A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

BENDESI Gábor: Juranovics Ferenc helye a szegedi vendéglátás történetében

és címtárban pedig 1913- ban jelenik meg utoljára, immáron csak a kávézó helyisége.

15 Juránovics „tanuló éveinek" következő állomása, Cserzy szerint a két házszámmal arrébb található Fekete Sas szálló, kávéház és étterem. Hogy milyen feladatkörben dolgozott itt, az tisztázatlan. Talán pincérként, véli Habermann, ez viszont a fönti eszmefuttatás fényében megcáfolódik. Ahogy Juránovics szegedi „tanuló évei" helyett is megfelelőbb lenne a tapasztalat szerzés éveiről beszélni, úgy a Fekete Sasban töltött idő ténye sem igazolható, legalábbis nem ebben a sorrendben. Ennek ellenére mégis vegyük jobban szemügyre Szeged eme legpatinásabb szállóját. Egy dolgot érdemes így előjárójában megvizsgálni, történetesen, hogy ez a szálló már nem egészen azonos a Lehmann által említett Sassal. Miután a város 1807-ben eladta a fogadót, legközelebb már csak a Szegedi Levéltár Tanácsi Irataiban, illetve Tervtárában találkozunk 1819-ben nevével. Ekkor már Valdmüller Lénárd a tulajdonos, aki át, illetve újjá építteti, Jacob Gebhardt építész tervei alapján,

1 majd a kávéház bérletét Okerny Gyulának adja ki. Végül Okerny 1860-ban, saját házában nyitott kávéházat, (Kasch Vencel valószínűleg ekkor veszi át tőle a fogadó bérletét.) Lénárdtól pedig négy évvel később elárverezték a Fekete Sast. A következő röpke pár évre Eisenstädter Simon lett a ház tulajdonosa, a régi bérlőkkel, akik hamarosan az épület tulajdonosai is lettek. Azonban a vendéglős családfő, Kass Vencel halála miatt, özvegye Vendler Ilona már 1870. decemberében Blaschko A. Lajosnak kényszerült bérbe adni, hiszen idősebb fia János, ekkor még csak 14 éves volt. 15 FARKAS 1880 62. p;1883. 96. p.; WEINMAN 1898 213. p; V.L. n. évf. 13.sz. Bp., 1885. júl. 1.; SzH. 1888. máj. 9. 7. p; VOGEL 1911. 93. p.; LIGETI 1913. 46. p. Péter László (1986) tévesen a Hétválasztó bérlőjének írja Csorvay Emilt, holott a szegedi vendéglátás történetének ezen érdemtelenül elfeledett kiváló alakja, éppen hogy a tulajdonosa volt az épületnek. Péter Lászlót valószínűleg az a vendéglősi körökben szokatlan eljárás tévesztette meg, hogy egy saját vendéglátó épülettel rendelkező vendéglős a saját üzletét bérletbe adja, míg ő maga egy másikat bérel (ugyan ez a helyzet figyelhető meg Ferencsevics és Juránovics esetében is a Próféta kapcsán). Valójában a szegedi születésű, teljes nevén Csorvay Rieger Emünek hívott szállodás hosszú időn keresztül az aradi „központi" száüodát vezette. Majd 1898. márciusában átadta az üzletet Nagy Lajosnak a Fehér Kereszt tulajdonosának. Az aradiaktól, és a száüótól való búcsú estéjén maga Tisza Lajos mondott méltató beszédet a száüodásról. Visszatérve szülővárosába első dolgaként újjáalakította a Hétválasztó kávéházát, és új berendezésekkel látta el. Majd május 9-én megnyitotta a nagyközönség előtt. A rég nem használt éttermet és kerthelységet pedig 15-én nyitotta meg. Újkor 1898. márc. 10; Újkor 1898. május 10. 6. p. 16 A rV.A.1003.c.l49.d.2040/1819 levéltári jelzetű dokumentum alapján egyértelmű, hogy itt nem egy teljesen új Fekete Sas nevezetű fogadó felépítéséről van szó, hanem a régi átépítéséről. Megtévesztő lehet a dokumentum elején írt „ újonnan teendő épületének helyhezvevése „kifejezés, de a dokumentum további soraiból kivüáglik, hogy itt a ma Fekete Sasnak nevezett utcán tőle jobbra Burghardt Ádám által birtokolt egy emeletes ház, valamint tőle balra lévő szomszédja a Páva fogadó (tulajdonosa Rieger János) épült, s még mindig építés alatt áüó házaival egy vonalba való építkezésre kapott engedélyt. Az építkezéshez való házhely viszont a helyrajzon B,-vel jelölt régi épület és az utca frontja közti területet jelöli ki. Szerintem itt a B,-vel jelölt régi épület lehetett az eredeti Fekete sas, hiszen az épület kiadó vendégszobáiról és annak áráról is megemlékezik az irat. A vendégszobák száma 7 pedig megegyezik a korábban már említett szobaszámokkal is. A fogadó homlokzati rajzát lásd a Függelékben. 17 Sz.H. 1870. dec. 11 A Kasch családról bővebben, lásd a Kortárs Kartársak alfejezet vonatkozó részeit.