A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

MARJANUCZ László: Az Alföld '48-as függetlenségi hagyományainak társadalmi háttere

egyaránt szembeszegült. Az alföldi népkörök kitartottak 48 eredeti hagyománya mellett, ünnepelték március 15-ét és azt a személyt, aki a magyar szabadság jelképévé magasztosult, Kossuth Lajost. Ám a napi politikában változtak az álláspontok, irányzatokra szakadt a 48-as párt Szentesen, Hódmezővásárhelyen, testvérháború dúlt a helyi függetlenségi táborban. Szentesen Kossuth Ferenc hívei és a régi 48-asok között feszült az ellentét, aminek mélyebb oka, hogy Kossuth Ferenc óriás apjának nevével csinált 67-es politikát a koalíciós években, amely önmagában is erkölcsi inkompatibüitást jelentett. A „magyar szabadságért" küzdő ellenzékiek „osztrák labancrendszernek" nevezték a fönnállót, Tisza Istvánt pedig az osztrák császár kirendelt biztosának, aki a „magyar földet osztrák tartománnyá" akarja bekebelezni. Lényeges elem, hogy a tisztviselői, alkalmazotti béreket emelni akaró kormánypolitikával szemben a „nép jövedelmének" szaporítását tartották az ellenzék feladatának.

16 A 48-as tradíciók fönnmaradása szempontjából kulcskérdésnek bizonyult, hogy a nagy tömegű földmunkásság mutat-e fogékonyságot az eszmével sáfárkodó politikai erők támogatására. A gazdák magatartása nem volt kérdéses, ők munkaadóként versenyeztek a minél jobb munkás megszerzésében, s főleg aratósztrájkokkor a közhatalom segítségét várta. Sima Ferencet a kossuthi elvek iránti elkötelezettsége sem akadályozta meg a munkásprobléma és az alkotmányosság összekapcsolásában. A haladottabb elmék tudták, hogy a „szocializmus" név alatt ismerté vált probléma nem helyi kérdés, ad hoc intézkedésekkel ( pl. a sztrájkolok adminisztratív fegyelmezése) nem megoldható. Megoldást a nép politikai jogainak kiterjesztésében láttak, mert addig a munkásnép küzdelme a fönnálló 1 7 renddel szemben nem szűnik meg. A századforduló táján azonban a falusi szegénység mögött inkább a Szociáldemokrata Párt állt, politikai okokból: az általános választójog melletti kampányához tömegerőre volt szüksége. A nép pedig azt hitte — egy szentesi földmunkás szerint, hogy ha az ország minden munkása aláírja a szavazó lapot, akkor fölosztják a meglévő összes vagyont, egyenlő mértékben , az összes honosok között. Ebből kitűnik, hogy a választójogot a szegényparasztságnak oly fontos földosztási lehetőséggel azonosították. S ez az a pont, ahol 1848 birtokos örökösei, a parasztság középrétege nem juthatott közös alapra a nincstelen zsellérrel. A függetlenségi eszme nem tudta áthidalni a birtok, lakás, élelmezés és ruházkodás területén megmutatkozó különbségeket a tehetős paraszt és a sovány kommenciós között. A parasztság egyes rétegeit összekapcsoló motívumok, mint pl. az elszenvedett közös társadalmi lenézés, a kisebbségi érzésből fakadó bizalmatlanság és ellenszenv az „úrral" szemben, a közelmúlt jobbágysorsának emléke, azonban nem voltak annyira erősek, hogy az új gazda-béres társadalmi szembenálláson tompítson. A politikusok gondoltak a nagy számban és szervezettségben rejlő tömegerő kihasználására, de maguk az érintettek társadalmi fölemelkedésük zálogát inkább az önálló politikai föllépésben, mintsem a történelmi pártok gyámkodásának elismerésében látták. 16 Alföldi Ellenzék, Szentes, 1905. január 26. 17 Csongrád megye képviselői a munkáskérdésről. In: Történelmi Olvasókönyv. Szerk.: GÉCZI Lajos, Szeged, 1987, 102.