A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve

tosabb szlovákok kitelepültek, tehát a gyermeklétszám erősen megfogyatkozott. A képesítés nélkiüi tanárok azért dolgozhattak, mert az előző rezsimben felsőfokú szlovák oktatást elképzelni sem tudott az akkori kormányzat, a Szlovákiából kitelepített — szlovákul jól beszélő — pedagógusok még nem álltak,állhattak munkába. A következő években ők lesznek akik az oktatás gerincét alkotják. Szlovákul megtanították a gyermekeket tisztességgel, ám azt elvárni tőlük, hogy szlovák öntudatra neveljék őket — azután amit alig néhány évvel előtte átéltek — minden jogalapot és emberi érzést nélkülözne. Bobáknak még igazat is lehetne adni, amennyiben nem zajuk a lakosságcsere, s továbbra is maradnak ugyanazok a mutatók. Akkor lehetett volna áUítani, hogy a Horthy-korszaknál is rosszabb időszakot él meg a hazai szlovákság.

69 Vizsgálódásunk nem volna teljes, ha nem tekintenénk át a középfokú és a felsőfokú oktatás és a tárgyalt vármegyék szlovákságának viszonyát. Az elemi oktatáshoz képest még rosszabb a kép e két területen. Tiszta szlovák közép- és felsőfokú intézetek nem csupán a két vármegye területén, de az országban sem volt. A tárgyalt korszakban egyedül a Soproni Evangélikus Teológián oktatták a szlovák nyelvet bizonyos tantárgyak esetében. Más egyéb felsőfokú tanintézetben tanszékek sem voltak. Részint azért is, mert a szlovákság körében, társadalmi tagozódása miatt, a felsőfokú képzettség elérése nem jelentkezett igényként. Ezért a szlovák értelmiség száma csekély volt. 1920-ban 329 középiskolát végzettből 117 végzett főiskolát. 1930-ban csak 221 szlovák anyanyelvű végzett középiskolát, közülük 76 végzett főiskolát. A csökkenés tíz év alatt igen látványos. Persze, ezek a végzett emberek sem szlovák nyelven szerezték diplomájukat. Kovács Alajos indoklása szerint olyan alacsony a szlovákság részaránya a magasabb fokú iskolákban, hogy azok részére külön iskolát állítani nem érdemes. A nyelv oktatásáról már nem beszél. Uralkodó volt tehát az a szemlélet, hogy a hazai szlovákság csaknem 90%-ban kétnyelvű, tehát az ismeretek elsajátítására megfelelő számukra a magyar nyelv is. 1936-ban az egész országban két polgári fiúiskola volt, amelyben a szlovák tanulók száma említésre méltó. Ezek: Békéscsaba, ahol 378 tanuló közül 71, azaz 18,8% szlovák anyanyelvű, a másik Tótkomlós, ahol 127 tanuló közül 53, vagyis 41,7% volt szlovák anyanyelvű. Az említett helyeken volt leány polgári is, de itt már az 50-et sem érték el a szlovák anyanyelvűek. Az ország középiskolái közül pedig egy sem volt, amelyben nagyobb számban tanultak volna szlovák anyanyelvűek. 1936-ban az ország területén összesen 36 szlovák anyanyelvű tanult középiskolában.

70 69 FÖGLEIN Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség - A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon 1945-56. Bp. 2000. 60-6 l.o., 63.o., 67.o., 68.o., 70-72.O.; FEHÉR István: Az utolsó percben - Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Bp. 1993. 78-102.O., DRAHOS Gusztáv-KOVÁCS Péter: A magyarországi nemzeti kisebbségek oktatásügye 1945-1990. In.: Régió 1991/2. 167. 192.o. BALOGH Sándor (szerk.): A magyar állam és a nemzetiségek. A magyarországi nemzetiségi kérdés történetének jogforrásai 1848-1993. Bp. 2002. 313-315.0., 320-322.O. 372-374.0.; BOBÁK János: A magyarországi szlovákok küzdelme a nemzetiségi jogokért 1945-1948. In.: A budapesti szlovákok kulturális öröksége. Bp. 1998. 216-222.0.; LÁZÁR György: Szlovák iskolaügy Magyarországon (1945-49). Századok 1983/6. 1359-1375.0. 70 KOVÁCS Alajos, 1936. 17-19.0., 35-36.0.