A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990

Az államhatalom kitüntetésekkel honorálta az együttműködésre kész főpa­pokat és békepapokat. Grősz érseket 1957. dec. 7-én, 70. születésnapja alkalmával o I a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatával tüntették ki. Ugyanezt a kitüntetést kapta Hamvas püspök is első fokozatban, 1960. szept. 11-én 70. szüle­on tésnapja alkalmával. A békemozgalom tekintélyének növelése céljából a 10. évforduló alkalmából 25 oq békepap is magas kormánykitűntetésben részesült. Grősz József kalocsai érsek halála (1961. okt. 3.) után Hamvas püspök lett a „püspökkari konferenciák ezidőszerinti elnöke", és ezzel elvileg az ő kezében egyesült a katolikus egyház, az Opus Pacis és az OBKB irányítása. 8 4 0 vezette a moszkvai béke világkongresszusra utazó magyar katolikus papi de­legációt, és a plenáris ülésen latin nyelvű beszédet is mondott. Beszédét a következő szavakkal kezdte: „A római katolikus egyház püspöke vagyok. Mint ilyen, állásomnál fogva szolgálója vagyok a békének." 8 5 A békepapok Szegeden és környékén is részt vettek a TSZ-ek szervezésében és megszilárdításában. Az államhatalom viszonzása: Hamvas Endre vezetésével 1962-től magyar püspöki delegáció vehetett részt a II. Vatikáni Zsinaton. A kétoldali közeledés eredményeként, 1964-ben részleges megállapodás jött létre a Vatikán és a magyar állam között, melynek egyik eredménye az esztergomi érseki szék kivételével az összes püspöki állás betöltése lett. így került a kalocsai érseki székbe Hamvas Endre, és vette át a Csanád egyházmegye irányítását Ijjas József, akit a pápa c. püspökké és csanádi apostoli kormányzóvá nevezett ki. Ijjas József 1901-ben született, 1925-ben szentelték pappá, 1928-ban Rómába kerül biblikus tanulmányokra, 1939-től a központi szeminárium prefektusa, több helyen lelkipásztori munkát is végez. A Csanádi Egyházmegye irányításának át­vétele után a zsinatra megy, és egész végig részt vesz annak munkájában. Vi­szonylag rövid szegedi tartózkodása alatt mindenben elődje nyomdokain halad, ő is az egyház és az állam jó kapcsolatának kiépítésén munkálkodik. Az ő nevéhez fűződik a tarjáni lelkészség létrehozása, melyet 1966. aug. 26-án a felsővárosi plébánia egy részéből (Fodortelep, Újpetőfi telep, Oncsatelep, Rok­kanttelep, baktói kiskertek,Tarján és Gedó egy része) alakítanak ki. 8 8 Hamvas Endre betegeskedése, majd nyugdíjazása után a Vatikán kalocsai ér­sekké nevezi ki, ahová Szegedről 1969 febr. 18-án távozik. 8 9 Ijjas József távozása után Udvardy József veszi át az egyházmegye irányítását, akit az Apostoli Szentszék 1969. jan. 10-én nevezett ki c. püspökké és csanádi 81 Magyar Kúrir 1957. dec. 9. 82 Magyar Kúrir 1960. szept. 12. 83 Új Ember 1960. szept. 25. 84 Magyar Kúrir 1961. okt. 7. 85 Katolikus Szó 1962. júl. 22. 86 Békepapok, 158-160. old. 87 Katolikus Szó 1964. szept. 2. 88 Jubileumi évkönyv 1980, 39-40. old. 89 Jubileumi évkönyv 1980. 41. old. 424

Next

/
Thumbnails
Contents