A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma az 1869. évi népszámlálás tükrében

száma 16 főre rúgott. Utóbbiak már az egészségügy értelmiségéhez tartoztak, akiket még 5 sebész, 25 bába, és 10 gyógyszerész egészített ki, valamint 14 ápoló szakszemélyzet. Táblázatunk második legnagyobb keresői csoportját az iparosok (4767) alkotják. Nagyon sajátos azonban a szerkezete. Az, az ipar ugyanis, mely közigazgatásilag városi telephelyű, de agrokulturális közegben élt (pl. Alsóvárosban) hozzásimult a faluszerű körülményekhez, s nem tekinthető modern városképző tényezőnek. A városi foglalkozásnak számító ipar 80 %-a kis- és kézmüvesjellegű volt 1870-ben. Több forrás bizonyítja, hogy a hagyományos iparszerkezet továbbélése egyszerre jelentette a rendi maradványok szívósságát és az alkalmazkodó képesség megtanulását. 1863-ban a tanács elrendelte, hogy a céhmesterek csak az országos vásárokon élvezhetnek első helyet a sátrak fölállításakor. Ott még lefoglalhatták a legjobb helyeket a privilégium jogán. De a heti vásárokon az öregebb mesterek sora szerint következtek a többiek. E régi polgárjogot szem előtt tartva kérték a szappanos mesterek 1863-ban, hogy céhet alapíthassanak, melyhez a hatóságok hozzájárultak. A mesterállással még gazdasági előnyökhöz lehetett jutni, amit a kívülállók igyekeztek is megszerezni. Nem volt mindegy ugyanis a vásári helymegállapítás. Első rendű helynek számított a városházától menve a jobboldali sor, másodrendűnek a toronnyal szemközti, harmadrendűnek a baloldali, s negyedrendűnek a hátsó oldalsorok.

24 A céhszervezet mély gyökereiről tanúskodik, hogy a kiskundorozsmai takács céh is engedélyt kért 1869-ben saját termékeinek árulására a szegedi heti piacon, de a tanács nem engedélyezte.

25 Ugyanekkor a fazekas céhek azon indokkal, hogy a piacos mesterek száma rohamosan nő, a heti vásáron levő álláshelyeik nagyobbítását kérték. Szeged tanácsa ezt viszont teljesítette a helyi igényekre tekintettel. Szegeden már a reformkorban elvált egymástól a politikai vezetés és a gazdasági erő. A város vezetése konzervatív volt, de ahol érdekeik nem voltak közvetlen veszélyben, teret engedtek a reformtörekvéseknek. Követutasításaiban szerepelt a zsidók emancipációja, a céhek eltörlése, amely hallatlan egy szabad királyi város részéről, mert maga alatt vágta a fát, hisz a lakosok többsége céhbeli volt. A hagyományos szakmák fönnmaradását részben a város hatósági szükséglete is elősegítette. 1863-ban Szeged az általa fönntartott könyvkötői, kádári, borbély és gyepmesteri állások betöltésére árverést tartott. Ezek nem céhes státusok voltak, hanem a közszolgálati szakszemélyzet állásai. Azok a mesterek tölthették be, akik a legkevesebbért vállalták a megbízatást, s így fizetést húztak a várostól.

27 A modern gyáripart több üzem képviselte, de nem jelentett akkora súlyt, mint Temesvár életében. Az olyan család, mint a Zsótér, mely helyben először keresett pénzének gyári befektetést, nem volt sok. Valamikor Götz János fizette a legtöbb 24 Tan. ir. 560/1863 25 Tan. ir. 2514/1869 26 258/1869 27 Tan. ir. 4281/1863