A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TEMESVÁRY Ferenc: Magyarországi fegyvergyűjtemények múltja és jelene. Eredmények és kudarcok a fegyverkatalógusok készítésének tükrében

Kétségtelen, hogy a kölcsönzési napló kötelező bevezetése sokat javított a helyzeten, főleg az országos múzeumokban, ahol ezeket az előírtaknak megfelelően állították a nyilvántartás szolgálatába. Sajnos a vidéki múzeumok legtöbbjében ezeket nem vezették, sőt előfordult még az is, hogy ennek kötelező használatáról nem is tudtak. A kölcsönzési napló elhelyezése és vezetésének módja sem mindég egységes. Egyes esetekben a kölcsönző gyűjteménykezelő jegyezte be a naplóba a tárgy nevét, egy, esetleg két sorban jellemzőit, korát, határidőt, a kölcsönző intézetet. Ezek a gyűjtemények osztályon belül, de attól függetlenül saját kölcsönzési naplóval rendelkeztek. Másutt az adott osztály adminisztrátora vezette, amit azért is célszerűnek láttak mert a kölcsönzés esetenként két-három gyűjteményt is érintett. Gyakori jelenség, hogy a határidők lejártát nem kísérték figyelemmel, vagy a kölcsönzés meghosszabbítását nem jegyezték be. Kirívó példaként emh'tem meg, hogy Dunántúl egyik múzeuma 1950-ben elvitt fegyvereket évtizedekig még a feldolgozás idejére sem adta vissza, sőt a MNM tulajdonjogát is egy ideig kétségbe vonta. Az időszaki kiállításra elvitt műtárgyaknál ritkábban fordul elő, hogy a tárgyakat egy-két határidő módosítás után ne küldenék vissza, de megtörtént, hogy a tárlat lebontását követően évekig elfeküdt a kölcsönző intézet raktárában. Megfigyelhető, hogy az egy évre kikölcsönzött tárgyakat bejelentés nélkül átsorolják egy újonnan felállított állandó kiállításba. Ilyenkor a kölcsönző tehetetlen, mert a visszaküldés elől az intézmények többsége minisztériumi, illetve főosztályi egyetértéssel elzárkózik, mondván a tárgyak az állandó kiáUításban vannak, s így visszaadásukra csak akkor kerülhet sor, ha az állandó kiállítás lebontása megtörténik. Súlyosabb esetnek érzem, hogy amikor reprezentatív, öt- hatszáz tárgyat is magában foglaló, négy-öt évre tervezett vendég kiállítás némi csonkítással, még több, mint 12 év után is áll. Helytelenítem még akkor is, ha a kiállítás rendezője a kiállításhoz közel harmincíves vezetőt írt több tucat színes és fekete-fehér fotóval, s a kiállításnak mind erkölcsi, mind anyagi vonatkozásban hatalmas sikere van. Feltétlenül lehetővé kellene tenni a gyűjteményétől megváló munkatárs helyére lépő új muzeológus számára, hogy a szakmai kiállításainál szükséges, más raktári anyaggal nem pótolható tárgyakat igénybe vehesse, vagy a meglévő kiállítást átrendezhesse, s amennyiben szükséges lebonthassa. Megengedhetetlennek, sőt etikátlannak tartom ugyanakkor, hogy elődjének szellemi termékét — akár felsőbb utasításra is — megbontsa, illetve műtárgyakat a kiállítás rendezőjének tudta nélkül elvigyen. Méltán elvárja a látogató, hogy a drága pénzen megvásárolt, katalógusban feltüntetett anyagot a megjelölt helyen megtalálja. Természetesen egy-két darabot hosszabb — rövidebb időre ki lehet emelni, amennyiben jelezzük, hogy a tárgy feldolgozás stb. miatt kivéve, de 50-60 tárgyat nem. Van amikor tárlók ürülnek ki az állandó kiállításokon, mert az odatartozó anyagot éveken keresztül utaztatjuk. A kölcsönzések áttekinthetősége érdekében a MNM fegyvergyűjteményében e sorok írója felállított egy „fiók adattárat", amelyben minden kölcsönző intézet külön dossziét kapott. Ebben megtalálható volt az eredeti átadási — átvételi jegyzőkönyv másolata — benne a határidőkkel —, a tárgyak leíró kartonjainak teljes szövege, a tárgyak fotónegatívjainak száma és a róluk készült képek. Ez biztonságot jelentett arra az esetre, ha a gyűjteményért anyagilag is felelős kurátor váratla-