt mellé. Ez utóbbi sírok a temető déli szárnyán helyezkednek el, csakúgy, mint egy kivétellel (19. sír) azon temetkezések, melyekben sem lócsontokat, sem lószerszámot nem leltek (6, 11-12, 14, 16-18. sír). Utóbbiak közül azonban két sír (6, 11. sír) gyermekek tetemét rejtette, a 18. sírban pedig rendellenes módon — zsugorított helyzetben — eltemetett felnőtt nyugodott. A 16. és a 17. sírt teljesen feldúlták. Meglepő viszont, hogy a temető két leggazdagabb mellékletű, bolygatatlan női sírjában (12. és 14. sír) még lószerszám sem volt. A lóval eltemetettek között többségben voltak a férfiak (1, 5, 7-8, 20-21. sír), rajtuk kívül csak két nő (2. és 10. sír) és egy gyermek (9. sír) temetése során áldoztak lovat, a 3. sírban talált váz nemét nem tudták meghatározni. Férfiak nyugodtak a lószerszámos sírokban is. A lovas temetkezések valamennyien az összehajtott lóbőrös változathoz sorolhatók. A ló koponyája orrával mmdig NY-i irányba fordult, s egy kivétellel (10. sír) a hátas csontjait az elhunyt bal oldalára helyezték. Vörös István figyelt fel viszont egy olyan jelenségre, amely rendkívül ritka a honfoglalás korában: a sírokban a lábvégek szinte mmdig kelet felé néznek, nem pedig a lókoponya irányába. E jelenség további anyaggyűjtést igényel, melynek segítségével talán elkülöníthetjük a 10. századi magyarság egyik, sajátos hagyományokat őrző csoportját. A borbásföldi sírokban talált zabiák kivétel nélkül a csuklós, vastag szájvasú (puha) két karikás csikózabiák (2. kép 16; 3. kép 7; 6. kép 3; 8. kép 4; 11. kép 23; 15. kép 4; 16. kép 8) közé sorolhatók PIENES 1966,208-232). E szokatlan egyöntetűség magyarázatát talán abban is kereshetjük, hogy férfiak, nők és gyermekek — egy kivétellel — egyaránt 1-3 éves méneken lovagoltak. Kivételt csupán a 14. sírban nyugvó nő 14 éves lova — szintén mén —jelent. Az általánosan használt zablatípustól egyetlen lelet tér el: a 9. sír zabiája egy eddig teljesen ismeretlen, a korszak leletanyagában párhuzam nélkül álló formát képvisel. Ennek a szájvasa ugyanis három rövid, egymáshoz ugyancsak csuklósan kapcsolódó tagból állott (9. kép 5). Formailag, s talán funkció szempontjából is a láncos szájvasú zabláklioz áll ugyan közel, de semmiképpen sem sorolható azok közé PIENES 1966,216). A kantárt minden esetben levették a ló fejéről, a zabiák ugyanis a ló szája mellett helyezkedtek el. A lószerszám szíjazatát néhány esetben (3, 5, 7-9, 20. sír) ezüst- vagy bronzlemezkékkel díszítették (4. kép 4-8; 5. kép 2-3; 8. kép 5-11; 16. kép 4-7). Részben csekély számuk miatt, részben pedig azért, mert pontos részletrajzok nem állnak rendelkezésünkre, a kantár szerkezetéről e leletek nem nyújtanak újabb információt. A 20. sír lovának kantáráról legalább annyit tudunk, hogy a lóállkapocs bal oldalán levél alakú vasveretek helyezkedtek el, s ilyeneket figyelt meg az ásató az állkapocs alatt, s a jobb oldalon is. A különböző méretű, töredékes veretek (18. kép 2-6) azonban bővebb információt nem nyújtanak a számunkra. Mindenképpen a kantárhoz tartozott viszont a két zablakarika között talált líra alakú bronzcsat (16. kép 1). Líra alakú csatot a feldúlt 2. sírban is találtak (3. kép 6), s nem kizárt, hogy ott is a kantárzat része volt. Ezt a szerepét támasztják alá azon leletek is, amelyekben a tárgyalt csattípus a ló orrán (KenézlőFazekaszug I. temető 12. sír, HódmezővásárhelyNagysziget 37. sír), vagy a veretes kantár szíjazatán (Birka 832. sír) került elő (JÓSA 1914, 318; RÉVÉSZ 1989a, 513-523; ARBMAN 1943, 303-304, Abb. 251). A borbásföldi sírokban lelt mindkét csat öntött, ovális karikája, a 20. sírból előkerült példány felülete gyöngyözött díszítésű. Párhuzamaik a Kárpát-medence északkeleti területeiről ismertek legnagyobb számban — Bodrogvécs, Nyíracsád, Zemplén, HajdúdorogTemetőhegy, Tiszalök-Kisfástanya —, s a 10. század első felére keltezhető gazdag temetők leletanyagába tartoznak (RÉVÉSZ 1989a, 527). Maga a csattípus a honfoglaló magyarokkal jelent meg a Kárpát-medencében, s különböző változatait a vezető és középréteg, valamint a köznép sírjaiból egyaránt ismerjük. Használata all. század végéig kimutatható a korabeli magyar szállásterületen (RÉVÉSZ 1987; RÉVÉSZ 1989a). A nyereg sírba tételére leggyakrabban a kengyelek és a heverdercsatok utalnak. A kengyelek egy kivétellel (20. sír) a lapos szárú, homorú talpalójú, körte alakú vagy vállába kovácsolt fülű változatokhoz tartoznak

22 A két típus néha egy síron belül is előfordul (2. kép 17-18; 3. kép 8-9; 5. kép 33-34; 6. kép 12; 8. kép 1-2; 9. kép 7-8; 15. kép 1-2). Valamennyi azonos méretű, a más lelőhelyeken gyakori külön-