A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

LŐRINCZY Gábor – TROGMAYER Ottó: Birituális vatyai temető Csanytelek-Palén

1974, 185-276; TASIC 1982; FOLTINY 1987). Mindenkeppen kulcskérdés, hogy a Kőrös-ér vonalától délre milyen kultúrával számolhatunk a korai és közép bronzkorban. Úgy tűnik, hogy a Somogyvár-Ada időszakot követő periódusra a Tasié által közölt információk megbízhatóak, és a Vattina kultúra leleteit kell térképre vetítenünk, melyet a Belegis I. időszak követett. Megfontolandó, hogy a középső bronzkort megelőző, vagy a vele egyidős vándorlások időszakában az ún. Litzen kerámia eljuthatott e a DélBácskába, ahogy ezt feltételezni engedik (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1972). Számunkra valószínűnek tűnik, hogy a Szeremle csoport feltételezett beáramlásával, melyben nem hiszünk, közép-keleteurópai kultúrák infiltrálódásával kell számolnunk, melyeket egyenlőre nem tudunk bizonyítani. A mészbetétes kultúra kései szakaszának az Aldunáig való levándorlását (KOVÁCS 1988) nem vitatjuk. Maga a Szeremle csoport vagy kultúra kérdése továbbra is vitatható lesz. Bandi Gábor és Kovács Tibor ugyanis egy olyan edénytípust elemzett (BANDI-KOVÁCS 1970; BÁNDI^COVÁCS 1974), mely megjelenik jószerivel az egész Közép-Alföldön (KOVÁCS 1986). Az edény jelenléte azonban nem jelent kultúrát. Nem vették figyelembe a hozzá kapcsolódó temetkezési szokást és azt az etnikai keveredést, mely a —jobb híján — koszideri időszaknak nevezett korban jellemző e területen. így aztán nem tudjuk, hogy az ún. Szeremle csoport a Vatya kultúra késői fázisa-e az Alföldön, vagy valóban önnáló etnikai egységről van szó? Számos félreértésre adott okot az a leletanyag, amelyet jellegzetesen a Maros kultúrához köthetünk, és amely több településen és temetőben is megjelenik. Erre a tárgyalt csanyteleki temető is kiváló példa, de megtaláljuk leleteit a baksi településen, valamint a Csongrád-Vidre szigeti temetőben is (GOLDMAN-SZÉNÁSZKY 1971; G. SZÉNÁSZKY 1977). A 40-es évek végéig a klasszikus tószegi statigráfia, mely Magyarország egészét meghatározni volt hivatott, négy periódusra osztotta bronzkorunkat: Nagyrév, Perjámos, Hatvan, Füzesabony periódusra. Mozsolics Amália ásatásai során bizonyosodott be, hogy a Perjámos periódus Tószegen nem létezik, a valós rétegsor tehát Nagyrév, Hatvan, Füzesabony. Bóna István ásatásai ugyanezt a rétegsort konstatálták, azzal a kiegészítéssel, hogy a legfiatalabb réteget, az ún. koszideri horizontnak határozta meg, amelynek anyagában keveredetten került elő számos, közel azonos korú kultúra hagyatéka. Ugyanígy láthatók a Maros kultúra leletei a gerjeni telep publikációiban is (WOSINSKY 1891; WOSINSKY 1892; WOSINSKY 1894) Az ennek nyomán, több szerző által megrajzolt elterjedési térképen a Maros kultúra leletei a Dunáig érnek. így azután számos kutató arra a következtetésre jutott, hogy a Maros kultúra a Tiszát átlépve egészen a Dunáig, gyakorlatilag Tolna megyéig elterjedt (BÓNA 1993; TREASURES 1994, Fig. 6.). Erre a feltételezésre azonban a gerjeni edényeken kívül egyelőre semmilyen konkrét bizonyíték nincs, így ez a nézet valószínűleg félreértésen alapul. Magunk részéről úgy véljük, hogy a Maros kultúra kulcsfontosságú közvetítő, transzmissziós szerepet tölthetett be az erdélyi érclelőhelyek és a Kárpátmedence középső részét megszállva tartó kultúrák között. Ezért fordulhat elő, hogy kapcsolatai rendkívül intenzívek voltak mind a vatyai, mind pedig a füzesabonyi kultúrával, sőt korai időszakában a hatvani kultúrával is, amelyre magából a szőregi temetőből is számos bizonyítékunk van. Valószínű, hogy a tiszai átkelőhelyet és a Maros utat megszállva tartó telepesek jó kereskedők voltak, és kiváló termékeik eljuthattak ezekre az említett idegen területekre is, ahol a helyitől elütő kerámiájukat gyűjtötték be elsősorban e század első felének, vagy a múlt századnak a kutatói. A publikációkban csak ezeket a különleges, dekoratív típusokat közölték, s a nagyszámú töredékanyagot, mely éppen a befogadó kultúrára jellemző, elhanyagolták. így tételezhették fel, hogy ilyen hatalmas területre terjedt el ez a kultúra. A Maros kultúra edényei mind Gerj énben, mind Tószegen valószínűleg exportáruként jelentek meg, s nem lennénk meglepődve, ha a kosziderpadlási leletek között is számos, innen elszármazott edényre találnánk. Rejtély marad tehát a továbbiakban is, hogy mely kultúra szállta meg a Duna-Tisza közének déli részét. Talán a Tolvádia csoport, mely közvetlenül megelőzi a Reinecke BB időszakot, s feltehetően a BB

2 időszakig él ezen a területen. Előzményeit azon-