A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

BALÁZS György: A csongrádi munkásság a dualizmus idején

hetne sor. Ezért megbízható forrásra épülő, s az alábbi szempontú kimutatás fel­terjesztését kérte: 1./ A vármegye területén melyik kiterjedésű nagybirtok részére van biztosítva szerződésileg az idei aratáshoz munkaerő? 2./ Ezen szerződések közül mennyi a föltétlen biztos és mennyi a kétes értékű? 3./ Mennyi a munkás­szükséglet, mely eddig biztosítva nincs, és amely pótlandó lenne? 36 A földműve­lésügyi miniszter leiratából az a kép tárul elénk, hogy fel akarta térképezni az ara­tásra való készülődés helyzetét, s ennek értelmében tenni meg az esetleges szükséges intézkedéseket. Egyben elénk tárja hitelt érdemlően a földmunkásság ezen irányú mozgolódását is. Hogy a főispán a felsorolt kérdésekre milyen választ adott, avagy egyáltalán reagált-e, arra vonatkozóan nincsenek adataink. Majd a miniszterelnök kérte föl a főispánokat, hogy a május 1-ére várható ag­rárszocialista tüntetésekre való tekintettel a mozgalom állásáról őt és a belügymi­nisztert kimerítően tájékoztassák. Felhívta a figyelmüket, amíg május 1-jének megünneplésére irányuló mozgalom le nem zajlott, addig a legéberebb megfi­gyelést foganatosítsák. Csongrád megye főispánja arról informálta a miniszterel­nököt, hogy május 1-jére a megye területén — így Csongrádon sem — tüntetések nem várhatóak, erre irányuló mozgalom nem észlelhető. A földmunkások — kubi­kosok (B. Gy.) — a Vág és Nyitra völgyén földmunkálatokon dolgoznak, el vannak foglalva. Tehát olyan mozgalom, mely a közbiztonságra veszélyes lehetne, vagy akárcsak izgalmas hangulatot is előidézne — írja a főispán — kizártnak látszik. Ennek ellenére úgy a csendőrséget, mint a rendőrséget értesítette, hogy minden agrárszocialista mozgalom előkészítésének, vagy szervezésének jelenségeiről hoz­zá haladéktalanul jelentést tegyenek. 37 A főispáni jelentés arra vall, ha a kubiko­soknak munkájuk akadt, úgy a helyi mozgalomban való szereplésük csökkent. De ez esetünkben inkább a lakhelytől távol eső munkahellyel állt összefüggésbe, nem pedig politikai felfogásukkal. A helyi karhatalom a főispáni felhívás nélkül is éberen figyelte a munkásnép minden megmozdulását. A feltevést igazolja a Csongrádi Lapban megjelent „Szo­cialisták vendégszereplése" című cikk is. A szerző kiemeli, hogy a csongrádi munkásság érdekeit, jogos követeléseit támogatják. És azt, hogy a munkások szervezkedjenek jogos igényeik kielégítésére, de tartózkodjanak a „nemzetközi szocializmus" elvének elfogadásától. Majd arról tudósított, hogy Csongrádon öt szentesi szocialista próbálkozott agitációval, de a csendőrök az izgatás végett megjelent „vándor apostolokat vasra verve szállították vissza Szentesre." Befeje­zésül a cikk írója annak a véleményének adott hangot, hogy a csongrádi mun­kásság „semmi fogékonyságot nem mutat a nemzetközi szocialista eszmék befoga­dására." 38 E tudósítás szerint a csongrádi munkásmozgalom hatékonyságához, működéséhez a megye székhelyéről, a szentesi szociáldemokraták is igyekeztek — ha nem minden esetben is eredményesen — segítséget nyújtani. Ez egyben utal a két város munkásai mozgalmának a kapcsolatára is. Az az állítás viszont, hogy a csongrádi munkásság „semmi fogékonyságot nem mutat a szocialista eszmék be­36 CSML (SzL) főisp. biz. ir. iktatlan iratai. 37 CSML (SzL) főisp. biz. ir. 30/1897. sz. 38 Csongrádi Lap 1897. április 4.

Next

/
Thumbnails
Contents