A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
KATKÓNÉ BAGI Éva: Az 1806-ban szerveződött szegedi polgárőrségi századok egyenruházatuk és zászlóik tükrében
nak magyar fordítását olvashatjuk jelen pillanatban is a zászlóra festve: „Szabad Kir. Szeged Városa polgári nemzeti őrsereg zászlója" Rendhagyónak bizonyult továbbá, hogy mindkét oldalán ugyanaz a német mondat volt. A többi zászló esetében egyik oldal a tulajdonos, kapitány, zászlótartó nevét tudatta évszám kíséretében. A másik oldalra pedig egy buzdító idézet került. Hosszas töprengés után erős a gyanú, hogy egy 1840-ben készült zászlóval állunk szemben, amit a palánki német gyalog század emlékére a Nemzeti őrsereg készíttetett. A német felirat leoldása talán 1848 előhírnöke volt, a nemzeti tudat első kis győzelme a magyar nyelvű felirat javára. Restaurálva 1996-ban. 4. Lovassági zászló ltsz.: T.67.35.1. (13. fotó) Reizner János feljegyzése szerint a Felsővárosi és az Alsóvárosi lovasszázad közösen készíttette ezt a gazdagon kihímzett zászlót. Fecskefarkú, kétlapos, a kortárs zászlók közül kiemelkedő szépségű. Méretei: 95/61 cm Körben 5 cm széles ezüst rojt keretezi. Alapszövete jelenleg vüágos barnára színeződött selyem. A szövet sodratlan fonalból készült, szövése mintás vetülékripsz. Láncsűrűség: 64/cm, Vetüléksűrüség: 34/cm. A szélétől 1 cm-re 6 mm-es ezüsthímzésű csík keretezi, ezen belül a bordűr majdnem teljesen befedi az alapot. A bordűrt indás növényi motívumok alkotják, a szárakat flitterrel, a virágmotívumokat tömör ezüsthímzéssel alakították ki. A sűrűn egymás meüé fektetett ezüstfonalakat erős varrócérnával öltögették az alaphoz, miután alá előre formára rajzolt és kivágott pakundekli papírt helyeztek. Ettől lett kemény és határozott körvonalú a hímzés. Középdíszítménye is hímzéssel van kialakítva. Enyhén ovális, barokkos, koronás keretben Szent László lovas alakja van ábrázolva. A hímzés négy oldalán szétszórtan olvasható az 1806-os évszám. A másik oldal szimmetrikusan ismétli az előző oldal díszítését, az évszámmal együtt. Közepén Szeged címere van kialakítva gazdag és tömör ezüsthímzéssel. Hozzátartozik még egy 282 cm hosszú farúd sötétkékre festve, fém zászlótartóval, T. F. betűs lándzsa alakú zászlócsúccsal. 5. Lovassági zászló ltsz. T.67.34.1. (14. fotó) Ezt a zászlót Szeged város készíttette a Szent Korona Bécsből történt hazahozatala alkalmából, és 1790-ben II. Lipót koronázási ünnepségén lobogott. Fecskefarkú, egylapos festett zászló. Mérete: 135 / 80 cm. Körben 3 cm széles aranysárga rojt keretezi. Alapszövete vüágosbarnára színeződött selyem. A szövet sodratlan fonalból készült, szövése mintás vetülékripsz. Láncsűrűség: 60/cm, vetüléksűrüség: 34/cm.