A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
TÓTH István: Gyermekszociális gondoskodás Szegeden századelőn (1914-1918)
A tapasztalat bizonyítja, hogy az igazolvány megfelelő időben és módon használva, mindig megteszi a kellő hatást akár a szülőkkel szemben, akik netán kifogásolnák közbelépésünket, akár pedig avatatlan idegenekkel szemben. 3. A tevékenység iránya és mértéke A Gyermekrendőrség tagjai gyakorlati értelemben nem tekinthetők rendőrökül, tehát nem hatósági közegek, hanem csupán számíthatnak a haktóság fokozottabb támogatására, szükség esetén védelmére. Nem tarthatnak igényt a hatósági közegeknek kijáró kivételes bánásmódra és kedvezményre sem. így nem jogosultak többek között a villanyos vasúton való ingyenes utazásra. Színházi, mozgó-szinházi és egyéb inspekciókra szintén nem oszthatók be. A Gyermekrendőrség tevékenysége kettős irányú lévén: védő és ellenőrző, a gyermekrendőr eljárási módjának is egyfelől a védelem, másfelől az ellenőrzés tekintetében kell, hogy kialakukljon. A védelem a gyermekek és a fiatalkorúak testi, valamint erkölcsi védelmét jelenti. E tekintetben a kisdedek és csecsemők is idetartoznak, ha t.i. testi vagy erkölcsi életüket a felügyeletükkel megbízott egyén mulasztása, illetőleg az ő, vagy más valakinek rosszindulatú, esetleg hanyag viselkedése veszélyezteti. Az ellenőrzés a gyermekek és fiatalkorúak közrend-, közegészség-, közbiztonság-, közerkölcs-, köz- és magánvagyon ellenes viselkedésére irányul. Úgy a védelem, mint az ellenőrzés terén mindig és kizárólag a gyermekek iránti őszinte, meleg szeretet vezérelje a tagokat. Testi és erkölcsi védelmet nyújt a gyermekrendőr, ha a komoly életveszedelembe jutott, vagy annak kitett csecsemőt, kisdedet, gyermeket, vagy fiatalkorút megmenti, avagy megmentéséhez hozzájárul, azt elősegíti; ha a gyermekben az erkölcsi, különösen a valláserkölcsi érzületet, a jónak, becsületesnek, szépnek és igaznak szeretetét, a gondolatok és beszéd tisztaságának erényét tőle telhetőleg felébreszteni és fejleszteni törekszik. Amennyiben pedig e javakat bárki részéről veszélyeztetve látná, e körülményre a szülők, vagy az arra illetékes tényezők, szükség esetén a hatóság figyelmét felhívja. A nemesebb érzelmek, mint: a természeti szépségek, a madarak, egyéb hasznos állatok és fák szeretetének felébresztése, továbbá a kedélyi élet és szellemi kincsek gyarapítása szintén hivatása a gyermekrendőrnek, ha t.i. erre alkalma nyílik. És most lássunk néhány esetet, amikor testi és erkölcsi védelmet nyújtanunk, a nemesebb érzelmeket felébresztenünk lehet. 1. Tegyük fel, hogy egy csecsemőt a gondatlan felügyelőnő kocsijából kiborít. Egészen bizonyos, hogy a felügyelőnő révén nem fog a szülő gyermeke balesetéről értesülni. Ez esetben ajánlatos, hogy a gyermekrendőr kellő körültekintéssel állapítsa meg a szülők lakását, hívja fel figyelmüket a történetekre, ajánlja, hogy a csecsemőt orvosüag is vizsgáltassák meg, nem érte-e agyrázkódás, vagy más komolyabb sérülést nem szenvedett-e? 2. Máskor a csecsemőt, kisdedet, vagy gyermeket az a veszély fenyegetheti, hogy kocsi, autó, vonat, villanyos elgázolja. íly esetekben igyekezzünk idejében történő közbelépéssel a bajt elhárítani.