A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

kezett (10. ábra). A szovjet csapatok csak október 10-én tudták kibontakoztatni a Szeged elleni támadást, amikor újabb ezredek bevetésével a bekerítő manőver már sikerrel kecsegtetett. A több irányból indított offenzíva gyors sikerrel zárult, a városban tényleges harcra már nem került sor. Október 11-én hajnalban 3 óra 30 perckor jelentették, hogy éjszakai rohammal elfoglalták Szegedet. Reggelre a városháza tornyán a megadást jelző fehér zászló lengett. PROVIZÓRIUM ÉPÜL A RONCSOK MELLETT Sikeres szegedi akciója után a Vörös Hadsereg tovább szorította a frontvonalat Budapest felé. A déli hadseregcsoport megfelelő ellátásához mindenképpen szükség volt a német rombolások legalább alapszintű helyrehozatalára, így a tiszai átkelés biztosítására is. Szeged bekerítésekor ideiglenes pontonhidakon keltek át az oroszok a folyón, amelyek funkciójukból eredően később nem szolgálhattak a hadi forgalom eszközeiként. Ezért a szovjet vezetés a szegedi vasúti híd helyreállítása mellett döntött. Gyors és olcsó, ugyanakkor viszonylag tartós megoldásra volt szükség. Olyan műtárgyra, amely legalább a háború befejezéséig kielégíthette a Vörös Hadsereg szállítási igényeit. Cserta László, szegedi MAV igazgató tervei alapján a felrobbantott acélhídtól 20 méterre északra megkezdték egy fa cölöpjármos provizórium, azaz ideiglenes híd építését (11. ábra). Kovács Z. András katona volt ekkor, de a munkálatok kezdetén a városban tartózkodott: „Kényszermunkásnak összefogdosták a helybeli férfiakat, mondták hogy »Malenkij roboti«, és vitték őket a hídépítéshez. A munkáért semmi nem járt. Akkor lehetett hazamenni, amikor a katonák elengedték az embert." Persze a vasúti alkalmazottakat is kivezérelték a Tiszához, sőt még a makói szerelőműhely is kapott feladatot: „A front elvonulása után a szovjet hadseregnek dolgoztunk. A szegedi és a kunszentmártoni híd provizóriumaihoz harmincezer ácskapcsot, tizenötezer 20-25 cm-es kapcsos bilincset és tízezer darab 220 mm-es vasszeget gyártottunk. Ilyen-olyan anyag állt rendelkezésre ehhez a feladathoz a szertárban. Minden reggel ott állt a szovjet teherautó a kész árukért. A kovácsműhely éjjel-nappal dolgozott." A hidat az 1944 nyarán Romániából Szegedre került, és azóta a város fűrésztelepein tárolt, igen nagy értékű fenyőfaküldeményből készítették. Több ezer köbmétert tett ki a felhasznált faanyagmennyiség. Az emeletes cölöpjármokra támaszkodó áthidalószerkezeteket 4-4 darab, úgynevezett I-1000-es Differdingen-tartókból alakították ki. Ez a híd az eredetivel ellentétben egy vágánnyal épült. Sólymos János vasúti osztályrnérnököt épp ebben az időszakban helyezték át Szentesről Szegedre, s a munkálatokban is részt vett: „A rendelkezésre álló faanyag hossza szabta meg azt, hogy milyen pillértávolságokat építsünk. Ráraktuk a pillérekre a tartókat, majd ráépítettük a vágányt Másnap láttam ám, hogy olyan a pálya, mint az ökörhugyozás! Hiába, az emeletes járom mozgott. Amerikánerrel toltuk ide-oda a pályát, a tartókat. Ez napi feladat volt" A híd igen hamar elkészült, 1944. november 12-én már helyreállt a vasúti kapcsolat Szeged és Újszeged között. Egy hónapig kizárólag azok a katonavonatok használhatták a provizóriumot, amelyek a Budapesthez közeledő Vörös Hadsereg utánpótlását biztosították. A első személyvonat 1944. december 19-ón kelhetett át a Tisza felett. Ideiglenesen a MÁV bonyo-