A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve

Az 1000-2000 kh. közötti birtokkategória viszont majdnem megduplázódott. Itt minden bizonnyal egy új birtokszerzésről van szó. Tehát a birtoknagyságok vizsgálata alapján látjuk, hogy két fővel gyarapodott a földtulajdonosok száma, miközben az arányszámok maradtak a régiek. Az eddigi megállapításokat támasztja alá a 2. sz. táblázat is. A 93 földtulajdonosból 50 kh. fölül csak 1 van Dunántúlon Vas megyében, 12 Magyarország Északi vármegyéiben, míg 80 földtulajdonosnak volt az Alföld vármegyéiből 50 kh. fölötti birtoka a szlovákok közül. Ha ezen belül is alaposan körül nézünk akkor kiderül, hogy Békés(50;48) Csanád-Arad-Torontál (18;23) Pest-Pilis-Solt-Kiskun (6;6) Szabolcs-Ung (3;3) tulajdonossal bír. Tehát Békés és Csanád együttes fölénye abszolút mértékben meggyőző. A számottevő birtokos parasztság tehát az egymással szomszédos Békés és Csanád vármegyékben koncentrálódott. Ez is azt támasztja alá, hogy itt alakulhatott ki hátterét és tudati meghatározottságát is tekintve olyan tehetős, módos birtokos réteg, amelyik tudott már hatványozottabban a nemzetiségi igényeivel is foglalkozni, s törekedni fog azok kielégítésére. Eddig a kormányzati, állami lehetőségek szinte minden területe felsorolást nyert a kor elképzelései szerint a teljes beolvasztás elérése érdekében, kivéve a helynevek megmagyarítását és a személynevek magyarosításának, névváltoztatások ösztönzését. Lengyel Zoltán 1917-ben keletkezett munkájában már azt közli büszkén, hogy „A helységnevek megmagyarítását keresztülvittük állami intézkedéssel."

31 Ez alatt azt kell értenünk, hogy a törvényhozás által hozott 1898. évi rV.tc. a község — és egyéb helynevekről szóló törvénnyel, annak 1. és 5. pontja garantálta, hogy a községeknek csak egy neve lehessen, az pedig nem lehet más mint a belügyminiszter által engedélyezett hivatalos magyar név. Minden állami intézménybe ezek használata kötelezővé vált. Természetesen az összes nemzetiségi képviselő tiltakozott eUene. Kevés eredménnyel, így azután tárgyalt korszakunk teljes idején e törvény hatályban volt.

32 A törvény gyakorlatilag megakadályozta, hogy a szlovákok ül. más nemzetiségek nyelvén korábban használatos településnevek, határnevek a legkevésbé se legyenek alkalmazhatók, ennél fogva hivatalos elismerésükre sor sem kerülhetett. így lettek a Tót-bánhegyesből — Nagybánhegyes, Albertiből — Csanádalberti (Csanád megye), Mlinkyből — Pilisszentkereszt (Pest megye). A fentebb már több alkalommal említett személynevek magyarosítása, névváltoztatása úgy a 19. mint a 20. század folyamán rendszeresen napirenden volt. Lényegében a személy egyéni elhatározása, pontosabban személyes kérvényezése volt szükséges ahhoz, hogy nevét bárki is megváltoztathassa. Amiért mégis az áUami, kormányzati tényezők között tárgyaljuk, az az, hogy mindig valamilyen intézményi, hivatali, társadalmi méretű presszió hatására történnek ezek a kérvényezések, ül. azok elvárásainak tesznek eleget. Lengyel Zoltán már említett munkájában elégedetlenségének adott hangot. „Egyéni neveinkkel azonban nem törődtünk, sőt a szent ügyet visszafejlődni és hitelében csökkeni engedtük." Vehe31 LENGYEL Zoltán: Magyar névkönyv. Bp. 1917. 9.o. 32 A magyar állam és a nemzetiségek; A magyarországi nemzetiségi kérdés történelmének jogforrásai 1848-1993. Bp. 2002. 147-148.0. Főszerk.: BALOGH Sándor, Szerk.: SlPOS Levente; C.J.H. V.k. 1896-1907. 358-360.O.