A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

GLÜCK Jenő: Temes megyei kiegészítő adatok az 1848-49-es eseményekhez

és bírákat az ellenállás megtörése végett. így példával már október 12-én elhurcolták az iktári jegyzőt. November 11-én a hodosinaira került sor. Mercyfalván az ulánusok a jegyző elhurcolása után 400 szekér gabonát szedtek össze és vittek Temesvárra. Odor sikerei közé tartozott több falu, mint Munár, Székesút, Varjas, stb. tartós biztosítása. Néhol a temesvári támadókat helyi felkelők is támogatták, mint például az újaradi járásban, Angyalkúton, illetve Fiszkúton. Lippa ellen irányult támadásukat valószínűleg oldaltámadásnak szánták az aradi ostromzár feltöretére. A támadást a közeli vidéken mintegy 16 községből szerzett népfelkeléssel támogatták. A császáriak maguk előtt hajtották a parasztokat, akik Hosszúaszóból kiindulva mintegy 8.000 főt számláltak. A várost 900 ember védte, jórészük csupán kaszával. Soraikban német és román nemzetőrök is voltak. A harc két napon keresztül folyt és mindkét fél erősítést is kapott. Végül a város védőinek elfogyott a lőszere. A császáriak és a velük tartó népfelkelők súlyos veszteségek árán behatoltak a városba. Partenie Gruiescu esperes 300-400 főre, Kánitz doktor 400-500 főre becsüli veszteségüket. A városban rablás következett és halálra keresték a város vezetőit, elsősorban Stoichescu esperest. A császáriak azonban nem tudták tartósan megtartani Lippát november 11-12-i elfoglalása után, főképp a krónikus csapathiány miatt, illetve erőiknek a Temesvár-Arad közötti főútra történő összpontosítása érdekében.

47 November folyamán akcióba lépett Nagy — Sándor József ezredes a későbbi tábornok, a 13 vértanú egyikének csapata, amely Temes megye északi részén működött. Kisszámú, de mozgékony egységével mozgó hadviselést folytatott és több sikert ért el. Ezek között kiemelkedik november 20-i rajtaütése a kisbecskereki ellenséges táboron, ahol a 400 császári katona és 3-4000 román és német felkelő tartózkodott. Az erőviszonyok azonban változó hadiszerencsét jelentettek és Vukovics valósággal örült, hogy Nagy — Sándor csapata Bilednél nem szenvedett teljes vereséget. Mégis sikernek számított, hogy november 30-án, 800 gyalogossal, 100 lovassal és két ágyúval Ujaradról kiindulva útját állta a császáriaknak. Valójában nagyszámú népfelkelő támogatásával két nagyarányú kísérletet tettek az aradi vár felmentésére. Az első aránylag erőtlenebb kísérletet december 17-én az aradi honvédek visszaverték. A császáriak fokozott erővel támadtak 1849 február 8-án és egészen Arad főteréig nyomultak. Itt állta útjukat az Asztalos Sándor őrnagy vezette híressé vált 29. zászlóalj, amely aradi és Békés megyei magyar és román honvédekből állt. A temesvidéki hadihelyzetben 1849 elején, alapvető változás állt be Windischgrätz seregének támadása nyomán. A honvéd fősereg a Tisza vonalára vonult vissza és szükségessé vált a fegyveres erő összpontosítása. A Honvédelmi Bizottmány parancsára január 19-én Damjanich János csapata elhagyta Versecet és Aradra vonult. Lényegében a Bánságot, a Tisza-Maros déli szögét, valamint a Maros déli partjának falvait kivéve, katonailag kiürítették. E lépés súlyos választás elé állította a bánsági magyarokat és a forradalommal rokonszenvező más nemzetiségűeket. Kétfélről menekülő magyarok az Arad megyei Pécskán találtak mene47 Ibidem, dos 5, 98, 102, 104, VUKOVICS Sebő: Emlékiratai 405, Kossuth Hírlapja 1848. XI. 7, 8, 15, 22, 26, XII.3, Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai, Budapest 1955, 244.