A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)
ORBÁN Imre: Szokás vagy jogtalan haszonszerzés. Kalákaengedélyek körüli bonyodalmak a 19. század végi Makón
Miksa táncmester, Tóth István városi írnok, Kis József bormérő, Simon Dániel városi pénztárnok, Tóth Ferenc városi adópénztárnok, Borza János számtiszt, Simon Zsigmond végrehajtó. 1900. április 29-én ismét kihallgatták Vajda Istvánt. 1900. május l-jén Smájola Mihály községi jegyző, 1900. május 2-án Halász János szárazéri alkalmazott és Oláh Péter magánzó tett tanúvallomást. 1900. június 6-án született meg Török Imre főügyész Jóindulatúnak" mondható, a kalákával kapcsolatban viszonylag enyhe büntetést indítványozó állásfoglalása. A sertésügyben fölmentést javasol. Vajda 1900. június 22-én fellebbezést nyújt be. 1900. június 30. Csanád vármegye alispánja jóval szigorúbb határozatot hozott. Ez ellen, további súlyosbítást remélve 1900. szeptember 12-én Kuliner Sándor élt föllebbezéssel. Beadványát nem vették figyelembe. 1900. december 15-én Vajda levélben tudósította Cseresnyés János helyettes polgármestert, hogy a kiszabott büntetést megfizette. Az ügyészi állásfoglalás Az ügyészi állásfoglalásnak a táncvigalmakra vonatkozó része értékes megállapításokkal gazdagítja a 19. századi Makó társadalmrajzát. Török Imre főügyész a körülményekben egyértelmű mentségét látta Vajda alkapitánynak. A következőképpen fogalmazott: „A kocsmai mulatságok engedélyezése alkalmával több mint 20 év óta szedni szokott l-l frt díjak, mint kapitányi mellékjövedelmek tekintetében sokkal nehezebb eligazodni, mert tény, hogy ezen díjak mindig szedettek és mellékjövedelmét képezték azon kapitányi tisztviselőnek, aki a mulatságra az engedélyt kiállította és ezen bevett, nyíltan űzött rendszer mellett lehetetlennek tartom, hogy arról a hivatal közvetlen főnöke és a tanács, vagy képviselő testület tudomással ne bírtak volna; különösen azt is lehetetlennek tartanám, hogy a jurisdiction gyakorló tisztviselő, ki különben szép hatásköre mellett nagyobb felelőséggel járó hivatalt visel, a nagyon is alávetett számtiszthez hasonló fizetéssel díjaztatott volna. De mégis magam is emlékszem, hogy a képviselők között ez beszéd tárgyát képezte, s egyik indoka volt az alkapitányi fizetés ily kis mérvben való megállapításának. Hogy miért nem vétetett az egyik városi szabályrendeletbe se, vagy miért nem töröltetett el ez a szokás, azt a szabályrendelet alkotásánál követett felületességnek tartom különösen akkor, midőn a birtoknyilvántartásnál az 1 -2 korona kiadmányozási díj, az orvosoknál a kéjhölgyek vizsgálatáért járó s egyéb díjak oda bevétettek; de köztudomású, hogy az előbb még a marha járlatokérr b is meg volt engedve a díj szedése, azok szedettek anélkül, hogy ez vagy az előbbi jegyzői taksák bármely szabályrendeletbe fel lettek volna véve. ^ 36 Vajda „védelmében" Török Imre elment addig a pontig, míg a törvényesség őreként elmehetett, bár Vajda leveleiből tudhatjuk, hogy a vádlott még ezeket a megállapításokat is igazságtalannak érezte. A saját célra szedett különdíj szedése az ügyész szerint ugyan szabálytalan, de azt súlyosan büntetni, pláne visszame34 joghatóságot 35 Szarvasmarhák forgalmához szükséges kísérőpapír. 36 TÖRÖK Imre főügyész jelentése 1900. április 6.
