A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

BALÁZS György: A városházi tisztviselők és alkalmazottak helyzete Szentesen 1920-1944 között

ségnek tényleges szolgálatot teljesítő tagját is. A köztisztviselők fogalmának eme meghatározása az előbbieknél szélesebb körű, aminek bővítését a háborús állapotok tették szükségessé. A rendezett tanácsú városok — mint Szentes is volt 1929-ig — tisztviselőinek létszáma 1920-ban 1511 főt számlált. Szentesen a Horthy-korszakban a városi elöljáróságban 25 tisztviselő, a segéd- és kezelőszemélyzeti beosztásban 29-en, együttesen 54 rendszeresített köztisztviselő teljesített szolgálatot. A rendszeresített tisztviselőkön túlmenőleg a polgármester a városi szabályrendelet 28. §-a értelmében a munka mennyiségétől függően bármely ügyosztályhoz napidíjasokat, s gépírókat nevezhetett ki, illetve vehetett fel. A tisztviselői karon kívül a város 4 kézbesítőt és 12 hivatali szolgát és számos más munkakörben dolgozókat alkalmazott még.

6 Ez a létszám a korszakon át kevés eltérést mutatott, melyet érdemtelen nyomon követni. Simonyi-Semadam miniszterelnök a nemzetgyűlés 1920. március 17-én megtartott ülésén mondta el programbeszédét. A megoldandó feladatok közül elsőként a gazdaságiakat említette. A pénzügyi kérdések rendezését s ezzel együtt a tisztviselők anyagi helyzetének a javítását ígérte.

7 Erre annál inkább is szükség volt, mert a köztisztviselők életszínvonala békeévekhez viszonyítva 1920/2 l-ben mintegy 80 %-kal zuhant.

8 A Trianon után az összezsugorodott országban túlméretezett volt a tisztviselőréteg. Az elcsatolt területeken a tisztviselők nem maradtak ott. A kormány hivatalos kimutatása szerint 1924-ig 35.392 köztisztviselő menekült Magyarországra, s eltartásuk az állami költségvetést terhelte. Az Országos Menekültügyi Hivatal 1924. július 1-i jelentése szerint a 350.000 menekült közül 35 283 közszolgálati alkalmazott volt, 160 371 családtaggal. Az elszegényedett ország ilyen arányú tisztviselőréteget nehezen tudott eltartani, s ez a réteg a régi tisztviselőkhöz képest egzisztenciális biztonságát elvesztette. Az első világháborút követően minden korábbinál nagyobb méretű infláció ütötte fel a fejét és a legsúlyosabban bérből, a fizetésből élő rétegeket érintette. A korona gyorsütemű romlásával a keresetek nem tarthattak lépést. Azok jártak legrosszabbul, akiknek havi vagy évi fizetését kormányrendeletek szabályozták, úgynevezett fizetési osztályokba rendezték. Ezek pedig az állam, a vármegye, a városok, a községek és más közületek alkalmazottai, nagyobbrészt tisztviselők voltak. A köztisztviselők reálbére már 1920 decemberében katasztrofálisan mélyre süllyedt. Dálnoki-Kováts Jenő számításai szerint míg a fizikai dolgozók fizetése 1914-1919 között 22-23-szorosára növekedett, addig a tisztviselőké csupán 9-10-szeresére emelkedett. Tehát a polgári jólét külsőségeit a társadalmi konvenciók miatt megőrizni kívánó hivatalnokok már a világháború közepétől kénytelenek voltak megtakarított pénzükhöz nyúlni. így azután mire a legválsá4 CSIZMADIA Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. század elejétől a tanácsrendszer fejlődéséig. Bp., 1976. Akadémiai Kiadó 452. 1. 5 Uo. 454.1. 6 Csongrád megyei Levéltár Szentesi Levéltára /: a továbbiakban: CSML SzL :/ Szentes város szabályrendelete. 7 MÉSZÁROS Károly: A Simonyi-Semadam kormány megalakulása. A Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja. Történelmi Szemle 1986. 1. sz. 63-64. 1. 8 ROMSICS Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Bp., Gondolat 110. 1.