A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

SIPOS József: A pártok és a földreform előkészítése 1918 őszén

agrárreformot kell csinálni. " De „lefelé a középbirtokoknál csak az esetben kellene a létező földbirtokrendet megbolygatni, ha egyes vidékeken nagybirtok nincs." Károlyi Mihály szerint helytelen lenne egyes intenzíven gazdálkodó, például haltenyésztéssel, szeszgyártással, cukorrépa termeléssel és tejtermeléssel foglalkozó nagybirtokokat felosztani. Ezeket szövetkezetekké kell átalakítani és a „részvények egy részét bírja a birtok tulajdonosa, a másik részét az állam, harmadik részét a munkások." Jászi nem fogadta el Kunfi álláspontját. Szerinte a régi rendszer bűnei miatt a kérdés „megszűnt elsősorban gazdasági kérdés lenni, ez elsősorban politikai kérdés." Kunfi azonban továbbra is ellenezte a modern nagybirtokok „minden áron való felosztását." A földreformmal együtt olyan intézkedéseket kell tenni, — mondotta — hogy a „produktivitás szempontjából fontos nagybirtokok nagy részét más politikai szerkezetben, munkások és földmívesek szövetkezete alapján megtarthassák". Ennek érdekében olyan mezőgazdasági szociálpolitikai rendszer kidolgozását javasolta, amely a „mezőgazdasági munkás, cseléd és törpebirtokos számára megmutassa", hogy jobb sorsukhoz nem feltétlen szükséges a föld feldarabolása. Az elvi jelentőségű vita után rátértek a Búza Barna által készített kérdések tárgyalására. Itt és most csupán az elvi jelentőségű ellentéteket tudjuk bemutatni. A szántóföldek, rétek, legelők, erdők és szőlők felosztásának vitájánál Károlyi hangsúlyozta: „az állam tartsa fenn magának az összes birtokokra a kisajátítási jogot." A föl nem osztott birtokokon létrehozott szövetkezeti részvénytársaságokat azonban csak akkor tudja támogatni, ha azt a formát az „ipari vállalatokra is" kiterjesztik. Ezzel szemben Batthany belügyminiszter szorgalmazta: e törvényjavaslat csak a „parcellázási akciót" tartalmazza, tehát csak a „kisemberek földhöz juttatásáról" szóljon, mert minden más késlelteti annak végrehajtását. Szende Pál pénzügyminiszter — Károlyival egyetértve — politikai okokból szükségesnek tartotta, hogy „egyidejűleg eldöntsék az ingó vagyon szocializálásának elvét is." Ezt, a „bolseviki akció miatt" — itt nyílván a Vörös Újság megjelenésére utalt — Kunfi is helyeselte! Mindezt Károlyi így foglalta össze: a földreform törvény mellett „egy másik törvény gondoskodjék a fennmaradt birtokok" szocializálásáról, egy következő pedig „ezt az elvet valósítsa meg az ipari vállalatokra és bányákra" is. Ez utóbbi javaslatok előkészítésére — Kunfi indítványára — a minisztertanács Szendét és Garami kereskedelemügyi minisztert kérte fel. E kérdések nem tartoznak a földreformhoz, mégis szükséges volt itt tárgyalni, mert — mint látni fogjuk — részben e túlzó „szocializálási" törekvések miatt robban ki a kormányválság. A minisztertanács egyetértett az állami földek felosztásában. Kunfi és Jászi javaslatára az arra alkalmas törvényhatósági és a községi birtokokon a hosszú lejáratú bérleti és a szövetkezeti termelést támogatta. Egyetértettek az egyházak, szerzetesrendek, alapítványok és részvénytársaságok földbirtokainak felosztásában is. Az állam által kisajátítandó ingatlanokért — beleértve az egyháziakat is — Búza Barna, kárpótlásként az 1913-ik évi és az átvételt megelőző forgalmi érték átlagát javasolta, mert az ankéton ez a javaslat kapott többséget. Az egyházi javak kárpótlása mégis nagy vitát váltott ki: Szende javasolta: a „kormány vegye át a papság fizetését és akkor az egyházi vagyon" kisajátítható. Ezzel Búza nem akarta e törvényt komplikálni. Erre Kunfi kijelentette: „ha erről a kérdésről a törvényben nem lesz szó, akkor a kabinet szocialista tagjai nem ma-