A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

címzett, persze, alighanem a színházügy egyik helyi apostola, Balassa Ármin lehetett.) Thury terve azonban, a személye iránti szimpátia ellenére, nem kapott helyi támogatást. Elképzeléseit még régi szerkesztősége, a Szegedi Napló sem támogatta. Július 24-én, amikor A szegedi színház házi kezelésben címmel, Thury Zoltán pályázata alcímmel hírt adtak pályázatáról, a fogadtatásbeli kettősség már megmutatkozott. Itt a fölütés maximálisan elismerő: „Meglepő új vállalkozó jelent kezett ma rendkívül érdekes memorandummal Szeged hatóságánál — a szegedi színházért. Thury Zoltán, a kiváló drámaíró és zsurnaliszta, ajánlkozik a szegedi színház vezetésére. Egy egészen új rend, a házi kezelés rendszerének alapján, melynek tervezetét igen figyelemre méltóan és nagy gondossággal fejti ki [...] tanulmányában, melyet a mai postával küldött meg Szeged városhoz." S bár a lap azonnal közli is ezt a „memorandumot", s a „legkomolyabb érdeklődésre és figyelemre érdemes "-nek mondta azt, a tervet — legalábbis egyelőre — megvalósíthatatlannak ítélte. Thury, írja a lap, „e nagy horderejű rendszer ajánlásával, véleményünk szerint, a jövő színházi ciklusra már későn jelentkezett, mert hiszen itt van már a küszöbön a színház kiadására vonatkozó döntés ideje. A házi kezelés eszméjével magunk is foglalkoztunk már, de ez a dolog a jelenre egyáltalán nincs megérve, és bár Thury szép terve minden tekintetben reális alapon nyugszik, ezt az új rendet, amit ő proponál, amelynek alapján erős értő kezekkel kétségtelenül eszményi nívóra lehetne fejleszteni Szeged színészetét, az adott jelen szegedi viszonyok mellett, de meg az általános színészeti állapotok miatt is, életbe léptetni OQ megnyugvásra a legközelebbi időkben bajosan lehetne." Ezzel, mint később kiderült, Thury Szegedre való visszatérése meghiúsult. De kérdés, mi is volt Thury terve? Mi is ez a „házi kezelés"? Thury a szegedi színház adott viszonyait elégtelennek látta, de a kudarcért nem a „vállalkozó színház-igazgatókat" okolta, akik „a legszámottevőbb alakjai [voltak] a magyar színészetnek" — hanem e működés rendjét: „A rendszer az, amely kerékkötője a színház munkájának etikai és szellemi tekintetben." A színház üzleti alapú kibérlését, a vállalkozói rendszerként való üzemeltetését művészi (s kulturális) szempontból kontraproduktívnak vélte. „A színház-bérlet hasonló ebben a tekintetben a földbérlethez. A bérlő a maga idejére termel. Erőszakosan, az olyan üzér romboló politikájával dolgozik, akinek záros pár esztendő áll mindössze rendelkezésére ahhoz, hogy összeszedje a megmunkálásra bérelt talajon mindazt a hasznot, ami összeszedhető." A vállalkozó így „nem adhatja [...] oda magát annak a feladatnak, hogy a színházának etikai tartalmat adjon, nívóját emelje, a színpadi produkció tökéletességében elérje a lehető legjobbat". A vállalkozó kétféle feladat közt őrlődik, márpedig: „A kasszagond és a színpad szellemi táplálása: összeférhetetlen". A vállalkozói színház „sikertelenségét" látva, Thury egy új rendszer kialakításátjavasolta. „Olyan rendet, amely visszaadja a színházat annak a nemesebb hivatásnak, hogy ne csak pénzt keressünk benne, hanem erkölcsi, művészi és irodalmi sikereket is — az anyagi haszon mellett. Olyan állapotot, amiben nem szolgáltatja ki teljesen a színház az egyik, a kevésbé jövedelmező műfajt a má89 Vö. SzN, 1901. júl. 24. 1. 105