A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

BALÁZS György: „Furcsa háború” nyugaton. A világ sajtó cikkeinek közreadásával a magyar hírlapokban

frontokon a „furcsa háború" hangulata teljesen eluralkodott. A katonák a háború értelmetlenségéről beszéltek, s amint a háború kitörése előtt is sokan hangoz­tatták, hogy nem érdemes „meghalni Danzigért", most ez a nézet új erőre kapott. A francia hadvezetéstől, a kormánytól, s a politikai pártoktól távol állt bármiféle ér­demleges politikai hadicél megjelölése. Gamelin, a franciaországi szövetséges erők főparancsnoka csupán 1941-ben számolt támadó hadműveletek lehetősé­gével, ha addig nem jön létre békés megegyezés. 4 Pillanatnyilag tehát egyik fél sem számolt komolyabb összetűzéssel, de ez ko­rántsem jelentette azt — amint látni fogjuk —, hogy ezen a frontszakaszon teljes volt a fegyvernyugvás. Az események arra vallanak, hogy olykor-olykor történtek keményebb összeütközések is, csak ezek helyi és nem kiterjedt jellegűek voltak, és pülanatnyi előnyök kicsikarásáért folytak, ez viszont előrevetítette annak ár­nyékát, hogy várható a totális háború kibontakozása. Egy magát meg nem nevező olasz híradás arról tudósított, hogy 1939. szep­tember 5-ig a nyugati fronton semmi hadiesemény nem történt. A Messagero olasz lap riportere bejárva franciák Maginotrvonalát, azt jelen­tette, hogy a francia és a német csapatok egyelőre farkasszemet néznek egy­mással. Es a támadás, amit a franciák szándékoznak tenni, minden bizonnyal azon a ponton indul meg, ahol a német-francia határ Luxemburg határával talál­kozik. A franciák ugyanis úgy vélük — hangzott a jelentés —, hogy a német Sigfried-vonal ezen a ponton a leggyengébb, s itt találnak a legkisebb ellenállásra. Az első napokban a szenegáli négerek voltak a rajtvonalban, de leváltották őket, „mert vérengző harciasságukban egyre türelmetlenebbek lettek, s követelték a harc azonnali megkezdését. " A szenegáliakat arab csapatok váltották fel, s a további­akban ők tartották a vonalat. 5 A HELYI HADJÁRATOK KIBONTAKOZÁSA, ÉS A BÉKETAPOGATÓZÁSOK A szeptember 5-i francia híradás közölte, hogy a németrfrancia fronton német repülők francia gépeket támadtak meg. A légi harcból a franciák kerültek ki győz­tesen, mivel a német repülőket „némi veszteséggel" visszavonulásra kénysze­rítették. A diplomatikusan megfogalmazott híradásból — jegyezte meg a magyar sajtó — nem tűnik ki, hogy „melyik félnek voltak némi veszteségei. Ugyanez a híradás azt is közölte, hogy szeptember 5-én éjjel több német repülő francia terü­letre hatolt be, s emiatt a franciák légiriadót rendeltek el. Az egy nappal korábbi lapok, a szeptember 4-én megjelent híreikben arról cik­keztek, hogy angol repülők HoUandia felett jártak, HoUandia semlegességének megsértése után Belgium semlegességét pedig a franciák sértették meg. A belga határőröknek sikerült két francia gépet leszállásra kényszeríteni, s innen szár­mazik a hír, hogy ezek a gépek nem hoUand vagy belga, hanem német területre akartak behatolni. A belgák az elfogott francia püótákat internálták. 4 RÁNKI György: i. m. 11.1. 5 Alföldi Újság (Szentes) 1939. szeptember 6.

Next

/
Thumbnails
Contents