A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

FORGÓ Géza: Horthy Miklós Makón

ren át — a vármegyeházára. Az út mentén diákok álltak nemzeti-színű zászlókat lobogtatva, valamint a levente ünnepségre érkezettek és a város polgárai.

25 A hivatalos szoborleleplezés 11 óra 15 perckor kezdődött. Előtte negyedórával gyalog indult el Horthy Miklós és kísérete a színhelyre. A kormányzó díszsátrát a szoborral szemben állították fel. A szónoki emelvényt közvetlen a szobor kerítésénél helyezték el. Jobb oldalon állt a levente-zenekar, majd az özvegyek, árvák, rokkantak és a hősi halottak hozzátartozói. A zenekar mögött volt a vitézek a vármegyei és a városi egyesületek küldötteinek helye. A szobor mögött az egyesített makói dalárdák álltak, míg a baloldalon (a Bérpalota előtt) a képviselő-testület, a MANSZ, a nőegyletek és a tantestületek kaptak helyet. A kormányzói sátor környéke — biztonsági okokból — üresen maradt.

26 A kormányzói sátorban az előkelőségek foglaltak helyet. Előttük a fehér lepelbe vont emlékmű, körülöttük a feldíszített főtér. Az ünnepséget a makói dalárdák nyitották meg a Magyar Hiszekegy eléneklésével, amelyhez a jelenlévő majd 15 000 ember is csatlakozott. Az ünnepi beszédet dr. Petrovics György Makó országgyűlési képviselője mondta. A tőle megszokott alapossággal készült fel mostani szereplésére is. A Marosvidék tudósítója szerint: „A hősi halottak iránt érzett mélységes hála és kegyeletes érzés ennél a beszédnél tökéletesebben még nem jutott kifejeződésre. A fájdalmak mélységei, a küzdelmek borzalmai és a szebb, jobb élet utáni sóvárgás nyertek életet beszédében olyan erővel és annyi őszinteséggel, mintha az egész nemzet lelke, összes özvegyek, árvák és összetört lelkű édesanyák minden keserve öltöt volna testet [...] Dr. Petrovics György utolsó szavaival Magyarország reménybeli feltámadásába vetet hitét fogalmazta meg: „Magyarok Istene, a mélységekből Hozzád kiáltunk. Te ismered ezt a népet. Tudod, hogy jó, tudod, hogy dolgos tudod, hogy mennyit szenvedett. Belelátsz lelkébe, tudod, hogy szereti ősei hazáját, de nem tör idegen népek földjére és nem akar senkit sem bántani. Oh, add meg, Urunk, hogy még egyszer összegyűlhessünk majd e hősi emlékműnél egy minél nagyobb, minél szentebb, ujjongó örömünnepre, hogy harangok zúgása között dicsőíthessük akkor a Te igazságos nevedet, s ünnepi zsolozsmákkal, lobogó magyar zászlókkal, áhítatos lélekkel borulhassunk le e hősök előtt, mondván: lelkünk fiai, hősi halálotok nem volt hiábavaló, nyugodtan álmodhatjátok immár örök álmotokat. A feltámadott, boldog Magyarországban hirdessék nagy neveteket, dicső emléketeket a késő századok!"

28 Horthy Miklós mielőtt megadta volna az engedélyt a szobor leleplezéséhez, előbb a makóiakhoz, a Magyar Rádión és a filmhíradón keresztül pedig az ország népéhez fordult. Szerinte „ez az emlékszobor nemcsak hirdeti nekünk az áldozatos tettek magasztos emlékét, hanem állandóan számon kéri tőlünk, hogy méltók maradtunk-e azokhoz, akik a haza iránti kötelességek önzetlen teljesítésének szent örökségét hagyták reánk." Dicsérte a kormányt és szólt a revízióról: „Az ország helyzete még ma is túlságosan nehéz ahhoz, hogy jelenlegi állapotunkon erő25 Marosvidék 1929. okt. 1. 26 Marosvidék 1929. szept. 28. 27 Marosvidék 1929. okt. 1. 28 PETROVICS György: Emlékbeszéd. Makó, 1929. 8. p.