A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)
VALYI Katalin: Szermonostor és a mezőváros középkori kereskedelmének európai kapcsolatai
ban a ló és a marha jelentették. Az Alföldön a lakosság nagy része főleg nagyállattartással foglalkozott, s a 15. századra a szegedi országos vásárok fö árucikkévé a szarvasmarha vált. A messze környékről összegyűjtött állatokat Szegedről a Budát Béccsel összekötő Duna-jobb parti útba Győrnél betorkolló székesfehérvári úton (GECSÉNYl 1991, 24) hajthatták legrövidebben Alsó-Ausztriába és a német tartományokba; s a szegedi szarvasmarhakivitel végállomása (mint a magyarországié általában) München, Augsburg, Ulm, Württemberg, Strassburg és Nürnberg lehetett (KULCSÁR 1983,472). Tudjuk, hogy 1510ben például Alsó-Ausztriában Szegedről hajtott ökröket foglaltak le (KRISTÓ 1987,1075), 7 s későbbről, a 16. század végéről adataink vannak arra nézve, hogy időnként a Morvaország és Szilézia felé vezető utakon is fel-fel tűnnek a szegediek (SZAKÁLY 1983,588). A nyugatra irányuló marhakereskedelem útvonala tehát gyakorlatilag teljesen megegyezik a magyarországon megjelenő grafitos kerámia gyártási központjai (Bécs-Tulln-Ried) által kirajzolódó kereskedelmi kapcsolatok vonalával. A morvaországi ill. a dél-csehországi kerámia idekerülése és a sószállítások kapcsolatához hasonlóan talán nem alaptalan a feltételezés, ha ugyanígy összefüggést vélünk felfedezni a szarvasmarha nyugati irányba való „szállítási" (pontosabban hajtási) útvonala és az ausztriai grafitos kerámia Szeged környéki megjelenése között. Természetesen különbséget kell tennünk a losticei kerámia — melynek rendszeres kereskedelme hazánkban csak Budán és Pozsonyban mutatható ki, de valóban „melléktermékként" eljut néhány darab Bácsig, sőt Belgrádig is (HOLL 1990, 228, 234) —; és a hozzá képest nagy mennyiségben megjelenő, a 13. század óta Magyarországon is kereskedelmi cikknek számító (HOLL 1990, 261) osztrák grafitos áru között. De az évszázadokon át hagyományosan folytatott távolsági vagy éppen külkereskedelmi tevékenység bizonyára nagy mértékben elősegítette egy-egy szűkebb földrajzi régió számára a távoli luxuscikkek beszerzését, vagy a divatos áruknak a hazai piacokon való megjelenését, elterjedését. Szermonostor és a település életének néhány gazdasági vonatkozása A monostor mellett virágzó kora középkori település (VÁLYI 1986, 224-236; VÁLYI 1986a, 117-129) fejlődése a tatárjárás dúlása után szinte töretlenül folytatódott tovább. A falu plébániatemplomának feltárása és feldolgozása kapcsán Horváth Ferenc összegyűjtötte a település mezővárosi fejlődésére vonatkozó adatokat, s eredményeit az alábbiakban összegezte: ,,Szer a 15. században és a 16. század elején olyan alföldi mezőváros volt, mely földesúri joghatóság alatt állt, vámszedési és vásártartási joggal rendelkezett, s fejlődését kedvező földrajzi fekvésén túl a bencés monostor s a Szeri Pósák itteni uradalmi-igazgatási központja, gazdasági tevékenysége segítette elő. "(HORVÁTH 1975,372). Igen alapos, minden összefüggésre kiterjedő kutatásait most néhány, az előző gondolatmenettink szempontjából különösen fontos részletkérdés kiemelésével szeretnénk bővíteni. A fentiekben tárgyalt külföldi kerámiák használata Szeren kétféle tulajdonos, vagyis vagy a településen élő nemesi udvartartás(ok), vagy a monostor birtokában képzelhető el. Ezért a következőkben e két feltételezett tulajdonos gazdasági tevékenységét nézzük meg, korábbi szempontjaink szem előtt tartásával. A földesúri joghatóság alatt lévő település a Bór-Kalán nembeli Szeri Pósa család tulajdona volt, s e nemzetség egyes tagjai valószínűen itt is lakhattak (HORVÁTH 1975,371). A megye e legnagyobb birtokos családjának névadója, Szeri Pósa mester — Károly király párthíveként — olyan magas tisztségre tett szert, mint a „temesi részek kapitánysága" (GYÖRFFY 1963,888), s 1318-ban Károly királyt is vendégül látta a monostorban (HORVÁTH 1975, 371). A későbbi századokban még néhányszor megfordult Szeren egy-egy királyi vendég: így például 1436-ban Zsig7 A 16. századig a Szegedet Velencével összekötődéi-dunántúli utat (vagyis a Szeged-Báta-Pécs-Kálmáncsehi-Pettau-Laibach- Velence útvonalat) tartja a kutatás a Szegedről kiindidó fö madiahajtó útnak (SZAKÁLY 1983, 574). Ez azonban véleményünk szerint csak az Itáliába irányuló marliakereskedelem fő útvonala lehetett, s nem pedig az Alpoktól északra, vagyis Ausztria és Dél-Németország területeire irányuló kereskedelemé.
