A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

A vers nyilvánvalóan propagandamű: a részvét fölkeltésének, érzelmekre is rájátszó eszköze. A szlovákság egyik jellegzetes foglalkozását mutatja be életképszerűen, egy kisfiú — „Janó" — munkáját fölidézve. Már maga a refrén is, amely mindegyik szakasz végén fölhangzik, emblematikus: „Drótoztasson asszonyom!" Az életkép azonban az utolsó két szakaszban az aktuális helyzet stilizált jelzésévé, s egyben a segítségnyújtásra való fölszólítássá változik át: Most is elment, vissza is jött [ti. Janó], De nem úgy, mint máskor, Mosolygása helyett könnyet Kért valaki mástól. Mintha vidám gyermek arcát Összetörte volna. S ami fölbúg ajkairól Szomorú a nóta: — „Munkát kérek, oh segítsen, Nagy nyomorúságomon, Édes anyám meghal éhen, Drótoztasson asszonyom!" S tört cserépből bögrét készít, Kicsi keze fárad — Bánatával szomorúság Tölti be a házat, Csöndes, mint egy öregember Se mese, se nóta, Arca halvány, az egészség Is lemaradt róla. „Adjunk neki kalácsot, Édes anyám angyalom, A mi Janónk kiabálja: — Drótoztasson asszonyom!" Nem kétséges, ez a hang érzelmes, sőt melodramatikus, irodalmilag tehát mai nézőpontból aligha sikeres. De történeti szociológiai nézőpontból a vers alighanem elérte célját: az érzelmes hang, a gyermekszereplő (sőt gyermekszereplők!) megválasztása, a magyar gyereknek a „tót" gyerek melletti fölszólalása (amely éppen a zárlatban hangzik föl), a nyílt szolidaritás megjelenítése a gyermekszínjáték közegében tökéletesen érvényesülhetett. S ha figyelembe vesszük, hogy a kor általános mentális viszonyai még erősen patriarchális jellegűek, „érzelmesek", a prológ érzelmessége egyáltalán nem tekinthető diszfunkcionálisnak. Sőt, alighanem éppen ez a hang késztette a szolidaritás nyilvános megvallására a célba vett közönséget. Magyarán: a vers (s előadása) nem annyira irodalmi, mint inkább politikai, vagy ha tetszik, szociokulturális gesztus. 91