A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)
HORVÁTH Csaba: A szociáldemokraták és a bolsevikok viszonya az 1918-19-es polgári kísérlet alatt
sal szembeni hatékony fellépés csak demokratikus eszközökkel lehetséges, sikert elsősorban a kormányon belül lehet elérni, amennyiben a párt sikeresen tud küzdeni a szociáldemokrata követelések megvalósításáért. 3 2 A Kunfihoz egyébként közel álló Böhm ugyancsak fontosnak tartotta a kormányzati munka sikerességét a bolsevikokkal szembeni küzdelemben, de ehhez már erélyesebb eszközök alkalmazását sem tartotta elképzelhetetlennek. 3 3 Garami pedig éppen a bolsevik veszély miatt akart kivonulni a kormányból, hogy a párt a kommunisták elleni küzdelemre tudjon koncentrálni. Weltner mindhárom elképzelést veszedelmesnek látta, és elkerülhetetlennek a bolsevikokkal szembeni erélyes fellépést, de ezt nem az államhatalmon, hanem a szociáldemokrata szervezeteken keresztül látta kivitelezhetőnek. A szociáldemokrata pártban a forradalmi konjunktúra, és a demokratikus polgári rendszer válsága hirtelen olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek a nyugat-európai, látványosan a németországi mozgalomban is felszínre törtek. A németországi munkásmozgalommal szemben az alapvetően eltérő koncepciók közötti különbségek szervezeti különváláshoz nem vezettek. 3 4 Kun jól érzékelte a helyzetet, a Vörös Újságban tetten érhető a szociáldemokraták gyengítésére irányuló azon törekvése, hogy az eltérő irányzatok közötti ellentéteket kívülről erősítse, ezzel a különválást elősegítse; kimondta, hogy szükségesnek tartja „Jobbra tolni a reformistákat, kényszeríteni a forradalmi irányzat híveinek elszakadásával és pártba tömörítésével". 3 5 A szakirodalom a szakszervezeti vezetésben vélte felfedezni a revizionista irányzat erősödését. 3 6 Ezen megállapítást ugyanakkor erős kritikával kell szemlélni, hiszen a szakszervezetek reakcióit sokkal inkább tekinthetjük a hazai munkásmozgalom egyik sajátosságából fakadó következménynek, mint sem ideológiai-politikai fordulatnak. A pártszervezet és a szakszervezet funkcióinak szétválasztása csak 1917 közepétől vált sürgető problémává. A szakszervezeti vezetés a gazdasági küzdelemre és a szervezeti kiépítésre akart koncentrálni, miközben a párt a választójogi küzdelemben pártpolitikai kérdésekkel foglalkozott. A szakirodalom az 1918 februárjától következő időszakot apolitikusnak értékeli, ami alatt a szociáldemokrata párt a szakszervezetek nyomására önkéntesen kivonult a politikából a választójogi harc kudarca miatt. 37 A szakszervezetek apolitikus magatartása mögött ez a nézőpont a szociáldemokrata párt jobboldali-revizionista irányzatának erősödését láttatja. E nézőpont azonban erősen vitatható, hiszen a hagyományosnak mondható értékeléssel szemben a forrásokból kirajzolódik, 3 8 hogy a szakszervezetek erősebb és önállóbb párt létezésében 32 Uo. 308-309. o. 33 Uo. 311. o. 34 Vö. BÖHM Vilmos: Két forradalom tüzében, (hasonmás kiadás) Gondolat Könyvkiadó, Gyomaendrőd, 1990. 214-216. o 35 Vörös Újság, január 8. 36 Az állampárti történetírás negatív felütését újabban az etikai-szociáldemokratának nevezett nézőpont pozitív értékelése váltja fel, melyek eltérő minősítésük ellenére alapjaiban megegyeznek a jobboldali-revizionista szakszervezeti elit meglétében. Legújabban Kulcsár értelmezésében 1918-ra összefüggő politikai erővé szerveződött az etikai-jobboldali irányzat, amely a politikai harcokban jellemzően a centrumot támogatta. Kulcsár Péter: A szociáldemokrácia az eszmék történetében. Hungarovox. Bp. 2007. 141. 37 HAJDÚ Tibor: Károlyi Mihály. Politikai életrajz. Kossuth. Bp. 1978. 246 38 A jellemzően jobboldali-szakszervezeti vezetőnek tekintett Vanczák János már 1917 áprilisában a határozottabb pártvezetés mellett nyilatkozik. Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai. 4/b. Kossuth. Bp. 1969. 259-260. 144
