A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)
ORBÁN Imre: Egyházi beszámolók az 1918-1919-es forradalmak makói eseményeiről és a város megszállásáról
Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Krisztusban Kegyes Uram és Atyám! A legmélyebb hála és legforróbb fiúi köszönet Méltóságodnak a szomszéd kiszombori plébános 16 által hozzánk juttatott kegyes soraiért. Kimondhatatlanul jól esett az atyai részvét, vigasztalás, főkép az imádság, melyet Isten meghallgatott. Rettenetes időket éltünk át, de Isten minden veszedelemből kiszabadított bennünket. Ereztük Isten kezét és segítségét, a legnagyobb megaláztatások közt egy perczig sem hagyott el bennünket. Sor nagy lelki örömök részesévé tett bennünket látva a jó hívek tüntető ragaszkodását templomhoz, iskolához és papjaihoz. Ismét és ismét beigazolva láttuk a Szentkönyv szavait: a pokol kapui sem vehetnek erőt mirajtunk. 17 Sok inzultusokban volt részünk az elvakított csőcselék részéről úton útfélen, sokat álltunk iparos legényekből összeverődött vörös directoriumok előtt, mindig diadalmas fölénynyel hagytuk ott őket, örültünk, hogy Jézusért szenvedhettünk. Első gyászos aktusa volt a vörösöknek farsang hétfőjén 18 a püspökkápolna}® elfoglalása. Hiába való volt minden óvás tiltakozás, az erőszaknak engedve teljesen kiürítettem, még a szenteltvíztartót is kiszedettem a falból nehogy profanizálják. Itt tartották azután gyűléseiket és a Leninek megkeresztelését. 20 Farsang hetében lejött Bpestről a vörösek rossz szelleme, minden hájjal megkent, minden gazságra kész, zsidóból átvedlett kalandor: Vásárhelyi Kálmán hadügyi megbízott, akit f. hó 23-án saját vörösei vertek agyon s dobták le a városháza ablakából a kövezetre. Ez a vadállat összehívatta a papokat és tanítókat s dörgedelmes beszédben, amelynek minden második szava az volt: Felköttetek és saját kezűleg lelövök mindenkit... Kimondotta az egyház és állam szétválasztását. Különben e jeles férfiúnak életrajzát % alatt csatolom. Beszédére amelyet kalappal fején, szivarral az agyarában tartott én szólaltam fel kérdezve: Mi lesz a szerzetes nővérekkel? 21 A szerzetes nővérek leteszik a proletáresküt, leteszik a fityulájukat s tovább működnek s havi 1000-2000 koronát kapnak. Egyébként Vásárhelyi és Szőöcs Aron direct, elnöke kérésére assistáltam mikor a nővéreknek kihirdették a szétválasztást. Tettem ezt egyrészt azért, hogy a szegény nővérek halálra ne rémüljenek; másrészt azért mert bírtam ígéretöket, hogy a nővéreknek a szovjet kormány által kitűzött 24 óra helyett egy hónapot adnak az esetleges elköltözésre, illetve a zárdai lakás elhagyására, addig német nyelvből, zongorából és kézimunkából saját lakásaikban órákat adhatnak. A nővérek közül egy sem tette le a proletáresküt, daczára annak, hogy a korházi ferenczes rendi apáczák tart. főnöknője táviratilag utasította őket, hogy mint világi ápolónők maradjanak meg. A Miasszonyunkról nevezett nővérek pedig kijelentették, hogy ha még mint apáczákat rendi ruhában megtűrnék is az iskolában Isten — feszület — imádság nélkül tanítani 16 Árpás Gyula. 1894-től volt Kiszombor plébánosa. 17 „portae inferni non praevalebunt adversus earn" Mt 16,18 18 április 14. 19 A csanádi püspökök nyaralója. A makói köznyelvben püspöki rezidencia, konviktus névvel is illetett épület. A mai épület egy korábbi nyaraló helyett Kőszeghy László püspök építtette 1826-ban. 20 Makón két gyermeknek adták második névként a Lenin nevet. így került született pl. Fekete János Lenin név. 21 Makón betegápolásban és oktatásban dolgoztak Miasszonyunk és ferences rendi nővérek.