A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

VÖRÖS Gabriella: Temetkezési szokások és viselet egy dél-alföldi szarmata temetőben (Szeged-Tápé)

legszélesebb. A rajzon is jól látszik, hogy a megmaradt része odasimult a sír végéhez és oldalfalaihoz, tehát a koporsó szélessége és talán hossza is a síréval megközelítőleg azonos volt. A koporsó másik fele valószínűleg a sírrablás áldozata lett. Ez a feltételezés egyben felveti, hogy a rablás és a temetés között nagyobb időszaknak — több évnek — kellett ahhoz eltelnie, hogy a vastag rönkíakoporsó elkorhadjon és a bolygatás következtében egy része megsemmisüljön. A sírrablók a koporsó majd felét és a csontvázat a mellékletekkel együtt kiemelték a sírgödörből, ennek következtében a lassan visszatemetődött sírban különböző magasságokban leltünk meg néhány váztöredéket és leletet (39. kép 9,10,14). A 31., gyermeksír — a bolygatatlanok közé tartozik — feltárása közben is fakorhadékot találtunk (40. kép 1). A mindössze 30-35 cm-es belszélességű és legalább 160 cm hosszú koporsó hosszanti oldalait és láb felőli egyik sarkát bontottuk ki. A barna, morzsalékos szerkezetű famaradvány 2-8 cm-es sávban keretezte a csontvázat. A koporsó falvastagsága és formája alapján valószínűnek tartom, hogy ebben az esetben — ellentétben a 32. sír rönkfakoporsójával — inkább vastag deszkákból összerótt alkalmatossággal kell számolnunk. A megmaradt adatok és nyomok sajnos ezen túl semmilyen más, közelebbi feltételezést nem tesznek lehetővé. A szorosan egymás mellé ásott 31. és 32. sírnak nem az az egyedüli közös vonása, hogy mindkét elhunytat koporsóba helyezve temették el. Érdekes módon azonos típusú és méretű edénykét találtunk mindkét sírban, illetve az egyik esetben egy jól azonosítható töredéket: kúpos fonnájú, enyhén duzzadt peremű poharat. Az azonosság azért említésre méltó, mert viszonylag ritka edénytípusba sorolliatók, a pohár nem túl gyakori lelet a hasonló korú temetőkben, itt is csupán ez a két példány került elő (39. kép 7,14). Az edénymellékletadás általános temetkezési szokás volt a temető közösségénél. A hat gyereksír közül négyben, a kilenc férfisír közül hétben, a tizenhárom női temetkezésnek meghatározott sírok közül hatban bontottunk ki edényt. Még ennél is több elhunyt melléklete lehetett, ha figyelembe vesszük, hogy a két gyermeksírban a csontoknak is alig maradtak nyomai, olyan mértékben feldúltak és rablottak voltak, de ugyanez mondható el az edény nélküli sírok többségéről is. A 21., női sír az egyetlen közülük, ahol a láb felőli rész érintetlen volt, és így teljesen egyértelmű, hogy eredetileg sem helyeztek edényt a sírba. A számarányokat tekintve a női sírokban ritkábban találtuk meg ezt a lelettípust, mint a férfiakéban. Ez az arány azonban bizonyára csak látszólagos, és nem a temetkezési rítus jellemzői közé sorolható megfigyelés. Az előzőekben, a rablások elemzésénél már elmondtuk, hogy a női síroknál mindig a teljes temetkezést bolygatták, míg a férfiaknál beérték a fej^uellkas tájával. Mivel az edénymellékleteket egy kivétellel mindig a lábakhoz helyezték, ezért a férfiak esetében jóval nagyobb esélyünk volt arra, hogy a bolygatások ellenére is megleljük a sírban. Az edények nagy száma azonban nem azt jelenti, hogy minden férfi mellé tettek kerámiatárgyat: nem találtunk a 22. és a 17. sírban.

9 Az edényeket általában az oldalukra billenve a lábfejek előtt — vagy a bolygatott sírok esetében az ennek megfelelő helyen — bontottuk ki. Előfordult még, hogy a lábfejek csontjain, a lábfejek között vagy a bokák körül leltünk rájuk. A 31. sír megfigyelései alapján egyértelmű, hogy a poharat a koporsón belül helyezték el (40. kép 1). Az általánostól csak kevéssé tér el a 4. sír, ahol a gömbös edénykét kicsit „felcsúszva" a két alsó lábszár között bontottuk ki (6. kép 2). Az összes többitől egészen eltérő volt a 2. sír edényének helyzete (6. kép 2). A férficsontváznak csak a mellkasi része volt bolygatva, az edények töredékeit mégis a váll magasságának megfelelő helyen, a rablóaknában, a rétegesen visszatöltődött földben találtuk meg. Minden megfigyelés arra utalt, hogy a temetőben egyébként teljesen megszokott lábtájék helyett az edénymellékletet ez alkalommal a fej körüli részre helyezték. A rendellenes helyen talált edények előfordulását Kulcsár Valéria anyaggyűjtéséből ismerjük. Ebből kitűnik, hogy a férfiaknál az Alföldön az 1-4. század között csupán tíz lelőhelyen fordult elő, hogy a fejhez, a fej környékére helyezték az edénymellékletet.

10 Ebben a sírban nem csak az edény helye volt szokatlan, hanem a típusa is. A töredékek alapján egy 9 Bár az utóbbi esetében meg kell emlékeznünk arról, hogy a munkagép éppen a sírnak a láb felőli végét bolygatta meg. 10 Vő. Kulcsár V: A kárpát-medencei szarmata Barbaricum temetkezési rítusa. Kandidátusi értekezés. Kézirat.