A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Szentes-Borbásföldön (Szabó János Győző ásatása nyomán)

A TEMETŐ LELETANYAGA A sírokban viszonylag nagyszámú ékszer és mhadísz került elő. Hajkarikát az 1,5, 9, 12, 15. és 20. sírban találtak, ezek közül azonban csak a 12. sír vékony, kerek átmetszetű ezüstkarikájának egy töredékét leltük meg a leletek között (10. kép 1). Ilymódon csak valószínűsíthetjük az ásatási dokumentáció alapján, hogy az elveszett példányok is az említett típust képviselték. A temető egyetlen aranytárgya viszont éppen az 5. sír hajkarikája. A borbásföldi közösség tagjai közül ezt az ékszertípust szemmel láthatólag főként a férfiak kedvelték, viselői között csak egyetlen nő akadt (12. sír). A nyitott hajkarikák az egész 10. századi magyar szállásterületen elterjedt és kedvelt ékszerek voltak, de használatuk átnyúlik all. századba is (SZŐKE 1962, 35). Előkerülési arányuk is megegyezik a korszak más rangos temetőiben megfigyeltekkel (KÜRTI 1980, 325; RÉVÉSZ 1996,76). A gömbsorcsüngős fülbevalók a magyarság archaikus, keletről hozott ékszerei közé tartoznak (LÁSZLÓ 1944, 151; VÁNA 1954, 64; DIENES 1972, 85; BÁLINT 1976,123; KISS 1985,231,252-254; RÉVÉSZ 1988). A borbásföldi temető 14. sírjában talált fülbevalók a préselt gömbsorcsüngős változatot képviselik (12. kép 1). E típus a Dunántúl déli és keleti sávján kívül az egész Kárpát-medencében elterjedt. Noha kis számban köznépi temetőkben is felbukkan, ott is inkább az adott közösség módos, vezető családja nőtagjainak viseletét ékesítette, sohasem vált köznépi ékszerré. Viselői a 10. századi módos középréteg lányai, asszonyai voltak, s eltűnésük is egybe esik a középréteg temetőinek megszűnésével. A gömbsorcsüngős fülbevalók lelőhelyeinek egyik gócpontja éppen a Maros-Körös-Tisza-vidéke, ilymódon a borbásföldi lelet tökéletesen beleillik az imént vázolt képbe (RÉVÉSZ 1988). Úgy tűnik viszont, a gyöngyök nem tartoztak a tárgyalt közösség kedvenc viseleti tárgyai közé. Csak a 2. sir hordó alakú mészkőgyöngye és a 15. sír egyetlen kis kásagyöngye képviseli ezt az ékszertípust (3. kép 4; 13. kép 7), de az ásató ezeknek a pontos helyét sem jegyezte fel, így részletesebb elemzésükre nincs lehetőségünk. A kéz és a kar ékszerei közül csak a karperecek fordulnak elő, kizárólag női sírokban (2, 9, 12, 14. sír). Valamennyi más-más típushoz tartozik. A 2. sírban az egyik alkarcsonthoz tapadva figyelt meg az ásató egy 5 mm széles rosszezüst pánttöredéket (3. kép 3). Hogy ez egy ezüstlemezből kivágott, a ruhára varrott karpánt töredéke volt-e, vagy csak egy ruhadíszítő lemezke, az a jelen töredék alapján nem dönthető el. Bármelyik változatról van is szó, mindegyik a középréteg viseletére jellemző (RÉVÉSZ 1996, 90,96-97). A 9. sírban nyugvó fiatal leány mindkét alkarján, s az egyik bokája körül bokaperecként négyzetes átmetszetű, bronzhuzalból hajlított, díszítetlen felületű kar-, illetve lábperecek kerültek elő. Noha az eddigi kutatás az öntött, négyzet vagy rombusz átmetszetű karpereceket a 10. század végére, all. század első felére helyezi (SZŐKE 1962, 94-95; SZABÓ 1980, 66-68), véleményem szerint a megállapítás nem alkalmazható automatikusan a tárgyalt borbásföldi példányokra is (9. kép 1^1). Ezek ugyanis nem tekinthetők egyértelműen öntött, eleve karperecnek készült tárgyaknak, inkább egy bronzhuzalból kivágott, s egyszerűen meghajlított, házilag gyártott ékszernek. Végeik sem hegyesednek el úgy. mint az öntött karpereceké, s azoknál jóval vékonyabb átmetszetűek. Hasonló módon előállított karperecek ismertek a 10. századi leletekből (Karos-Eperjesszög II. temető 47. sír, Bezdéd 9. sír, háromszög átmetszetű változat: Kenézlő-Fazekaszug I. temető 16. sír, JÓSA 1896, 385-412; JÓSA 1914, 323-327; RÉVÉSZ 1996, 91-92), S Úgy vélem, a borbásföldi leletek is ezek sorába illeszthetők. A 12. sír karperecei igen töredékesek, de így is egyértelműen megállapítható, hogy mindkettő a díszíteücn felületű, pödrött végű pántkarperecek közé sorolható. Használatukat a kutatás a 10. század első kétharmadára datálja (SZŐKE 1962, 72-73), s egy lelet kivételével (DIENES 1965,141-142) valamennyi női sírokból került elő (KISS 1985, 257-264; KOVÁCS 1989, 171). Leggyakonbb a köznépi temetőkben, de kimutathatók a csüngős veretekkel, ritkábban hajfonatkorongokkal fémjelzett gazdag női sírokban is (SZŐKE 1962,72-73; RÉVÉSZ 1996, 91-92). Archaikus, bizonyosan a Kárpátoktól keletre készült tárgyak kíséretében azonban e karperectípus még nem került elő, s a pénzzel datált példányok sem korábbiak a 920-as éveknél (KOVÁCS 1989, 173). Ilymódon használatuk a honfoglalók első generációjánál nem adatolható. A 14. sírból látott napvilágot a temető két legszebb karperece: mindkettőt ezüstből öntötték, a széles pántkarperecek díszíteüenek, végeik kiszélesednek és lekerekítettek. Egyikük végeit egy-egy lyukkal átfúrták (12. kép 35-36). E karperectípus a