A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

sára vitette s daczára hogy a leggondosabb ápolásban részesült, rövid idő alatt a sok vérvesztés következtében elhalt. Kébzelni aliglehet az öröm nyilvánulását oly meghatóan, mint ahogy az több havi távollétem után lakásunkba váratlan betoppanva — szüleim és testvéreim részéről kifejezve volt, szóhoz sem juthattam, az egyik nyakamba borulva sírt, a másik csókolt, a harmadik kíváncsiságtól gyötörtén kérdezősködött, mégnem szóhoz jutva elmeséltem katonai életem; másnap fejem szédült a kíváncsi látogatók sokadalmától, közben meglátogatva még sebesülteinket, következő napon már Becsén voltam hogy szolgálatban soros századommal a szokott módon a szt-Tamás alatt a ráczok fészkelődéseit szemmel tartsuk s ettőlfogva több naponát, hol előőrsön, hol pedig gyakorlaton voltunk s közben egy napnak reggelén nagy zörgéssel dobolták a riadót, s mivel nem volt ritka zene, általa nem is voltunk meglepetve, azonban az egészben nem tetszett az, hogy annak okát senki sem tudta sőt gyanítani sem lehetett a mennyiben a ráczok sánczaikból reánk támadást nem intéztek, tehát mi fene lelte a németet — értsd Bechtoldot — illy fajta több megjegyzések elhangzása közben elharsan Damjanics száján a szó — Zászlóalyj szakaszonkinti rendekben jobbra — indulj! erre a mint kilépett a zászlóalyj Túriáig mégsem állott s bár útközben gyanakodtunk már, de csak itt láthattuk hogy mi vár reánk; — egy szőllő alatti kanyarulatnál fedett helyen találtuk már a huszárokat s egy pár század Ferencz Károly sorezredbeli katonát, az ágyúkat és a pesti őnkénytes nemzet őröket, a nagyerejéről akkortájt igen híres volt Toldi Ferencz zászlótartójukkal egyetemben; a tapasztaltak folytán megkezdődött az üly alkalomkor köztünk szokásban volt megbeszélése annak, hogy baj esetén kit s hol értesíthessünk. Túria község 0 Becse felőli oldalán elsánczolva nem volt, mert ez oldalon közvetlen a község mellett vonult el a Ferencz csatorna az akkor alacsony volt vizével s a községbe csakis ezen keresztül lehetett jutni; — felállíttatván kijelelt helyeikre a honvédek, jel adatott a támadás megkezdésére; századom a csatorna partján volt dombos fekvésű szöllők közé jutott, innen folytonos lövöldözés közt a csatorna szélén elvonult fűzfa kelvények(?) közé mászva tömegesen innen oly erősen tüzeltünk, hogy annak következtében az egyetlen ágyújok otthagyásával, a ráczok menekülni kezdtek, e közben a roham jelre megkezdődött a minden nehézség nélkül átgázolható volt csatornán az átkelés, de már senki sem volt előttünk, mert a község ellenkező oldalán a ráczok már tömegesen szt- Tamás felé futóban voltak, a huszárok által azonban elvágtatván útjok nagy részben elfogattak s a szegedi várba kísértettek; — még mi a községbe — vénasszony és csecsemőn kivül egyebet nem tálva — emberek után kotortunk, erőssen pörgött a dob visszahívom; a vezénylet körüli sorakozás közben láttuk csak szt- Tamás felől a rengeteg népáradat hömpölygését, mely számunkat háromszor is túl szárnyalni látszott; csatarendbe állíttatott ismét hadtestünk, s midőn az előnyomulás csaknem megkezdődött, a pesti őnkénytes nemzetőr csapat, — mely bár kezdettől fogva védett helyen volt, egyhangúlag kijelentette, hogy az előnyomulásban részt nem vesz, mert ő csak fedezetre és nem támadásra válalkozott; mintha Bechtold lova is megértette volna az arczátlan kifejezést, úgy toporzékolt gazdája alatt s Bechtold nagy ingerülten hátatforditva elutasította őket, s szótfogadva a helyszínéről rögtön elhúzódtak úgy, hogy őket többé soha sem láttuk.