A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve

mensen folytatja: „Csak a magyar név általános és teljes diadalra jutása szüntetheti meg a társadalmi és felekezeti visszavonás és széttagoltság mai állapotát. A lelki összeforradásnak ez az első szükségszerű lépése." Magyarrá keU lennünk mindnyájunknak és mindenben! A név nagy tényező! „A nemzeti név uralmának pedig a nemzeti nevek uralma a cégtáblája." Mindezen jelszó és propagandaszerű szövegek ellenére — amelyeket érzékelhetően komolyan vettek a magyarosítást szorgalmazó körök — 1848-1917 között 66.000 magyarországi lakos magyarosította meg nem magyar hangzású nevét. Érdekes megfigyelnünk Sziklay fejtegetését, ha 1867-ig mindösszesen 1.729 a névmagyarosítások száma s 1893-ig 15.292, ami azt jelenti, hogy 23 év alatt igen nagy méreteket kezdett ölteni a névmagyarosítás. Tovább folytatva Lengyel Z. adatai alapján a sort kiderül, hogy a következő 24 év alatt 1917-ig a korábbi 23 év névmagyarosításának száma megháromszorozódott. Míg tehát korábban csaknem ugyanannyi idő elteltével 13.563 névváltoztatás történt addig a következő 24 évben 50.708.

33 Ezek zöme a zsidósághoz tartozott, amint azt Karády Viktor 1993-as tanulmányából tudjuk.

34 A névváltoztatások etnikai származását az eredeti nevek és a felekezeti hovatartozás összevetéséből lehet valamelyest megbízhatóan megáUapítani, leginkább azonban csak következtetéseket lehet levonni belőlük. Kozma István kimerítő precízséggel elkészült munkája során a szlovákok közé sorolta a katolikus vaUású szláv nevű egyének 85%-át, valamint a protestáns vaUású szláv nevű egyéneket. így szerintem megbízható az az eredmény, amely szerint 1894 és 1918 között a szlovákok az összes néwáltoztató közül 11-14%-ban vettek részt. Igaz ugyan, hogy az 1890-es állapot szerint a szlovákok összlakosságon belüli arányuknak megfelelő mértékben, de az allogén népességen belül arányuktól elmaradva magyarosították neveiket. A szlovákság ebből tehát alig veszi ki részét. 1890-ig elvétve találunk szlovák néwáltoztatókat. 1900-ig már szórványosan jelentkeznek. 1900 és 1930 között még mindig nem tömeges a szlovákok névváltoztatása. 1919 és 1932 között a szlovákok a néwáltoztatók közül 30%-ot tettek ki. 1930-1940 között ugrásszerű növekedés következik be. Kovács Alajos 1930-ban közölt munkájában kiderül, hogy a nagy kampány az „csupán a hazafias lelkiismeretre és éppen idegen nevű polgártársainknak magyar érzésére akar"-t apeuálni. Nagy szépséghibáknak nevezi az idegen hangzású neveket a társadalom arculatán. Ezért átfogó mozgalmat akarnak indítani a névmagyarosítás ügyében.

35 (1927-1929-re vonatkozó számításait lásd a 3.sz. táblázatban) A táblázat jól mutatja, hogy a névváltoztatások 1927-ben és 1928-ban közel azonos számban történtek. 1929-ben viszont már egy komolyabb, mondhatni a korábbi évek átlagának megduplázását láthatjuk. így a három év alatt közel ötezer név megváltoztatására adtak ki engedélyt. Az 1930-as évben ismét visszaesett a névváltoztatási kedv, mivel közel 800-al kevesebb névváltoztatás történt. 33 LENGYEL Zoltán: i.m. 9.O. 211.0. 212.0. 213.o; Századunk névváltoztatásai (SZENT-Iványi Zoltán). Bp. 1895. 34 KARÁDY Viktor: Asszimiláció és társadalmi krízis a magyar-zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához. Világosság 1993/3. 33-60.O. 35 KOVÁCS Alajos: A nevek és névváltoztatások statisztikája. MSSz. 1930/3. 228-240.O.; KOZMA István: Családnév változtatás és történelem. Századok 1997/2. 383-452.0. 384.0., 391.0., 394.0., 399.0.