A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

SIPOS József: Parasztpárok és az impériumváltás Erdélyben

lőház szélsőbaloldalán ülő Függetlenségi és 48-as Párt tagjai is egyetértettek vele.) Hangsúlyozta, hogy a választások után a munkások, a parasztság és a nép képviselői sokkal nagyobb arányban lesznek képviselve a parlamentben. így „egységes kormánypárt nem tud majd alakulni és csak több párt összefogása alapján lehet majd kormányt alakítani". Öntudatosan kijelentette: a „mi hátunk mögött sokkal több választó áll, mint az urak gondolnák",... „egy jövő választás után sokkal többen leszünk? Hiszen igen nagy azoknak a száma, akiket mi itt képviselünk." Alexandra Vaida-Voevod előző napi hozzászólására reagálva foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel. A többi ellenzéki párt képviselőinek helyeslése meUett állította, hogy a nemzetiségek által tapasztalt elnyomás „ugyanúgy megvolt a magyar nép körében is". Ezt a következőkkel bizonyította: 1. „A birtokrendezésnél a magyar kisgazdát éppúgy kiszorították a földből, mint a nemzetiségi kisgazdát." 2. A magyar falvak lakossága „saját bíráját vagy jegyzőjét sok esetben ugyanúgy nem választhatja meg saját akaratából", mint a nemzetiségiek. 3. A magyar parasztságot a kisüstök megszüntetésével ugyanolyan jövedelemtől fosztották meg, mint a nemzetiségieket. 4. Az erőszakos magyarosítást hangoztató nemzetiségi képviselőkkel szemben azt állította, hogy a „románok képesek voltak a magyarokat románosítani". (Ezt a kijelentését a képviselők jobb- és baloldala helyeselte!) Szabónak az osztályelnyomásra, illetve az állami gépezet működésére vonatkozó megállapításai elfogadhatóak. A magyarok románosítására vonatkozó állítása azonban nem volt igaz. Nemzetiségi sérelmek ugyanis voltak a korabeli Magyarországon. Lényegében ezt Szabó is elismerte, amikor azt mondta, hogy a közigazgatásban dolgozó hivatalnokok nem beszélnek velük anyanyelvükön és a bíráskodásban sem használják a nemzetiségek nyelvét. Szerinte a nemzetiségek „ugyanazon szabadságjogot élvezzék a legtökéletesebb mértékben, amelyeket a magyar nép élvez". Egyetértett azzal a törekvésükkel, hogy „nyelvüket szabadon használhassák iskoláikban és hogy közigazgatási tisztviselőiket saját maguk választhassák meg". Ugyanakkor a képviselőház ellenzéki pártjainak helyeslése közepette kijelentette: „ha valaki azt érti a nemzetiségek önrendelkezési joga alatt, hogy Magyarország belterületén valami autonómia címén esetleg külön parlamentet tartsanak maguknak és külön önkormányzattal bírjanak, ezt, akármüyen súlyos is a helyzetünk, ma Magyarország fel nem ajánlhatja". Az üyen nemzetiségi autonómiát nemcsak magyar államjogi szempontból tartotta elfogadhatatlannak, de a gyakorlati életben is keresztülvihetetlennek, mert a lakosság etnikaüag (pl. Erdélyben) szétválaszthatatlanul összekeveredett. Megállapítható, hogy a polgári demokratikus forradalom előtt a Kisgazdapárt a nemzetiségeknek adandó engedmények kérdésében lényegében azonos álláspontot vallott, mint a Függetlenségi és 48-as Párt. Velük ellentétben azonban még nem követelték az általános, titkos választójogot. Mindkét kérdés megítélésénél döntő szempont volt a Magyarország feldarabolásától való félelem. Ezért — és itt nem részletezhető okok miatt — a Kisgazdapárt először kimaradt a Magyar Nemzeti Tanácsból. Ez október 25-én éjszaka alakult meg: a Károlyi Mihály által vezetett Függetlenségi és 48-as Pártból, a parlamenten kívüli MSZDP, illetve a Radikális Pártból. A Magyar Nemzeti Tanács október 26-án közzétett kiáltványa 6 Képviselőházi Napló, 1910. XLI. k. 337-338.