A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990

Az államhatalomnak sikerült helyreállítani a katolikus papi békemozgalmat is. Igaz a szervezésben a püspöki kar is részt vett, hogy az irányítást kézben tudja tartani, de végül kompromisszumos megoldás született 1957. máj. 22-én. A püspöki kar a békemunkát egyházi keretben, az Opus Pacisban végezte, mely el­vüeg önálló volt, de átvette az országos béketanács által fölvetett gondolatokat, melyeket egy közvetítő szerv az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága közve­tített. Az OP elnöke Grősz József, az OBKB elnöke pedig Hamvas Endre lett. Rö­videsen az OBKB a Hazafias Népfront keretében, Hamvas püspök és más egyházi vezető tiltakozása ellenére kiépítette megyei szerveit, és átvette a gyakorlati béke­munkát, az OP pedig reprezentatív szervvé zsugorodott. 7 6 A csongrád megyei katolikus papi békebizottság elnöke Molnár Antal kanonok főesperes belvárosi plébános, titkára pedig Pozsgay Pál alsóvárosi esp. plébános lett. A vezetőség tagjai lettek még Szegedről: Merksz Elemér püspöki helynök, Nagy Tibor püspöki titkár, dr. Szilas József teológia tanár. 7 7 A Rákosi érára jellemző egyházpolitikát 1958 után fokozatosan fölváltotta a nemzeti egységet előtérbe állító népfront politika. Az államhatalom az egyházakat már nem kikapcsolni akarta, hanem hasznossá tenni. 7 8 A mérleg nyelve azonban időnként balra billent, adminisztratív lépések is tör­téntek az egyházzal szemben: 1959 őszén volt a Központi Hittudományi Aka­démia szeminaristáinak „lázadása", 1961 februárjában pedig azért rendeztek 400 lakásban házkutatást és tartóztattak le 85 személyt, mert „a rendszerváltozásra várva, kádereket képeztek, vagyis elit nevelést folytattak". A per elsőrendű vád­lottja Havass Géza volt, bár nem ő kapta a legsúlyosabb ítéletet. Havass Géza 1957 februárja óta ismét Szegeden volt. Hamvas püspök a püspöki számvevőszék vezetésével bízta meg, és ezen kívül még hittant tanított, és kisegítő lelkipásztori munkát is végzett. A püspökkel időnként följárt Budapestre ottani volt tanítvá­nyaihoz, és ez minősült végül is szervezkedésnek. 7 9 A fiatalok között végzett lelkipásztori munka miatt 1961. febr. 1-én Katona Nándor szegedi lelkésznél is tartottak házkutatást, de „csak az írógépét és néhány könyvét vitték el, ő maga szabadlábon maradt. Két és fél évvel később, 1963. aug. 22-én ismét megjelentek nála a nyomozók. Most már bírósági pert is kreáltak, de végül szabadlábra helyezték, azzal a föltétellel, ha eltűnik Szegedről. Hamvas püspök 1963 októberében a Békés megyei Kaszaperre helyezte, de mégsem kerül­hette el a letartóztatást: 1964. márc. 11-én, izgatás büntette miatt, 1 év felfüg­gesztett börtönbüntetést kapott, de a fellebbviteli bíróság ezt túl enyhének találta és 1964. április 30-án egy évi végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, melyet le is töltött. 8 0 A fő vonal mégis a pragmatizmus felé haladt, és találkozott a nemzetközi eny­hüléssel, a katolikus egyház megújulásával, a Vatikán új keleti politikájával. 76 Békepapok, 123-153. old. 77 ÁEH Ach. 150/1958 78 Lexikon, 393. old. 79 Lásd: ELMER István: Börtönkereszt. Budapest 1994. Havass Géza visszaemlékezése, 152-165. old. 80 HETÉNY1 Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. Abaliget, 1994. II. kötet. 223-227. old. 423

Next

/
Thumbnails
Contents