A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

HORVÁTH Csaba: A szociáldemokraták útja a polgári forradalomhoz

széles Tisza-ellenes koncentrációban. 7 3 Károlyi megbízásából tárgyalásba is bo­csátkozott Andrássyval, mivel általa vélte biztosítottnak a politikai válság komp­romisszummal történő feloldását. 7 4 Andrássy elképzelése egy széles koalíció volt, melyben Károlyiék, a szociáldemokraták, valamint a régi parlament velük együtt­működni képes elemei vettek volna részt. E koalícióban az elképzelés szerint nem Károlyi lett volna a kulcsfigura. 7 5 Andrássy hangsúlyozta, hogy a függetlenség mellett fontosnak tartja az erőteljes demokratikus átalakulást, viszont erre véle­ménye szerint csak akkor kerülhetne sor, hogyha az idő aktuálissá válik. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak a béketárgyalások után. 7 6 Andrássy megítélése a munkásság, és minden bizonnyal a vezetők nagyobb ré­szének szemében Vázsonyinál is kedvezőtlenebb volt, mivel a német orientáció egyik konzervatív kulcsfigurájának tartották. Ezenfelül Andrássy koncepciója le­hetetlenné tett mindenféle együttműködést a szociáldemokratákkal, mivel ez a szociáldemokraták már egyébként is mérsékeltebb politikai programjának negli­gálását jelentette, ami az adott körülmények között elfogadhatatlan volt. A Nép­szava megállapítása jól tükrözi a munkásság meggyőződését: „Tisza és Wekerle, 77 Andrássy és Apponyi egyetlen reakciós masszát alkot". Nagyatádi esetleges szerepvállalásáról még Kunfi nyilatkozott pozitívan Az Ember című lap október elsejei számában, 7 8 de később komoly tárgyalások nem zajlottak közöttük, illetve erre vonatkozó forrás nincs. Az október 13.-Í pártkong­resszust követően a Népszava beszámolt róla, hogy a Kisgazdapárt is üdvözli a szociáldemokraták programját, ezután viszont nem találunk a közeledésre utaló jeleket. 7 9 OKTÓBER AZ ÉRTELMETLEN VÁRAKOZÁS HÓNAPJA 8 0 (?) Jászitól eredeztethető az a megállapítás, miszerint, ha négy héttel korábban alakult volna meg a Nemzeti Tanács, akkor az óriási változások hamarabb tör­ténnek meg az országban. 8 1 A késlekedésnek véleményem szerint két fő oka volt. 73 „úgy vélte, hogy a Tisza-ellenes konzervatívok, sőt a Munkapárt egy része- bármennyire felelősek is- az elkerülhetetlen és elodázhatatlan átalakulás bizonyos fázisából nem zárhatók ki" VARGA: Garami. 178-181. 74 VARGA: Garami, 179.; GARAMI: Forrongó Magyarország, 13-15. 75 SZALAI: i. m., 145-146.; VERMES Gábor: Tisza István. Osiris. Bp. 2001, 472. 76 KIRSCHNER: i. m., 142. 77 Történelmi kongresszus. Népszava okt. 13. 78 KLRSCHNER: i. m., 133. 79 A Népszava a Kisgazdapárt MSZDP-hez való politikai közeledését említette október 15,-i szá­mában, de október 24.-én már Andrássy mellett értékeli. Nagyatádi képviselőházi beszéde, melyet idézett az orgánum október 20.-án, minden bizonnyal növelte a fenntartásokat vele szembe, mivel a választójog kapcsán azt mondta, hogy „engednie kellene a Munkapártnak, el kellene fogadnia Vázsonyi javaslatát", valamint „mindenkinek válogatás nélkül nem lehet választójogot adni". Népszava 1918. okt. 15. 20. és 24. 80 Hajdú Tibor így jellemezte a demokratikus erők októberi tevékenységét. HAJDÚ Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Kossuth. Bp. 1968, 29. 81 JÁSZI Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás. Magyar Hírlap Könyvek. Bp. 1989, 37. 126

Next

/
Thumbnails
Contents