A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

TÓTH István: Gyermekszociális gondoskodás Szegeden századelőn (1914-1918)

midőn ráeszmélt, hogy mi történt a verebével, éktelen szitkokat szórt felém. A helyzet kezdett kényelmetlenné válni reám nézve, miért is iparkodtam mielőbb és minél távolabb jutni a jelenet színhelyétől." Hát bizony gyakran érheti a gyermekrendőrt ilyen s ehhez hasonló inzultus, mindamellett ne riadjon vissza, hanem — ellenkezőleg — még inkább erősítsék és fokozzák tevékenységét e jelenségek s arra törekedjék, hogy a jövőben megfelelő eszközökkel az ilyen fellépést is meg tudja akadályozni. Egyébként a hivatásos rendőrtisztviselők sem kerülhetik el mindig az apró kellemetlenségeket. Ennek igazolására igen jó példa az egyik szegedi rendőrtisztviselő esete, melyet ő maga a következőképpen beszélt el: „1916. nyarán kerületemben hivatalos dolgaimat végezve, az egyik utcában játszadozó gyermekek közt egy 7-8 évesnek látszó, jó arcú kis fiút egy gyenge eperfára felmászva találtam. A fán gyümölcs nem volt, azonban ágai, levelei erősen meg voltak tépázva. A fa mellett elhaladtam, midőn a fiúra rászóltam, hogy jöjjön le a fáról, ne tegye tönkre, mással játszadozzék! A kis fiú láthatóan megszeppent s meg sem mozdult. Látva helyzetét, hogy fél tőlem lejönni, néhány lépéssel távolabb mentem s a leszállásra ismét felhívtam. Ekkor hirtelen lemászott s elfutott oly távolságra, hogy meggyőződése szerint el nem foghatom s visszakiáltotta: — Ögye mög a fene a szád, komisz rendőr, aszt hiszed, hogy félek tőled? — Megfenyegetésem után persze elfutott." Amint e példából is látható, az egyenruhával szemben sem éreznek mindig kellő respektust a gyermekek. 7. Érdekes és jellemző kis jelenség a következő eset is, melyet egy óvónő így ismertetett: „Egy káromkodó gyermeket kérdőre vontam, megjegyezvén, hogy mint gyermekrendőr szólítottam meg viselkedéséért. A fiú azonban kihívó módon, hetykén jelentette ki, hogy: Nem hiszem, mutassa a számát! Erre egyik mellette álló társa hirtelen odasúgta, hogy: „Hallgass! — az nagyon lehet, mert a gyermekrendőröknek nincsen számuk, csak egy kis könyvük." — Ekkor aztán elhallgatott és odébb állott a kis delikvens." Saját tapasztalataimról és a mintegy 30 esetem közül néhánnyal a következőkben számolhatok be: 1. Csak a közelmúltban jártam utána egy útonálló gyerek-társaság viselt dolgainak. 3 fiú — 12-14 évesek — hosszabb idő óta és gyakran megtámadott két úri fiút, kiktől pénzt, élelmiszert, játéktárgyat, vagy más értéket elszedtek, — amint ők mondták: „kizsebelték," ellenkezés esetén pedig megverték őket; többször fenyegetésekkel a moziba is beváltatták magukat. Tekintettel arra, hogy egyébként fiatal, munkás és szorgalmas fiúkról volt szó, s a fiatalkorúak bírájának meggyőződése szerint is inkább a helyzet s úri fiú pajtásaik — mert valóban pajtásaik voltak — gyengeségének és hencegésének kihasználásával követték el tetteiket, ügyüknek rövid úton történt elintézése után próbára bocsátotta őket a fiatalkorúak bírája. 2. Színházi, gyöngyházzal kirakott gukkert lopott egy 10 éves gyermek. Cinkostársai közül ketten — mert nem vitte őket a moziba, — bosszúból elárulták a dolgot; azonban addig már túladott a lopott holmin. Egy öreg gyümölcsös kofa vette meg 5 koronáért. Az eset tudomásomra jutván, utána jártam a gyermek egyéb dolgainak is. Valósággal vezére volt egy 5 tagú tolvajszövetkezetnek. Már