A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

VÖRÖS Gabriella: Temetkezési szokások és viselet egy dél-alföldi szarmata temetőben (Szeged-Tápé)

A fibula előfordulása általános volt a temető népességénél, a gyermeksírok felében is kibontottunk egy-egy példányt. Egyedül a 31. sírban találtuk meg eredeti helyén, az áll alatt (40. kép 1). A 28. és a 29. sírban egy-egy, csupán méretében különböző számszeríj fibulát leltünk, mindkettő ezüstből készült (35. kép 12; 39. kép 4). Ezekkel együtt tehát a temetőben összesen négy számszeríj fibula fordult elő: a másik kettő női sírokból szánnazik (18., 25. sír). Gyakoriságának magyarázata, hogy használata a 2. századtól hatalmas területen megfigyelhető (VADAY 1989,78). A 31. sírban széles karú samírfibula keleti változata került elő (39. kép 12). Használata a 200-300 közötti időszakot öleli fel, példányai leggyakrabban a 3. század első felében fordulnak elő (BÖHME 1972,63-64). Párhuzamait 3^4. századi temetőkből ismerjük, közös jellemzőjük a kengyel és a láb faccttálása, valamint a fej felőli tagolt gomb: Szentes-Sárgapart 42. sír (PÁRDUCZ 1950, XXVII. t. 4a-b), Kiszombor-B 119., 209. sír (PÁRDUCZ 1950, XLVffl. t. 1, XLIX. t. 2a-b), Dunaharaszti 1. sír (PÁRDUCZ 1950, LXXXV. t. 1). A 29., kislánysírban feltárt fibula-fülbevalópárnyaklánc együttese a női sírokra általában jellemző lcletcsoportot jelent (36. kép 1-2, 39. kép 3-4, 6). Az összes többi tárgy közös jellemzője, hogy bár anyaguk, fonnájuk, méretük különböző, mindegyik átfúrt, és több sír esetében bizonyítható, hogy egy csomóba fűzve viselték őket. így például a 31. sírban a mellkason együtt találtunk négy különböző típusú és anyagú, nagyméretű és szép gyöngyöt, a temető gyöngykészleténck legszebb darabjait (39. kép 15). A 15. sírban érintetlen volt a csontváz, ennek ellenére a leleteket nem eredeti helyükön, hanem állatjáratban bontottuk ki. A két hengeres, csőszerű üveggyöngy és a téglaszínű, hasáb alakú csüngő vagy a nyakban, vagy a karon lehetett eredetileg. Előfordulhat, hogy a két szem gyöngyöt a nyakban, a csüngőt a karján viselte az elhunyt (21. kép 3). A 28., erősen bolygatott kisgyermeksírban a leleteket nagyjából egy csomóban, a maradék csontokkal együtt, a sír közepén találtuk meg. Itt is mindegyik felfüggeszthető, vagy átfúrt darab: a levél formájú csüngő (35. kép 9), vascsöngő (35. kép 10), két mészkőgyöngy (35. kép 11), valamint egy borostyán- és üveggyöngy. A 26. sírban, ahol csupán a lábak és az egyik medencclapát maradt a helyén, a hordó alakú mészkőgyöngy a bordacsontok közül jött elő. feltételezem, hogy gazdája a nyakában viselte eredetileg (32. kép 13). A leletek közül a 15. sír téglalap alapú gúla formájú, téglaszínű, égetett agyagból készült csüngője párhuzam nélkül áll az alföldi szarmaták emlékanyagában. Valószínűleg edényoldalból alakították, csiszolták ki, bár a felülete minden oldalán simára kopott, az elkészítés technikájának nem maradt nyoma. A lyukat két oldali fúrással készítették el, ezért a furat mindkét oldalon befelé egyenletesen szűkül. A darab párhuzamait a 4-7. század közötti időszakból, a különböző germán törzseknél széles körben elterjedt csüngők között vélem felfedezni, bár ezek a csüngők csontból készültek és nagyon gyakran vésett díszűek, tagoltak. Legutóbb a lelettípussal B. Tóth Ágnes foglalkozott kimerítő részletességgel, összefoglalva nem csupán az elterjedési kört, tipológiai csoportokat, hanem a csüngők használatának módjára és hitvilági hátterére is rámutatott (B. TÓTH 19 94 , 294-296). Térben és időben legközelebbi párhuzamunk a tápé-malajdoki temető 52., női sírjában, a medence alatt talált csüngő (PÁRDUCZ-KOREK 1948, 296). A többi alföldi példány (5 darab) kivétel nélkül gepida sírból származik (B. TÓTH 1994, 295). Nyilvánvaló, hogy a tápéi 3. századi temetőben talált csüngő és a 4. század végével kezdődő malajdoki temetőben feltárt darab között semmilyen közvetlen kapcsolat nem lehet. Inkább arról lehet szó, hogy a germánoknál széles körben megfigyelt, elsősorban a nők és a gyermekek által viselt különböző tárgycsoportokból álló bajelhárító, a nőknél termékenységet és a gyermekeknél növekedést elősegítő, többnyire az övön, de a nyakban is viselt lclctegyütteshez hasonló megtalálható a szarmatáknál is. További közös vonás, hogy a csüngők ezekben az esetekben is gyöngyökkel és egyéb tárgyakkal együtt kerülnek elő. Az előzőekben már volt szó a bal oldal kiemelt szerepéről a szannatáknál. A vaskarperécéket a férfiak és nők egyaránt kivétel nélkül a bal kézen viselték: a férfiaknál gyakrabban találjuk meg a kést a bal oldalon, és a nők gyöngyözött övét pedig kivétel nélkül mindig a bal oldalon bontjuk ki. A másik megfigyelés, ami a babonás hiedelmek körébe sorolható, a magányos gyöngy, mint karck használata a férfiak, nők körében egyaránt (VÖRÖS 1994,267-268). A gyermekeknél a nag\raérctű, sokszor díszített, magányos gyöngy vagy gyöngycsoportok és egyéb tárgyak gyakrabban kerülnek elő egy csomóban a nyak-mell-