A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

MARJANUCZ László: Magyarcsanád vázlatos történeti demográfiája

1836-ban regisztrált népességszámhoz (2530) viszonyítva a számított születések száma (137) 5,45%-os arányt tett ki, míg ugyanez a viszonyszám 1897-ben, amikor az össznépesség 3154 főre rúgott, és 133-an születtek, már csak 3,85%. Szám­szerűen szinte ugyanannyian születtek a kezdő (1217) és az utolsó (1219) dekádban, ám időben felfelé haladva majd minden évben zsugorodott az összné­pességhez viszonyított születési arányok nagysága. Az utolsó csoportosítás már csak három évet ölel fel, de az egy évre átlagolt születésszám (122,3) alapján kal­kulálható dekádnagyság alig több mint az előzőé: 1225. Hasonló következtetésre jutunk az ezer lakosra jutó születésszámok vizsgálatával. A házastermékenység mérésére kialakult legelterjedtebb módszer az ezer lakosra eső születések kiszá­mítása. Ez korszakunkban 49,12 ezrelékes átlagot ért el, ami az országosnál jobb, illetve nagyjából megegyezik azokkal a helytörténeti mikrovizsgálati eredmé­nyekkel, amelyeket a különböző monográfiákból olvashatunk ki 3 Magyarcsanádot mindenféleképp az ország magas termékenységű területei közé kell sorolnunk. Ritka volt Magyarországon az olyan falu, ahol az ezer lakosra jutó születések száma meghaladta a 40-et. Csak olyan helységek mutatói lépték túl ezt a számot, ahol egy zömében fiatalokból álló népesség települt meg, amüyen Magyarcsanád is volt néhány emberöltővel korábban. Míg országosan a termékenység csökke­nését regisztrálták a hivatalos fölmérések, különösen a nyugati vidékeken, addig a keleti térség — benne Magyarcsanáddal a magasabb termékenységű sávba tar­tozott. 4 Ha összehasonlítjuk a két végpont 1828 és 1900 születési ezrelékeinek nagyságát azt tapasztaljuk, hogy 1828-ban a 25 százalékkal kisebb össznépesség ugyanannyi születést produkált mint az 1900-as nagyobb lakosságszám, éppen ezért az ezrelékek eltértek egymástól: 1828-ban 55,05, 1900-ban 40,03 volt ez a mutató. Tehát a születések, bár nem drasztikusan, de csökkentek. Okát egy álta­lános társadalmi jelenségben látjuk: a vagyonféltés, birtokmegőrzés vágya vissza­fogta Csanádon is a házastermékenységet. Ha nem is vált általánossá az egyke a XIX. században, a befejezett családnagyság, vagyis a férjezett asszony életben maradt gyermekeinek száma az anya szülőképes korának végén, 3-5 körül alakult, a korábbi 5-8 helyett. Ezzel szemben a házasságok erős fluktuációja mögött végül is az emelkedés folyamata húzódott. Ez csak azt bizonyítja, hogy a házaskorú em­berek életük természetes keretének a családot tartották. Míg a házasságkötések lassú emelkedése az emberek családalapítási vágyával függött össze, addig a há­zasságon belüli termékenység a század vége felé a születésszabályozás jeleit mu­tatta. Valamikor a hasznos munkáskéz gyarapítása vezérelte elsősorban szülőket a minél nagyobb családnagyság elérésére. A századfordulótól tapasztaljuk, hogy a cél már a megszerzett státusz változatlan átörökítése az utódokra, a kevesebb gye­reknek több és jobb neveltetés biztosítása, a megélhetést nyújtó birtok és vagyon lehetőleg egy tagban való megőrzése. 5 Ez a szemlélet különösen a szerb gazdákat hatotta át, akik a legkorábban kezdték el a születéskorlátozást. Később a maga­tartás a románokra is átragadt, náluk is társadalmi szempont lett a kevés gyerek, akiket szépen lehet járatni, öltöztetni, megfelelő módon iskoláztatni stb. Az ef­3 KOVÁTS Zoltán: A népességnövekedés. In: Szeged története 3/1. Szerk.: GAÁL Endre. Szeged, 1991. 505. p. 4 Magyar Statisztikai közlemények. Az 1910. évi népszámlálás. Buda pest 1912. 42. kötet.

Next

/
Thumbnails
Contents