A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

LENGYEL András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása

összetartásban megedzett írók, kiadók, színházigazgatók és színházügynökségek jól megszervezett szövetkezetéről van szó!" A cikksorozat és a Tetemrehívás szerzője tehát ugyanaz az író. Kosztolányi szerzőségét erősíti az az összefüggés is, amit Balogh Tamás vett észre. A Tetemrehívás, amely a „szabadelvűség tatárdúlásá"-ról beszél, a tatár­dúlás motívuma révén összekapcsolódik az egyik Pardon-cikkel. Az Új Nemzedék 1920. szeptember 20-i számának Pardonja (Tatárjárás után) ugyanis így elmél­kedik: „A Pesti Napló a bolsevizmusról vezércikkezik, per »tatarszocializmus« em­legeti, és mint ilyet, előkelően megveti. A patvarba is, miféle tatárokról van szó? Csak nem arról a tatárjárásról, amelyet nálunk feltűnően egységes faji jellegű ta­tárok rendeztek, élükön azzal a jellegzetes tatár-szépséggel, amely az egykori fő­szerkesztő urat, Hatvány Lajos bárót egyenesen belepredesztinálta a nemzet taná­csába?" Stb. A motivikus, intertextuális összekapcsolás itt megint Kosztolányi személyét s szerzőségét hozza előtérbe. Úgy gondolom tehát, bizonyítottnak tekinthető, hogy a Tetemrehívás szerzője is Kosztolányi Dezső volt. Mi következik mindebből? Mindenekelőtt az, hogy — amint a föntiek is mu­tatják — Kosztolányi anonim cikkei azonosíthatók. Van remény rá, hogy az eddig megismertek nyomvonalán haladva, mintegy genetikusan rekonstruálható lesz az Új Nemzedék-beli termése. Az igazán izgalmas, persze, csak azután következik: a föltáruló szövegkorpusz gondolkodástörténeti elemzése alighanem megmutatja majd, hogy a modern magyar szélsőjobb egyik mintaadó, paradigmatikus szerzője Kosztolányi volt. ANDRÁS LENGYEL IDENTIFICATION OF AN ANONYM KOSZTOLÁNYI-COLUMN Present study attempts to identify an anonym article-series. The far right daily entitled Új Nemzedék published an article series (entitled Hungarian Literature and Their Literature), whose author Tamás Biró-Balogh identified as the noted poet and excellent journalist, Dezső Kosztolányi. Present study verifies this intuition supporting it with philological and stylistic facts. Clarifying the identity of the author is important for both literature and mental history, so that we can understand the ideas of the far right movement.

Next

/
Thumbnails
Contents