A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

MAROSVÁRI Attila: A földbirtokviszonyok változása és a mezőgazdasági nagyüzemek helyzete Kiszomboron 1890 és 1990 között

tsz-hez tartozott 17 szarvasmarha, 12 ló és 55 sertés is. A szövetkezet 1958. jan. 24-én még működött, márc. l-jén viszont már nem, 130 ez azonban nem jelenti, hogy megszűnt volna. A tagság beolvadt a makói Felszabadulás tszcs egy részéből 1955. okt. 14-én kivált (25 család, 34 tag és 100 kat. hold földterület) ugyancsak makói Haladás tsz-be, melynek földterülete ezzel jelentősen megemelkedett, külö­nösen, hogy a fölbomló zombori Petőfi tsz tagjainak egy része is ehhez a szövetke­zethez csatlakozott. Nem a forradalom napjaiban, de nyüvánvalóan annak késleltetett hatásaként bomlott föl 1957 végén az Alkotmány tsz. Ennek pontos időpontját nem ismerjük. Egy 1957. aug. 31-én készített kimutatás szerint 27 taggal (24 család) még mű­ködött. Ekkor 150 kat. holdon gazdálkodtak, ebből 32 holdon búzát, 33 holdon árpát, 5 holdon hagymát, 12 holdon kukoricát, 6 holdon pedig lucernát termeltek. A Makói járás területén ebben az időben egyetlen szövetkezetként műtrágyáztak, 33 kat. hold területet javítottak üy módon. Az állatállomány viszont igencsak sze­gényes volt, mindössze 4 lóval rendelkeztek. 132 1958. jan. 24-én készült egy átfogó fölmérés a Makói járás termelőszövetkezeteiről. Ebben az Alkotmány már nem szerepel. A fölbomlás tehát valamikor 1957. aug. 31. és 1958. jan. 24. között kö­vetkezhetett be. 133 Helyén azonban — mintegy jogutódként — már 1958 augusztu­sában megalakult az Előre termelőszövetkezet. 1 4 Egyedül a Május 1. tszcs volt, amely fölbomlás nélkül átvészelte a forradalmat. Igaz, taglétszáma az év végére 12 főre esett vissza, a közösen művelt terület azonban még mindig 69 hold volt, ez az egy évivel korábbi 64,5 holdhoz képest még némi emelkedést is mutatott. A Matuszka Jenő elnök által irányított csoport tagjai bizonyára jól megértették egymást, és mivel az üzemméret sem volt igazán nagy, nem volt érdekük az önállósodás. Noha két tsz is bomlásnak indult a forradalom idején, erőszakos és jogtalan földfoglalásra mégsem került sor a községben. 136 A tsz-ek körüli vita eUenére az őszi mezőgazdasági munkák is folyamatosak voltak, munkabeszüntetésre a pa­rasztság körében nem került sor, viszont a gépállomás traktorai leálltak, de ennek 129 MVL XXIII. 206. Jelentések 1957. VIII. 25-től c. dosszié. Termelőszövetkezetek főbb adatai 1957. aug. 31. 130 Vö.: MVL XXIII. 206. Jelentések 1957. VIII. 25-től c. dosszié. Termelőszövetkezetek főbb adatai az 1957-58-as gazdasági évről készült termelési terv alapján. 1958. jan. 24., Termelőszövetke­zetek főbb adatai az 1957-58-as gazdasági évről készült termelési terv és a 3004. számú rendelet alapján. 1958. márc. 1. 131 HALÁSZ Péter: A mezőgazdaság szocialista átszervezése és fejlődése (1948-1962). in: Makó az első felszabadult magyar város. A szocializmus alapjai lerakásának történetéhez. Szerk: dr. KOROM Mihály. Makó, 1981. 388. 132 MVL XXIII. 206. Jelentések 1957. VIII. 25-től c. dosszié. Termelőszövetkezetek főbb adatai 1957. aug. 31. 133 MVL XXIII. 206. Jelentések 1957. VIII. 25-től c. dosszié. Termelőszövetkezetek főbb adatai az 1957-58-as gazdasági évről készült termelési terv alapján 1958. jan. 24. 134 MAROSVÁRI 1969. 42. 135 MVL XXIII. 206. 114. doboz. A Május 1. tszcs 1954-1961. Az éves termelési tervekből gyűjtött adatok 136 MVL XXIII. 201. 2/1957. Kiszombor. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents