A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

LŐRINCZY Gábor – TROGMAYER Ottó: Birituális vatyai temető Csanytelek-Palén

Barna színű, szürke foltos felületű edény aljtöredéke. Fá.: 7,5 cm, Ltsz.: 93.1.164. 4. Barna színű és vékony falú, feltehetően nyomott gömbtestű bögre hastöredéke. A hasvonal fölött bekarA Csanytelek határában feltárt vatyai temetőrészlet nemcsak egy ponttal egészíti ki a Duna-Tisza közének bronzkoráról alkotott eddigi térképeinket, hanem számos új megfigyelésre adott lehetőséget, s ezzel olyan új következtetésekre is, melyek reményeink szerint előbbre lendítik hazai brorizkoriŒtatasunk ügyét. Sajátos módon, egészen a 40-es évekig a DunaTisza köze magyarországi részének déli szakaszáról jószerivel alig volt adatunk. A Maros-vidék bronzkorának temetkezéseit is csak a 40-es években közölte le Foltiny István (FOLTINY 1941), majd az 50-es évek elején kaptuk az első híreket a Móra által feltárt korai halomsíros temetőkről, Dorozsma, Bogárzó, Bilisics leleteiről (FOLTINY 1957). A vatyai kultúra emlékei elsődlegesen Szeiler Lajos, egy kisteleki benzinkútkezelő leletbejelentései alapján kerültek a szegedi múzeumba, és adott ezekről némi információt Foltiny István (FOLTINY 1945). A kutatás akkor vált intenzívebbé, amikor az 1971. évi árvíz földmunkálatai szükségessé tették a baksi homokbányában az első vatyai telep feltárását (RégFuz 1966,7), illetve a korábban e területen előkeriilt, baksi koszideri típusú lelet publikációja (TROGMAYER 1968) ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy temlettink korántsem volt lakatlan a tárgyalt időszakban. Sajnálatos módon, napjainkig nem készültek el azok a hidrográfiai térképek, amelyek segítségével tájékozódhatnánk a bronzkor vízrajzi viszonyairól, így számos olyan elképzelés lát egyfolytában napvilágot, mely szerint az Alföld dünés homokpuszta volt. Ha Árpád-kori falvainkat térképre vetítjük, akkor meggyőződhetünk arról, hogy all. századtól kezdve területünk relatíve sűrűn lakott, melyet a jégkorszaki Duna-medrek mentén kialakult szikes tavak, sőt vízfolyások tagolnak. Valószínűnek tartható, hogy a vízfolyások mentén intenzív paraszti gazdálkodásra nyílott lehetőség. Ezek közül külön meg kell emhtenünk a Kőrös-eret, mely Kiskunhalas magasságából Horgos alatt folyik a Tiszába, szinte keresztbe szeli az egész Alföldet. colt rxmtkörminta és egy fül csonkja látható. Ltsz.: 93.1.165. 5. Pontosan nem meghatározható edények oldaltöredékei. Ltsz.: 93.1.166. Ennek az egykori folyócskának a mentén, a határ vajdasági oldalán, már több bronzkori településnyomot talált Szekeres László, melyek közlésére sajnos mindmáig nem került sor. Meggyőződésünk szerint a Duna-Tisza közét, — hiszen középső részéről van szó — intenzív erdőségek borították, tavak, folyók szabdalták, ilyenképpen paraszti gazdálkodásra mindenképpen alkalmas volt. Középső bronzkori megszállása, illetve annak előzményei mindmáig nem tisztázottak. A korai bronzkor során a nagyrévi kultúra széles sávban, a Tisza jobb partján megszállva tartotta a területet, és ugyanígy számolhatunk a Duna bal parti megszállásával is. Lehetségesnek tartjuk, hogy az említett terület középső részén talán az Ada csoport késői reliktumai éltek még a nagyrévi kultúra korában is. Nem tartjuk kizártnak, hogy a vatyai kultúra e területet korábban szállta meg, mint azt ma gondolják. Rendkívül nagy sírszámú temetői ugyanis napjainkig nincsenek feltárva, és elképzelhető, hogy szerencsétlen véletlen folytán e nagy temetőknek csak a késői időszakát vagy hiteles periódusát figyemettük meg. Mindenesetre e kérdést egyelőre nyitva kell hagynunk. A vatyai kultúra kialakulását ma már jól ismerjük Bandi Gábor és Bóna István tanulmányaiból (BANDI 1966; BÓNA 1975). Korai szakaszával nagyjából egyidős a Duna-Tisza közének északi részét megszállva tartó hatvani kultúra, melynek hagyatékát összefoglaló munkájában Kalicz Nándor részletesen elemezte (KALICZ 1968). Ugyanakkor a Tápió vonalától délre jószerével semmiféle információnk nincsen. Csak feltételezzük, hogy területünket a vatyai kultúra II. fázisában lassú terjeszkedéssel szállja meg egészen a Tisza vonaláig (KOVÁCS 1984). Még nehezebb a helyzet, ha a vajdasági leletegyütteseket vizsgáljuk, hiszen kora bronzkori leletekről jószerével alig tudunk, eltekintve a Vucedol kultúra településeitől. A Dél-Bácska kora és középső bronzkori leletanyagát N. Tasié és legújabban Foltiny István elemezte ßRUKNER-JOVANOVlC-TASlC