A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

TÓTH István: Gyermekszociális gondoskodás Szegeden századelőn (1914-1918)

egy éves múltja volt e téren. Számos kisebb, nagyobb lopást, sőt betörést követett el. Az apja két év óta a harctéren van, az anyja egész nap gyümölcsöt árul az állomáson. Ő az, kit aztán javaslatomra az árvaszék javítóintézetbe utalt. 3. Amikor az előbb említett fiú otthonában környezet-tanulmányt végeztem, meglepetten értesültem, hogy a konyhában egy vízzel telt, már csaknem posványos s csak gyöngén befedett kút van. Előző napon beszakadt az egyik gyermek lába alatt a fedődeszka. Csak ekkor tudta meg a család is, hogy alatta kút van. Közbenjárásunkra intézkedett a hatóság, hogy a több méter mély víz kiszivattyúztassék s a kút betemettessék. 4. A gyermek munkaerejével való visszaélés példáját láttam a következő esetben. Rozoga targoncán két ruganyos ágybetétet felváltva vitt egy 12 és egy 13 éves, gyengén fejlett fiú. Rögtön feltűnt az aránytalanság, mely a fiúk fizikai ereje és a teher súlya között volt — s hozzá még az a rozoga alkalmatosság! Megemeltem a terhet. Nehéz volt. Két markos férfit hívtam még s velük is megemeltettem. „Nehéz bíz az ennek a két gyereknek!" — volt az egyöntetű határozat. Visszavitettem az egyik betétet a közeli kárpitoshoz s csak egyenkint engedtem meg elszállításukat. Egyben gondoskodtam arról is, hogy egyfelől igazoljam a gyermekek késését mesterük előtt, másfelől pedig, hogy jövőben ne terheljék túl e gyenge szervezetű fiúkat. 5. Szeged állomáson alkalmilag hordároskodó, november elején is mezítláb járó 4 gyermeknek a fiatalkorúak felügyelő-hatóságától cipőt eszközöltem ki. 6. A nyáron egy iparostanuló sírva panaszolta, hogy sokat éhezik. A mestere reggel és este csak egy darab kenyeret, délben pedig egy kis sovány levest és kevés főzeléket ad neki. Fölkerestem mesterét, ki beismerte ugyan, hogy reggelire és vacsorára csupán kenyeret ad inasának, de — úgymond — még azt sem eszi meg, hanem eladja, vagy elprédálja. Megmagyaráztam neki, hogy megunja a gyerek a kenyeret, mert folyton csak azt eszik. Adjon mellé csak egy darab almát, vagy kenjen rá egy kevés lekvárt, cukrozza, egyszóval édesítse meg, majd meglátja, hogy nem fog a fiú panaszkodni — ajánlottam neki. Igazat adott s ígérte, hogy úgy tesz, amint mondtam. Az óta nem panaszkodott a fiú. Még számos esettel lehetne szemléletessé tenni, hogy mily sok irányban terjedhet ki gyermekrendőri tevékenmységünk, valamint, hogy: bizonyos esetekben miként kell eljárnunk. Azonban különösen ez utóbbi tekintetben kinek-kinek egyéni rátermettsége, a helyzethez alkalmazkodni tudó ítélőképessége és higgadt, biztos fellépése a legjobb útmutató. Hogy az igazolványnak, ha azt azonnal felmutatjuk, — mindig megvan a kellő hatása, e körülményt saját esetemmel is bizonyíthatom. Ugyanis egyik alkalommal valamelyik szegedi utcában néztem szét a bepanaszolt, rosszalkodó gyermekek között. Hirtelen elém állt egy 14 éves fiú s hencegve, kihívó hangon oda szólt, hogy „Én is rosszalkodó vagyok, írjon fel engemet is egész bátran!" Még mielőtt bármit is szólhattam volna, a mellettünk volt ház ablakából egy férfi durva hangon szólt le, hogy :„Mit akar az az úr ott veled? Gyere be azonnal s ha az úrnak van valami elintézni valója, hát jöjjön be és intézze el velem!" Nem jöttem zavarba. „No, most itt a legjobb alkalom a hatósági igazolvány varázserejét kipróbálom!" —gondoltam magamban. Bementem. Miután igazolványomat felmutattam, rövid idő múltán sűrű bocsánatkérések, sőt szinte könyörgések között kisért ki az előbb