A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

donban lévő műemlékek között. Más-más eljárás vonatkozik rájuk. A negyedik fejezet a kivitekről intézkedik, ezen a ponton engedékenyebb. Az ötödik fejezet az archaeológiai kutatásokról, ásatásokról és a véletlen leletekről szól. A hatodik fejezet a közhasználat kérdését rendezi, nemcsak a közgyűjteményeket, de a jegyzékbe foglalt magángyűjteményeket és műtárgyakat is elérhetővé teszi a közönség számára. Dercsényi megállapítja, hogy az új műemlékvédelmi törvény a fasiszta törvényhozás tipikus alkotása, mert ha a nemzet úgy kívánja, habozás nélkül alárendeli a közérdeknek a magántulajdont. Egyrészt a nemzet művészeti és történeti hagyatékának nyilvánítja a műemlékeket, és ebből von le jogokat és kötelességeket. Másrészt a fasiszta rendszer centralizmusából kifolyólag a nemzetnevelési miniszter hatalmát is megnöveli. A fasiszta politika szellemében átszervezték az egész olasz műemlékvédelemnek úgy a tudományos, mint az adminisztratív részét. A szerző kitér az idevonatkozó hazai törekvésekre is. A műemlékvédelemről intézkedő 1881. évi XXXIX. törvénycikk két paragrafusát idézi,

20,3 melyekből kitűnik, hogy a magyar törvény lényegesen kevesebbet tart műemléknek, mint az olasz. Az ingatlan műemlék fogalmát nem ismeri. A „tartozéka" kifejezés pedig az egyetlen, mely az ingó műemlékekre vonatkozik. A törvény megváltoztatásáról már a második világháború előtt is folytak tárgyalások, de a világháború ezt a kérdést is levette a napirendről. Dercsényi hangsúlyozza, hogy az ország megnövekedésével a műemlékvédelmi munka is megnövekedett és a műemlékvédelmi törvény reformja aktuálisabb, mint valaha. Egy évvel később jelent meg Dercsényi: Korszerű műemlékvédelem Olaszországban című könyve. A szerzőnek 1939-ben a Fraknói Vilmos Római Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként egy évig volt módja tanulmányozni az olasz művészet emlékei mellett, azok megvédésre irányuló olasz műemlékvédelmet is. Ebben a művében annak gyökeres átszervezését mutatja be, röviden vázolja az idevágó intézkedések történetét, megismerteti az olvasót mindhárom törvénnyel. A könyv második részében a 73 §-ból álló, az 1939. évi 1089. sz. a művészeti vagy történeti emlékek védelméről szóló új olasz törvény fordítását adja a teljes egészében. Az olasz műemlékvédelmi törvényeknek nagy múltjuk van, amit ugyancsak röviden ismertet Dercsényi. Megtudjuk, hogy az első rendeleteket és törvényeket a 15. században a pápák adták ki: II. Pius 1462-ben és IV. Sixtus 1474-ben. Rendeleteiknek fő célja nem a későbbi nagy probléma, a kivitel megakadályozása, hanem a műemlékek védelme, konzerválása, lebontásuknak, pusztulásuknak megakadályozása volt. Az egyházi állam ilyen célú törvényei nemcsak a korabeli olasz államok számára szolgáltak mintaképül, hanem hosszú ideig az egy203 „Műemlék elnevezés alatt értetik a földben vagy földszínén levő minden olyan építmény és tartozéka, mely történeti, vagy művészeti emlékbeccsel bír. — Megszűnik a bevett vallásfelekezetek egyházainak, valamint a magántulajdonoknak fenntartására vonatkozó kötelezettsége: 1. Ha a műemléket képező és istentiszteletre használt templom, vagy kápolnára nézve az illető egyház a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenti, hogy a műemléket isteni tiszteletre többé nem használja és egyébként is fenntartani nem akarja. — 2. Ha a magántulajdonos a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenti, hogy a műemléket fenntartani nem akarja. — Tartozik mindkét esetben a tulajdonos a műemléket, ha szabad rendelkezésre a vallás- és a közoktatásügyi miniszter által előbb fel nem jogosíttatik, a bejelentéstől számított 60 napig érintetlenül hagyni." 204 DERCSÉNYI Dezső: Korszerű műemlékvédelem Olaszországban. Pestvidéki Nyomda, Vác, 1941.