A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

Ugyanabban az évben jelent meg a Budapesti Szemlében Hattyuffy Dezső: A talált régiségek jogvédelme hazánkban című írása.

87 Az első oldalakon az idevágó korábbi jogszabályok gyakorlatának bemutatása történik. A fellelt értékek a váradi regestrumban (1210.) a királyi kincstár tulajdonába mennek át, az Approbata constitutiókban (a XVII. században Erdély számára állították össze) már csak harmad rész a kincstáré, Mária Terézia 102. sz. rendelkezésében (1776. január 27.) egy rész a földtulajdonost, egy rész a kincstárt, egy rész a találót illeti, I. Ferenc 461. sz. rendelkezésében (1792. április 5.) a városi polgári területen annak tulajdonosát, a városi közterületen pedig a városi kincstárt illeti. A miniszteri rendeletek és a bírói gyakorlat alapján az elfogadott jogszabály az volt, hogy a talált kincs (150 forint volt a megállapított értékhatár) a találót és a földtulajdonost illette. Ha az értékhatárt meghaladta, egy harmada a kincstáré, egy harmada a tálalóé, egy harmada a földbirtokosé lett. Rendelkeztek a talált kincs eltitkolói elleni fellépésről, illetve a műértékkel bíró tárgyaknak a Nemzeti Múzeum részére való átadásáról is. Magyarország ekkoriban azonban magánjogilag nem volt egységes, külön rendelkezések voltak érvényben Erdélyben, a haÛO tárőrvidéken és Fiúméban. A belügyminiszter 1868. február l-jén adott ki rendeletet azon talált régiségeknek a hazai régiségtárak (Nemzeti Múzeum és Kolozsvári Múzeum) általi megtekintéséről, melyek a világ- és hazai történelemre nézve nagy értékűek. (Ugyanígy szólt az 1872. évi 14136 sz. belügyminisztériumi rendelet, azonban ez Erdélyre nem terjedt ki.) A büntető törvénykönyv (1878. évi V. tc. 366. §.) szintén intézkedett a talált kinccsel kapcsolatban.

89 A szerző az idevágó bírói gyakorlatot ismertetése után,

90 e tárgyban védelmi intézkedéseket követel: „Talált régiségeinket s műkincseinket jogvédelemben kell részesíteni a hazai cultura javára. Védeni kell ezeket első sorban a tudomány javára s czéljaira, hogy mihelyt valamely régiség előkerül, a tudomány s művészet részére megmentessék olyképen, hogy minden kétséget kizárólag igazoltassék a lelhely, a találás körülménye, a talált tárgy tudományos leírása, lerajzolása és sokszorosítása fénykép vagy rajzolás útján. De, a mennyiben lehetséges, meg kell ezeket menteni a hazai cultura számára olyképen is, hogy becsértékben közintézeteink részére megvétessenek."

91 Megállapítja, hogy az 1881. évi XXXIX. tc. védelem alá vette a műemlékeket, de a régiségek terén a meglévő állapot a tudomány szempontjából kétségbeejtő. Hattyuffy ismerteti a magyar általános polgári törvénykönyv elkészült tervezetének vonatkozó részeit (612-615. §.),

92 mivel azt nem tartja megfelelőnek, saját bővített és módosított javaslatát is a „Talált kincs és régiség tulajdonának megszerzése" címmel.

93 Szempontjai ismertetése után,

94 a következő sorokkal zárja értekezését: „Elvont, tudós kérdésnek latszik első tekintetre az, a 87 HATTYUFFY Dezsó: A talált régiségek jogvédelme hazánkban. - Budapesti Szemle. 1900. 120. kötet, 194-213. 88 I. m. 195-197. 89 I. m. 198. 90 I. m. 198-201. 91 I. m. 202. 92 I m. 203-204. 93 I. m: 207-210. 94 1. m. 210-213.