A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

MARJANUCZ László: Szociálpolitika Makón a két világháború között

1926-ban a belügyminiszter adatokat kért a polgármestertől Makó lakásviszonyairól, mert neki meg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal számára kellett adatokat szolgáltatni a következő kérdésekről: hány bérház épült 1919-1926 között évenként, mennyi a lakóhelyiségek összege szerint osztályozott lakások száma, mekkora költséggel épültek ezek papírkoronában kifejezve, s mennyi a magánosok illetve közjogi testületek, az állam vagy a város által épített házak, a lakások száma? Végezetül a finanszírozás módjára kérdeztek rá: hozzájárult-e az állam vagy a város a magánszemélyek építette házak építési költségeihez valamennyivel, és vohVe viszont finanszírozás az állami illetve városi építkezésekkor? Utóbbi arra vonatkozott, segítette e az állam a helybélieket, és fordítva: kedvezett e város valamiben az állami építkezéseknek? Rá kérdeztek arra is, mennyit fedezett a város az építési költségekből, kellettre kölcsönt fölvenni és mennyit? Tudjuk a forrásokból, hogy a polgármester elküldte a kért adatokat, de a konkrét irat sajnos nem maradt fönn. Csanád megye közgyűlése 1920-ban foglalkozott Makó szociális lakásépítési tervével. A városi lakásínség enyhítése céljából bérlakások építését tervezte meg az Államépítészeti Hivatal, de kivitelezéséről nincs információnk.

19 Más dokumentumból tudjuk, hogy a város és az állam egyaránt kedvezményes hitelekkel támogatta a magánerős építkezéseket 1925 -26-ban. A város építette ún. „állami kislakások" költségeinek felét az állam 25%-os kedvezményes kölcsönnel támogatta 1913-ban. Az összeget, 2 718 259 K-t 25 éven át l

Á-á évenként utólag törlesztette. E kislakásos házak építési költsége: szobaszám lakásszám költség (Koronában) 1 2 272 300 2 2 382 000 3 2 563 600 A városi hozzájárulás az összköltség feléig terjedt, ami három, kétrkét lakásból álló ház fedezetét biztosította, ezen belül az egy-, két- és háromszobás lakások száma egyenlően oszlott meg. Ebbe tartozott a házkerítések és közmüvek városi kiépítése. Az összegek ún. vállalati költséget takartak, vagyis azt a pénzt, amennyiért az építési vállalkozó a házak fölépítést vállalta. A házhelyrendezés még 1922-ben megindult, az OFB megállapította a házhelyre érdemesek számát. Eszerint: 88 hadirokkant, 36 hadi özvegy és árva, 223 földnélküli mezőgazdasági munkás, 333 közalkalmazott, kisiparos, ipari munkás, és 130 egyéb társadalmi állású, összesen 882 egyén jutott házhelyhez. A jogosultság sorrendje, és a juttatott lakhelyek megoszlása a szociális szempont érvényesülését mutatja. Mikor a kedvezményezetteket az előzetesen megállapított költségek befizetésére szólították föl, csak 257 igénylő tudta befizetni, a többi 508 lemondott igényéről. A megmaradt további 257-ből később további 99 mondott le a házhelyekről. Végül a 882-ből 158-an maradtak, akiknek a minimális befizetés mellett a házhelyeket ki tudták osztani. Ennyien voltak azok „az érdemes igénylők", akik a házhely-juttatás csekély ellentételezését vállalni tudták. Ebben az is közre játszott, hogy Makónak nem volt olyan telke, amit e célra lehetett volna fölhasználni, és a 19 ML Tan. ir. 1698/1920. 20 ML Tan. Ir. 22620/1926.