A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

FÁRI Irén: Az iparos gyermekek tanulási stratégiái a két világháború között a szegedi iskolák adatai alapján

tanulók között (2. grafikon). Zsidó tanonc viszont kevés volt a kereskedőtanulók között 1934-1943 között, legtöbb 5 fő, átlag 2,5, az összlétszám 1,7 %-a. A kiskereskedők föltűnően alacsony arányban voltak képviselve, mindössze 4 %. A tanulók előképzettsége ebben a tanonciskolában is javult az évtizedek folyamán, 4 polgárit vagy a középiskola valamelyik osztályát a tanoncok 12 %-a végezte el- írta az iskola 50 esztendős évfordulóján az igazgató 1934-ben. A legtöbb kereskedőt a fűszer- és vegyesárú ágazatban képezték, őket a rövid- és rőfösárú kereskedők követték számban. A sokat vitatott, de a korszakban végig népszerű polgári iskolát az 1927. évi XII.tc. középfokú iskolává minősítette. Főként a gyakorlati pályára készülők iskolája volt, de nem zárta el a továbbtanulás lehetőségét sem. A tanító- és óvónőképzőkbe és egyéb ipari, kereskedelmi szakiskolákba nyitotta meg az utat a diákoknak, különbözeti vizsga letételével a gimnáziumba is át lehetett jelentkezni. A fenti törvénycikk egységesítette a polgári iskola osztályainak számát: a népiskola 4. osztályának elvégzése után a polgári iskola képzési ideje a fiú és a leányiskolákban egyaránt négy évfolyamos volt. Szegeden öt polgári iskola szolgálta a 10-14 éves korosztály tanulási lehetőségeit: két állami fönntartású a fiúknak, a leányoknak kettő állami és egy egyházi, amely a nyolcosztályú leánynevelde felső tagozatából alakult polgári leányiskolává 1894/95-ben. Hasonlóságuk ellenére mégis különbségek figyelhetők meg közöttük a részletes adatokat elemezve. A polgári iskolákra országosan jellemzőnek tekinthető az a társadalmi összetétel, miszerint főként a kisiparosok, kiskereskedők, kisbirtokosok és munkások gyermekei tanultak ebben az iskolatípusban, a köztisztviselők gyermekei az érettségi bizonyítványt adó gimnáziumot részesítették előnyben.

25 Ettől a tendenciától lehettek eltérések, ilyen pl. a szegedi „Miasszonyunkéról elnevezett római katolikus leányiskola. A legnagyobb létszámot az altiszti (26 %), a kisiparos (19 %) és a kisbirtokosi (12 %) családi háttérrel rendelkező tanulók adták — ez utóbbi réteg növekvő létszámmal — de jelentős a köztisztviselői családból jött (15 %), igaz időben csökkenő tendenciát mutató tanulók száma és az értelmiségi réteg (7 %) leányainak száma is, szintén csökkenő irányban. A munkások gyermekinek aránya jelentéktelen (1 %). Ez az arány csak erre a felekezeti polgári iskolára jellemző. Az értelmiségen belül a pedagógus, tanári réteg adta a többséget, de a szabadfoglalkozású értelmiség is erősebben volt képviselve mint a többi polgáriban (3. grafikon). Egyházi iskoláról lévén szó a tanulók több mint 90%-a a római katolikus felekezethez tartozott, számban a református diákok következnek a sorban, zsidó tanuló a vizsgált időszakban nem volt. Az érettségi nélküli továbbtanulási lehetőség szinte intézményen belül adva volt: a Szegény Iskolanővérek ugyanabban az épületben többféle iskolát működtettek: 4 és 8 osztályos elemi iskolát, a polgári iskola meUett leánygimnáziumot (1934-től), 1930-tól nőipariskolát, amit ipari leányközépiskolává szerveztek át és végül az 1901-óta létező tanítóképző inté9fi zetet. A Horty-korszak csaknem valamennyi iskolatípusa képviselve volt. A polgári leányiskolák közül ez volt a legrégibb, ez lehetett a legnagyobb vonzerejű 25 MÉSZÁROS - NÉMETH - PUKÁNSZKY 2003. 322. 26 SZABÓ 1994. 558.