A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

séges Olaszország létrehozása után is életben maradtak és kiinduló pontjai lettek valamennyi későbbi olasz műemléki törvénynek. Jóval az egyházi állam után valamennyi olasz állam törvényekkel védte művészeti emlékeit. Felső-Olaszországban a 18. század elején, Velencében 1773-ban, Közép-Olaszországban, főként Firenzében a 16. század elejétől. Jelentős VII. Pius pápa 1802. október l-jén Doria Pamphili bíboroshoz intézett kézirata, melynek 17 pontjában a műemlékvédelemről ír, ez szolgált alapjául valamennyi későbbi műemléki törvénynek. Kiadására a közvetlen okot Napóleon olasz hadjáratai szolgáltatták. A hódító megtizedelte az olasz műemléki állományt, és az itáliai műkincsek nagy számban áramlottak külföldre. Ezért a kivitel megakadályozása képezi a szöveg gerincét, ekkor nem tekintették azzal egyenértékű problémának a műemlékek restaurálását, konzerválását. A pápa megtiltja bármely régiség kivitelét. Az újkori művészeti emlékei közül azonban csak a reneszánsz korának műveit védi, illetve bármely oknál fogva nevezetes emlékeket. Súlyos büntetéseket szab a rendelkezés áthágóinak: ötévi gályarabságot és nagy összegű pénz befizetését. Elő művészek műveinek kivitelét megengedi, viszont tütja az építészeti emlékek lerombolását, más célokra való fordítását, és az engedély nélküli restaurálását is. Elrendeli a magántulajdonban lévő műemlékek bejelentési kötelezettségét és jegyzékbefoglalását, szabályozza az ásatások során előkerült emlékek tulajdonjogának kérdéseit. A pápa rendeletét Doria Pamphili bíboros 1803-ban közzétett edictuma, majd Pacca kardinálisnak 1819-ben a kéziratos emlékek védelméről szóló edictuma követte. A fejlődés szempontjából a Pacca-féle 1820. évi 61 §-ból álló edictum a fontos, mert egészen 1902-ig, vagyis az egységes olasz állam megalakulása után is érvényben volt! Ez a pápai rendelet végrehajtási utasítása, melyhez felállítja a Műemlékek Bizottságát. 1892-ben egy törvény a hitbizományi gyűjteményekről rendelkezett. A 20. század eleje, a liberalizmus időszaka azonban nem volt alkalmas a műtárgykiviteli kérdés megoldására. Nasi közoktatásügyi miniszter ekkor nem tudta keresztülvinni akaratát a műemlékek védelmében. A törvény kiviteli tilalmat állított fel, magas kiviteli díjakkal sújtotta a külföldre eladott tárgyakat, és kötelezővé tette a restaurálást a magántulajdonra is. Az államnak ugyan elővásárlási jogot biztosított, de ehhez nem volt meg a megfelelő pénzügyi fedezet. A törvény életbeléptetése helyett gróf Guicciardini javaslatát fogadták el, mely két évre megtiltotta a kivitelt. Később ezt többször, egészen 1909. július 31-ig meghosszabbították. 1903-ban közzétették a jelentékeny magántulajdonban lévő emlékek jegyzékét, de az 1902-es törvény mégsem lépett életbe. Végül Corrado Ricci, a kultuszminisztérium művészeti ügyosztályának vezetője 1909-ben készített törvényt, amely 1939. június 1-jéig volt érvényben. Az új törvény mellett ezt is ismerteti a szerző. A Magyar Könyvszemlében Berkovits Ilona ismertette Dercsényi könyvét.

200 Itt kiemeli az olasz törvény azon újítását, hogy egyes gyűjteményeket teljes egészében nyilvánít műemlékké, ezáltal azok többé nem bonthatók szét. A szerző szerint, a törvény fokozott figyelmet igényel a könyvtárügy szempontjából, mert a gyűjtőkörükbe tartozó anyag jelentős részét, ritkaságait műemlékké nyilvánítja. 205 BERKOVITS Ilona: Dercsényi Dezső: Korszerű műemlékvédelem Olaszországban. - Magyar Könyvszemle. 1941. LXV. évf. 4. folyam, 197-199.