A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

szorosabb értelemben vett irodalomtörténettől, s jelzi, hogy érdeklődésében a gondolkodástörténeti megközelítés eleve erősebb volt, mint az esztétikai fogékonyság. Amikor a számára különösen nehéz, szakmailag némileg „üres" 1926. év után újra publikált, a Debreceni Szemlében már, eredendő francia orientációján belül a gondolkodástörténet és a szlavisztika felé fordult. 1927 januárjában Jegyzetek egy tót könyvhöz címmel Pável Bújnák művét ismerteti, márciusban A francia romanticizmus likvidálásá-ról referál, szeptemberben pedig A francia szlavisztika útjai és magyar érdeke címmel értekezett. (Ennek érdekessége, hogy az École Nationale des Langues Orientales Vivantes-t is bemutatja; így — közvetve — saját életrajzához is adalékokkal szolgál.) 1928 januárjában — ugyancsak a Debreceni Szemlében — Csehszlovák folyóiratszemlé-í adott (beszámolva a Slovenské Pohladyról, amelyben — mint más forrásból tudjuk — ez időben ő is publikált egy tanulmányt Szabó Dezsőről). Ugyancsak 1928-ban, a pécsi Minervában, a magyar szellemtörténeti folyóiratok legnevesebbikében jelent meg Rousseauista politikusok című dolgozata, amely különlenyomatként, mint a Minerva Könyvtár XV. füzete is napvüágot látott. Ez az írása, amely Szabolcsi Miklós szerint legjobb írása, Rousseau magyarországi politikai recepcióját adja — s a politikai eszmék magyarországi történetét tárgyaló munkák egyik legjobb, máig használható tanulságos darabja. A dolgozat kvalitásai egyértelművé teszik, hogy Tóth Béla itt, e sajátos tudásterületen mozgott igazán otthonosan. Nyelvtudása, éles esze, érvelőképessége itt érvényesült igazán. Ennek az érdeklődési iránynak a folytatásához tartozik Edgar Quinet és a magyarok című komparatisztikai dolgozata a Debreceni Szemle 1928. májusi számában is, amely — a franciák tájékozottságához igazított formában — franciául a Revue des Études Hongroises 1928. október-decemberi, 4. számában is megjelent (Edgar Quinet et la Hongrie). S e körbe tartozik Francia rigmusok — magyar sikerekre című, ugyancsak a Debreceni Szemlében, 1929. novemberében publikált adatközlő cikke is. (A „francia rigmusok"-nak, amelyeket itt bemutatott, természetesen nem esztétikai, hanem politikai jelentőségük volt; a cikk francia mentalitástörténeti adalékokat tár föl a magyar történelem bizonyos fejleményeihez.) Ennek a kis cikknek az igazi érdekessége azonban szempontunkból a szerző nyomtatásban is megjelölt új lakhelye: Genf. 8 Mi történt? Hogy került Tóth Béla Párizsból (vagy Budapestről) Genfbe? A pontos eseménytörténetet nem ismerjük. Néhány összefüggés azonban föltárható. Tudjuk mindenekelőtt, hogy 1927. november 1-én, útban Párizs felé a vonaton megismerte Orowan Kornéliát, a későbbi nemzetközi rangú fizikusnak, Orowan Egonnak a testvérét. A lány „tiszteletet parancsoló", „komolyan tiszta és elérhetetlen asszonyt sejtető tartása" azonnal megfogta. Párizsban, ahol Orowan Kornélia romanisztikát és jogot tanult a Sorbonne-on, már „igen sokat" voltak együtt, s Tóth Bélában — mint maga írta meg szüleinek utóbb (1930. márc. 27.) — „mind határozottabbá vált [...] a kívánság, hogy őt magához kösse", feleségül vegye. Orowan Kornélia más társadalmi közegből érkezett, mint Tóth Béla; egy zsidó mérnökember lánya volt, s értelemszerűen más társadalmi kapcsolatrendszerrel