A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BALÁZS György: Dánia és Norvégia meghódítása a különböző hírforrások alapján a magyar sajtó tükrében, különös tekintettel Csongrád Megyére (1940. április 9–június 9.)

inket meglepjék. Az összes előkészületet, elsősorban a hajótér és a csapatok előkészítését, behajózásukat és kihajózásukat számításba kell venni." A vállalkozás végrehajtásáról az utasítás azt tartalmazta: „Dániában arra kell ügyelni, hogy a szárazföldet és a tengeri szigeteket gyorsan elfoglaljuk és a keleti-tengeri kijáratokat uraljuk. Norvégiában a legfontosabb: a tengerparti helyeket légivállalkozások segítségével rajta-ütésszerűen... elfoglalni." A vállalkozás végrehajtásánál arra kellett ügyelni, hogy a meglepetés mellett a tengeren bevetett erők elég nagyok legyenek a norvégek helyi ellenállásának leküzdéséhez, és az angol támadásokat is fel tudja addig tartoztatni, amíg a szárazföldi vagy légi úton erősítések érkeznek a megszállt kikötőkbe. A tengeri szállításokra csak akkor kerülhetett sor, amennyiben az a Skagerrakon át nyugat felé történik, amíg az angol flotta nincs a helyszínen. Pontosan kiszámított időrendi táblázat alapján kellett a nehézfegyvereket és az első utánpótlást szállító gőzösöket a kiindulási kikötőből időrendi sorrendben elindítani, hogy a partraszállások Oslótól Narvikig a különböző távolságok ellenére mindenütt egyidejűleg történjék, tehát a meglepetést mindenütt kihasználhassák.

17 Április elejére baljóslatú hírek kezdtek Londonban szűrődni és április 3-án az angol háborús kormány megtárgyalta a legfrissebb, mindenekelőtt Stockholmból származó értesüléseket, miszerint a németek nagy létszámú katonaságot és számos hajót gyűjtöttek össze északi kikötőikben azzal a céllal, hogy bevonuljanak Skandináviába. Úgy tűnik azonban, a híreket nem vették túl komolyan. Churchill szerint az angol kormány ekkor arra hajlott, hogy a német gyülekezés a balti- és az északi-tengeri kikötőkben csupán azért történt, hogy Hitler képes legyen válaszcsapást mérni, amennyiben a britek a norvég felségvizek elaknásítása közben — hogy elvágják az ércszállításokat Narviktól —, meg is szállnak e kikötőt, sőt esetleg más déli kikötőket is. Az angol kormány csakugyan fontolgatta a megszállást. Churchill hét hónapi hiábavaló küzdelem után megkapta a háborús kormány és a Szövetségesek Legfelsőbb Katonai Tanácsának beleegyezését, hogy április 8-án elaknásíthassa a norvég hajóutakat. Mivel valószínűnek látszott, hogy a németek erőszakosan reagálnak erre a végzetes csapásra, akként döntöttek, hogy egy kisebb angol-francia erőt küldenek Narvikba, hogy az előrenyomuljon a közeli svéd határig. Más osztagok pedig Trondheimben, Bergenben és Stavangerben szállnak partra, hogy — amint azt Churchill elképzelte — „ezek a bázisok ne kerülhessenek az ellenség kezére." Április első hetében tehát, miközben német csapatok szálltak különböző hadihajókra a norvégiai átkeléshez, ugyanazzal a céllal jóval kisebb számú brit csapatokát hajóztak be csapatszállítókra Clyde-ban és cirkálókra Forthban. 17 FÖLDI Pál: A második világháború katonai története. 1. kötet Anno Kiadó, 74-75. 18 William L. SHIRER: i. m. 429.