A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TEMESVÁRY Ferenc: Magyarországi fegyvergyűjtemények múltja és jelene. Eredmények és kudarcok a fegyverkatalógusok készítésének tükrében

nul, súlyosan megbetegszik, tragikus balesetet szenved, vagy az Intézménytől megválik. így a helyére lépő új munkatárs a mellé kijelölt gyakorlott muzeológus segítségével egy átvételi jegyzőkönyv elkészítését lényegesen könnyebben, a valós helyzetnek megfelelően tudja elkészíteni, s a gyűjtemény folyamatos működését, ha zökkenőkkel is, de biztosítani tudja. Egyre ritkábban fordul elő, hogy az új munkatárs abban a szerencsés helyzet ben legyen, hogy a „nagy öregek mellett" néhány évet eltölthessen, s amikor a gyűjteményt átveszi már bizonyos, de az induláshoz elegendő, szakismerettel, erkölcsi tartással, a folyamatban levő ügyek és gondok kezelésével megismerkedhessen. El kellene érni, hogy a gyűjtemények átadása ne szúrópróbaszerűen történjék. Országos múzeumokban is a gyűjteményátadásnak ez a formája gyakori. Sokkal súlyosabbak azok az esetek, amikor a nyugdíjba vonuló kolléga nem adja át a rábízott gyűjteményt, s erre az intézmény vezetője nem is kötelezi. Egyik országos múzeumban egy gyűjtemény átadása így történt: „Kolléga úr itt van az óraszekrény kulcsa, minden megvan." Szerencsére a megbízott osztályvezető azonnal lepecsételtette a szekrényt és egy bizottságot hívott egybe, hogy a szekrény tartalmát vegyék jegyzékbe. A kínos folytatásról e sorok írója nem kíván részletekbe bocsátkozni. Vidéki múzeumok egyikében az igazgatóváltás után tíz évvel, mint a fegyvergyűjtemények szakmai felügyelője szerettem volna felmérni a gyűjtemény állapotát. Hamarosan kiderült, hogy a gyűjteménynek csak kezelője van, gazdája nincs. Arra kérdésemre, hogy milyen hiány mutatkozik az anyagban megdöbbentő volt hallani, hogy 2000 darab. Nem járt sikerrel az a törekvésem, hogy a korábbi igazgató nyugdíjba távozásakor készült emlékeztetőt, és a revíziós jegyzőkönyvet megtekintsem, mert ilyen nem volt. Az igazgató a nagy hiányt azzal magyarázta, hogy előde a leltári számmal ellátott darabokból is sokat elajándékozott! A történtekről sem a megyei főigazgató, sem a Múzeumi Főosztály tájékoztatást nem kapott. Egy órával azt követően, hogy visszatértem Budapestre a Múzeum igazgatója telefonon közölte velem, hogy találtak még feljegyzéseket, s így a hiány ezerre csökkent. Úgy vélem, hogy egy körültekintéssel elvégzett revízió számos kérdésre feleletet adna abban a múzeumban is, ahol 20 év alatt a hiánylistára, egy gyűjteményben, 1600 tétel került. Szerencsére ezek között sok olyan van, amely kiállításokon, vagy a raktárokban megtalálható. Általános jelenség, hogy a vidéki múzeumok a kultúrházakban, tájházakban felállított kiállításain alig — alig van meg a biztonság, a leltári számok kopottak, vagy nincsenek, s csak a legritkább esetben fotózott az anyag. A tárgyak folyamatos ápolása elmarad. Kezdeti rossz tapasztalatok után a MNM fegyvertára 1961 után bevezette, hogy a kikölcsönzött anyagot évente a múzeum szakrestaurátorai ápolják le. Erre megfelelő anyagi keretet biztosítottunk, vagy a kölcsönzés feltételeként kiszabtuk. Ennek a bevezetésére akkor került sor, amikor egy ellenőrzés, revízió időpont ját bejelentettük, kiszállásunk előtti napon négy takarítónő libazsírral kente le a műtárgyakat, annak bizonyítására, hogy az anyag ápolásáról gondoskodnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy amíg eleink leltári számait még a restaurátorok is csak nagy nehézségek árán tudják eltávolítani, addig a ma használatos módszer nem válik be még ott sem, ahol az utasításokat pontosan betartják.