A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MARJANUCZ László: Egy összeírás margójára. Makói pillanatfölvétel 1940-ből

Ezt a helyzetet rengette meg alapjaiban Trianon. Az új határ Makó tulajdonképpeni területét nem csorbította, csak érintette, mint a közös határ Fehérháznál a Maros közepén 80 öl hosszon. Azt a határt azonban, ameddig a város élete hatolt, kisugárzott, azaz a Bánát északi részét annál inkább megcsonkította. Itt tehát Makó életlehetőségeinek szűküléséről beszélhetünk. A trianoni határ azt jelentette Makónak, hogy elzárták előle az északtorontáli területeket, s visszaszorult szűk közigazgatási határai közé. Makó igazi történeti fejlődését, gazdasági erejét épp az mutatta, hogy termelő munkája, hasznos alkotó kapacitása túl nőtt saját adminisztratív keretein, s telepesei révén távolabbi területek „meghódítására" is sort kerített. Általános, az országot sújtó gazdasági válságon kívül, Makó súlyos anyagi helyzetének, és lassúbb fejlődésének az energiának útját álló határszéliség volt az oka. A másik ok az, hogy az első világháború után a menekültekkel megnövekedett lakossághoz, képest igen kis területen feküdt Makó. Holott, mint kifejezetten mezőgazdasági város, csaknem kizárólag a földből élt. A nagy alföldi mezővárosoknak, mint kimondottan a föld hozadékából élő városoknak az adatai azt mutatják, hogy az egy lakosra eső termőterület Makón volt a legkisebb: 1 hold 339 négyszögöl. Ezt pótolta valamelyest a föld jó minősége, amely a kataszteri tiszta jövedelem nagyságában jutott kifejezésre. Makón ez 19,6 aranykoronára rúgott, amely akkoriban közepesnek számított. Ugyanakkor Makónak volt legnagyobb a népsűrűsége: 133,4 fő négyzetkilométerenként.

5 Léteztek Makó körül viszonylag jó megélhetésű, tisztán földből élő községek: Apátfalva, Földeák, Kiszombor és Püspöklele. Ezekben az egy lakosra eső termőterület 2 hold fölött volt, s a lakosonkénti kataszteri tiszta jövedelem 30-40 pengőt tett ki. Ezt a mértéket a városok közül csak Hódmezővásárhely közelítette meg.

6 Külön tüntetjük föl Szegedet, mert ott az egy lakosra eső termőterület 1526 négyszögölre tehető, tehát még Makónál is kisebb. Az egy lakosra eső kataszteri tiszta jövedelem pedig 8,61 aranykoronát ért el, ami ugyancsak kevés. Ezzel szemben népsűrűsége mindegyiknél jóval nagyobb: 165,5. Mindez azt mutatja, hogy Szeged életét a föld és terményein túl más megélhetési források is táplálták. Trianon óta azonban ezek a források itt is apadóban voltak. De Temesvár és Arad példája is azt igazolja, hogy a peremvidéki lét súlyos helyzetet idézett elő. 1920 előtt mindegyik város dinamikusan fejlődött, azóta a növekedésük megállt, mert elveszítették vidéküket, természetes gazdasági tápláló terüket. A hagyma- és zöldségárak állandó ingadozása, a kiszállítás bizonytalansága fontos kereseti lehetőséget csökkentett Makón. A régi virágzó libahízlalás megszűnt, a városkörüli disznótelepek kiürültek, s a pótadó 120%-ra emelkedett. A város vezetése a helyzet megjavítására közmunkákat, építkezéseket indított meg, melyek közül mind fontosságára, mind a jövőbeni fejlődés biztosítására a legkimagaslóbb teljesítmény a marosi fahíd helyébe épített vashíd volt. Bérházak, iskolák, járdák, csendőrségi, rendőrségi, posta palota, vasúti bérpalota, vasúti gépjavító-műhely épültek. A vármegye utakat, 400 házból álló munkásház-telepet 5 BELUSZKY Pál: A Nagyalföld történeti földrajza. Bp. Dialóg Campus 2001. 79. 6 CSML-ML Polg.m. ir. 1941/1132 Bevezetés