A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

bírt, mint a zólyomi vasutas Párizsba került fia. A szerelem pedig, amely egyike a legmélyebb emberi vonzalmaknak, ilyen körülmények között, két kultúra találkozásakor óhatatlanul részleges szemléletváltást is maga után von. Tóth Béla, úgy látszik, e szerelem következtében „gyakorlatiasabb" lett, legalábbis beállítódásának ez az oldala erősödött föl. Amikor valamikor 1929-ben a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (Bureau International de Travail, közkeletű rövidítéssel: BIT) meghirdetett egy állást, megpályázta. Fiának, Tóth Lórántnak családi emlékezéseket megörökítő följegyzéséből tudjuk, hogy erre a nagy fordulatot jelentő lépésre „későbbi felesége [azaz Orowan Kornélia] javaslatára" szánta el magát. Budapest helyett, gyakorlatias megfontolásból, Párizsban tette le az álláshoz szükséges alkalmassági vizsgát, „ahonnan Orowan Kornélia hitelesebb támogatást" remélt. A számítás bevált, Tóth Bélát képességei, műveltsége s nem utolsósorban széleskörű, jó nyelvtudása (latin, görög, szlovák, cseh, angol, francia, német, olasz, orosz, valamint a finnugor nyelvészetben való jártassága) alkalmassá tették, hogy egy ilyen nemzetközi intézményben állást vállalhasson. Hogy pontosan mikor lett a BIT munkatársa, nem tudjuk, ez a rendelkezésünkre álló forrásokból nem állapítható meg. Annyi bizonyos, 1929-ben már Genfben tartózkodott, de lehet, hogy állását hivatalosan csak 1930-ban foglalta el. 1929-ben még gyakran megfordult Budapesten is. Magán- és hivatalos ügyeit intézhette ilyenkor. Az év elején Pesten volt tanítványával, József Attilával is találkozott. Megmaradt az akkor megjelent Nincsen apám se anyám (1929) kötet 216. számú dedikált példánya. Ebben, a személyes találkozás jeleként, a következő ajánlás olvasható: Tóth Bélának / volt professzoromnak / igaz barátsággal és / szeretettel. / Pest, 1929. febr. 20. / József Attila [.] (Az ajánlás barátsággal szava alighanem arra is utal, hogy Szeged után is találkoztak, s a tanár-tanítványi viszony e találkozások révén némileg átalakult, egyenrangúsodott) S tudjuk, az 1929. év végét is itthon töltötte; december 18-án — Weisz Hugó fényképész budapesti stúdiójában — fénykép is készült róla. (A fotó már egy jól szituált, elegáns urat mutat.) Genfben először — fia tudomása szerint — a „Mon Repos" panzióban lakott, a 131, rue de Lausanne cím alatt. (Ez még valószínűleg 1929-ben volt.) Mennyasszonya pedig még Párizsban maradt, „angol nyelvvel, sporttal, zongorázással" foglalkozott, s esedékes jogi vizsgáit tette le. A szerelem azonban erős volt; „találkozások félúton Dijonban vagy Avignonban", házassági és lakberendezési terveket szövögetve tervezett közös életükre készülve. A házasságkötést az tette lehetővé, hogy a BIT-ben Tóth Bélának jó és biztos állása lett. Nem tudjuk, hogy mindjárt a Genfbe kerüléskor, vagy csak valamivel később, már némi hivatali gyakorlattal a háta mögött, de a BIT-ben ő lett a magyar állam hivatalos delegáltja. Állása nem egyszerű hivatalnoki állás volt, hanem népszövetségi államtitkári ranggal járó diplomáciai státusz. Ezzel, bár tudósi ambícióit föladva, jól szituált, biztos egzisztenciához jutott — társadalmi értelemben „karriert" csinált. Házassági terveit azonban szüleivel nehezen tudta elfogadtatni; szülei ellenezték az úgynevezett vegyes házasságot. Ám ez sem tántorította el szándékától. Genfben 1930. március 27-én, június 8-án és 19-én írott leveleiből, amelyekben szülei előtt döntését indokolta meg, alapvető meggyőződéseire is fény derül. Az egyikben, szülei megnyugtatására is, leszögezte: „Bármily hosszú utat is járt be