A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

MAROSVÁRI Attila: A földbirtokviszonyok változása és a mezőgazdasági nagyüzemek helyzete Kiszomboron 1890 és 1990 között

tették. Ennek következtében szinte általános felháborodást keltett, midőn a kiosztás után körülbelül 2 évvel az OFB az elvett földek után haszonbért állapított meg az igénylők terhére addig, míg a földnek vételára meg nem állapíttatik. Az igénylők a megállapított haszonbéreket túl magasnak találták, amihez hozzájárult az a körül­mény, hogy egyszerre 2 év hátralékot kellett kifizetni. Ugyanez ismétlődött meg, midőn végre a kiosztott földek örökára állapíttatott meg. Az igénylők, akik azt hitték, hogy ingyen kapják a földet, az ár megállapításában velők szemben elkövetett jogsérelmet látnak, és mindezekért a régi földtulajdonosokat okolják. Se vége, se hossza így az OFB-hez intézett fellebbezéseknek, a régi és új tulajdonosok közötti huzavonának. [...] Nem éretett el a tervezett többtermelés sem. A nagyobb földbirtokoknak gyakran 50 %-ig való megcsonkítása folytán eddig virágzó, jól működő hatalmas gazdasági egységek bontattak fel és zavartattak meg. Oly nagyobb gazdaságok, melyek az intenzív művelésre voltak berendezkedve, területük arányában megfelelő költséges be­rendezésekkel, gőzekékkel, gépjavító műhelyekkel, nagy értéket képviselő sok gaz­dasági épülettel felszerelt nagy majorokkal voltak ellátva, a földreform eljárás folytán megcsonkítva, még távolról sem tudják jelenleg a gazdasági termelésnek azon fokát produkálni, mint azelőtt, miután a nagy és most használhatatlan felszerelésekben levő, és most már holt tőkék, rájuk nézve óriási terhet jelentenek. Hozzájárul ehhez, hogy a nagybirtokok megcsonkításánál nem voltak arra tekintettel, hogy a megmaradt rész lehetőleg egységes összefüggő területet képezzen, és hogy a majorok melletti részek lehetőleg a régi tulajdonosoknak meghagyassanak, hanem az elvett részeket szinte öt­letszerűen hol itt, hol ott hasították le az illető birtoktestből. ^ 36 A Kiszomboron élő járási főszolgabíró diagnózisa pontosan adta vissza a földreform anomáliáit. Kétségtelen, hogy ez jelentős mértékben rontotta a telepü­lésen élő agrárnépesség túlnyomó részének helyzetét. Az újonnan földhöz jutottak többsége sem a gazdálkodás terheit, de még kevésbé a föld vételárát nem volt képes előteremteni. Jobb helyzetben voltak a dávid- és a sándormajori földekhez jutók, mert a Kenderipari Rt földjeinek megváltási ára holdanként 840 pengő volt, és a Békéscsabai Takarékpénztár által nyújtott kölcsönből képesek voltak tör­leszteni a részleteket, de a Rónay családtól megváltott földek tulajdonosai még akkor is képtelenek voltak a holdanként 1235 pengős vételárat 5 év alatt letör­leszteni, ha a föld teljes termését — lemondva megélhetésükről — a törlesztésre fordították volna. Emiatt mind többen kényszerültek arra, hogy a földreform kapcsán megszerzett törpebirtokaikat eladják. 3 ' A megroppant nagybirtokok vi­szont képtelenek voltak fölszívni a földuzzadó munkaerőt. A helyzetet még inkább rontották a húszas évek végén a rossz időjárási és értékesítési viszonyok, amelyek visszavetették a termelést. 1928-ban pl. olyan száraz időjárás volt, hogy a búza ki­vételével „sem szemes, sem kapásnövény, sem takarmányféle nem adott még gyen­gének nevezhető termést sem. Hozzájárul mindehhez a búzának hihetetlenül alacsony ára, az állatszaporulatnak rossz értékesítési lehetősége, úgy hogy mindezek folytán a lakosságnak általános leszegényedése következett be. Ezzel együtt járt természetsze­rűleg a gazdaközönség teljes eladósodása. 36 CSATV KB 1927. Makó, 1928. 147-148. 37 Uo. 1928. Makó, 1929. 115. 38 Uo. 111.

Next

/
Thumbnails
Contents